WWE WrestleMania XXXIII. – Eredmények és videók

A WrestleMania XXXIII. Orlando városában, Florida államban került megrendezésre, ahol legelőször Tinashe lépett a ringbe, aki elénekelhette a “Beautiful America” című dalt. Az előadását követően Big E. hangja töri meg a csendet, aki felkonferálja a New Day csapatát, mint a WrestleMania házigazdáit.

WWE WrestleMania XXXIII. – Kick-Off

 

WWE WrestleMania XXXIII.

–Kick-Off–

A WrestleMania egy 2 órás Kick-Off-al indult, amiben Renee Young köszöntött mindenkit, helyet foglalva a WWE 3 Hall Of Famere mellett. Booker T, Jerry Lawler és Shawn Michaels bizonyára rengeteget tudnának mesélni a személyes tapasztalataikról, azonban most egy fiatalabb generáció fogja kapni a főszerepet (Tisztelet annak a pár kivételnek, akik még mindig a kötelek közt tevékenykednek). A legendák saját véleményüket fejtik ki a mérkőzésekkel kapcsolatban, amikről kaphatunk rövid visszatekintéseket is. Újra láthatjuk, amikor Randy Orton felégette a “Bray szívének és lelkének” nevezett házikót, valamint amikor Seth Rollins mankóval bebicegett az arénába majd megtámadta a cég COO-ját…A ringbe legelőször nem más léphetett be ezen a kimondottan rangos eseményen, mint Neville, a jelenlegi Cruiserweight címvédő, aki Austin Aries ellen próbálja megvédeni a díját.

Neville vs Austin Aries (WWE Cruiserweight Bajnoki öv)

Eléggé ritka és szokatlan látvány, hogy ennyi rajongó jelenjen meg az adás indulását követően egy Kick-Off összecsapásnál, azonban ezúttal a pankrációs világ legmagasabb színvonalú műsoráról beszélünk, aminek tudatában teljesen érthető, hogy semmiről sem szeretnének lemaradni a szurkolók…A gong megszólalást követően elindult a harc, amiben eleinte Neville akarata érvényesült, a címvédő képes volt tartogatni az irányítást, amit követően több kopogtatási kísérlettel is próbálkozott, azonban ezekből rendre képes volt ellenfele megmenekülni.
A későbbiekben Austin is kivette a részét az összecsapásból és eléggé komolyan átvette a harc dirigálását, aminek következtében sikerült egy 450° Splash-t értékesíteni, azonban ez még nem bizonyult elégnek a győzelem és a bajnoki öv megszerzéséhez. Austin egyből felpattant és egy Last Chancery-t vetett be, amivel képes volt másodpercekre kerülni a címtől, azonban Neville-nek erre volt válasza, ami nem nevezhető kimondottan sportszerűnek, viszont mindenesetre hasznosnak bizonyult. A címvédő belenyúlt ellenfele szemébe, majd értékesítette a Red Arrow-t. A Finisher-t követően Neville képes volt ellenfelét kopogtatni és ezzel megszerezni a győzelmet.

André The Giant Memorial Battle Royal

A WrestleMania-n hagyományosan megrendezésre kerül egy Battle Royal, ahol a cég egyik legtermetesebb és legnagyobb Hall Of Famere előtt tiszteleg a szervezet. Ezúttal is jó pár Szupersztár ringbe lépett, hogy megszerezhessék a végső helyet és megpróbáljanak minkénél tovább maradni a kötelek között…A küzdelembe becsatlakozott egy másik sportág jeles képviselője, a New England Patriots Tight End-je, Rob Gronkowski. Jinder a ringen kívül támadta Mojo Rawley-t, aki köztudottan nagyon jó cimborája a focistának, amit nem nézett jó szemmel Rob. Az indiai Szupersztár végül nagyon öntötte egy pohár vízzel a sportolót, aki ezt követően átmászott a barikádon és a szorítóba sétált. Egy bombakemény Bodysplash-t láthattunk, amit követően Rob távozott, Mojo pedig megszerezte a győzelmet.

Dean Ambrose vs Baron Corbin (Interkontinentális Bajnoki öv)

Egy eléggé komoly történetet kapott kettejük összecsapás, amiben nem a sokszínű történetsorok, hanem a kemény és erőteljes verések domináltak, amiben a Szupersztárok részesítették egymást a heti adások során. A Kick-Off utolsó küzdelmében mindkét fél átlagos teljesítménnyel szerepelt, amit követően egy Dirty Deeds elég volt Ambrose-nak a mérkőzés végén, hogy besöpörjön egy győzelmet és egy címvédést.

–WrestleMania–

A WrestleMania XXXIII. Orlando városában, Florida államban került megrendezésre, ahol legelőször Tinashe lépett a ringbe, aki elénekelhette a “Beautiful America” című dalt. Az előadását követően Big E. hangja töri meg a csendet, aki felkonferálja a New Day csapatát, mint a WrestleMania házigazdáit.

A trió elmondja, hogy nagyon sok személy lehetett volna a WrestleMania házigazdája, de végül őket választották ki erre. Több szupersztár is ringbe fog szállni a mostani adáson, azzal a céllal, hogy győzelmet szerezhessenek és a rajongókat szórakoztathassák.

Shane McMahon vs AJ Styles

A bevonulások után elindult a küzdelem, amiben eléggé tapogatózóan kezdek a felek. AJ volt képes érvényesíteni az akaratát, amit követően a Shane-től jól megszokhatott lépéssorozatot mutatta be, majd széttárta a karját és a ring sarkára támaszkodott, jelezve, hogy még meg sem erőltette magát. A mérkőzés első szakasza Shane-t látszólag jobban megviselte, amit AJ Styels egyszerűen egy mosollyal reagált le…A csatában AJ egy Enziguri-val próbálkozott, ami célt tévesztett és a Phenomenal One eltalálta a játékvezetőt. Ahogy a bíró nem tudott a küzdelemre figyelni, Styles egy kukát hozott a szorítóba és a ring sarkában helyet foglaló Shane ölébe helyezte. Ezt a kombinációt már jó párszor láthattunk O-Mac-től, azonban most fordított szituációba került a SmackDown irányítója. AJ ugrását követően felpattant a sarokból a Commissioner, aki a szemetessel nekiesett ellenfelének.
A fölény megszerzését követően Shane képes volt értékesíteni a Cost to Cost-ot, amit követően egyből kopogtatni próbálta AJ-t, de eléggé nagy meglepetésre ezzel még nem ért véget az összecsapás. A Cost to Cost-ot követően McMahon a szorítón kívül, egy kommentátori asztalra fektette ellenfelét, pontosan úgy, mint abban a bizonyos SmackDown Live adásban. Ezúttal az Elbow Drop azonban nem lett sikeres, hiszen Styles legurult az asztalról és O-Mac célt tévesztett…Pár Finisher-t kövesúton Bombetően végül képes volt megszerezni a győzelmet AJ a Phenomenal Forearm-ot követően.

Kevin Owens vs Chris Jericho (United States Bajnoki öv)

A WrestleMania második összecsapás az, egykori cimborák léphettek egymás ellen a szorítóba, ahol egy cseppet sem volt baráti a hangulat. Ahogy megszólalt a gong egy kemény adok-kapokkal indult a küzdelem, amiből végül Kevin tudott kicsit jobban kijönni. Végül nem lehetett már különbséget tenni a két teljesítmény között, pörgősen és gyorsan váltották egymást a Szupersztárok mozdulatai és próbálkozásai. Jericho a küzdelemben kétszer is próbálkozott a Lionsault-al, azonban az nem sikerült neki, míg Kevin a ring sarkából szeretett volna értékesíteni Frog Splash-t, valamint Swanton Bomb-ot, de Ő sem járt sikerrel…A későbbiekben Owens volt képes fölénybe kerülni, amikor Chris Jericho Finisher-jét, a Walls of Jericho-t alkalmazta és okozott nehéz másodperceket ellenfelének. Jericho a kiszabadulása után megmutatta KO-nak, hogy milyen is az az igazi Chris féle Walls of Jericho.
Kevin sikeresen elmászott a kötelekig, ami miatt Jericho-nak el kellett őt engednie. Ahogy folytatták az összecsapást a feltápászkodásukat követően, sor került egy Pop-Up Powerbomb-ra, ami után viszont nem került sor sikeresek kopogtatásra. Ezt követően láthattunk egy Codebreaker-t, azonban a győzelmet ezzel még nem tudta megkaparintani Chris. A sikert KO tudta megszerezni, aki a ring szélére osztotta ki a Pop-Up PowerBomb-ot ellenfelének, akit ezt követően sikeresen kopogtatott.

Bayley vs Charlotte vs Nia Jax vs Sasha Banks (WWE RAW Women’s Bajnoki öv)

Egy Fatal 4 Way küzdelmet tekinthettünk meg a hölgyek között, ahol Nia Jax volt képes dominálni és érvényesíteni az akaratát. Azonban a RAW Women’s Bajnoki övet nem tudta megszerezni a Samoa hölgy, hiszen a küzdelem Elimination szabályai miatt egy kopogtatást követően el kellett búcsúznia a találkozótól. Hárman maradtak versenyben, akik közül a következő kieső nem más lett, mint a ring sarkát arccal eltaláló Sasha Banks. Charlotte kopogtatását követően a rajongók eléggé hangosan fejtették ki a véleményüket a Boss kiesése miatt. Azonban akadt okuk az ünneplésre, hiszen Bayley képes volt győzelmet szerezni és egy címvédést bemutatni.

Greg Hamilton jelent meg a szorítóban, aki a pár napja Hall Of Famer-é avatott legendákat szerette volna felkonferálni. Felsorakoztak a színpadra, Diamond Dallas Page, A Rock ‘n’ Roll Express, Ravishing Rick Rude (Családja), Teddy Long, Eric LeGrand, Beth Phoenix, valamint Kurt Angle.

Sheamus és Cesaro vs Karl Anderson és Luke Gallows vs Enzo és Big Cass (WWE RAW Tag Team Bajnoki öv)

A bevonulásokat követően a New Day jelent meg a bejáratban, akik a WrestleMania házigazdájaként bejelentették, hogy 4 csapat fog részt venni a küzdelemben, de ki is lesz a negyedik? A trió nem mondott semmi mást, a képsorok magukért beszéltek. Érkezett a WWE történelmének egyik legsokszínűbb és legkiemelkedőbb csapata, a Hardy Boyz. Matt és Jeff Hardy érkezésénél több mint 70.000 ember talpon állva figyelt. Közel 7 éve nem láthattuk őket, azonban most a WreslteMania-n övmérkőzésen szerepelhetnek…A gong megszólalását követően a testvérek a tőlük megszokhatott mozdulatokkal és precíz csapatjátékkal kápráztatták el a rajongókat. (Mivel Ladder küzdelemről van szó, mondhatjuk, hogy előnyt élveznek a visszatérők, hiszen nem kevés hasonló csatában volt már részük karrierjük alatt)…Ha lúd, legyen kövér, gondolták a Hardy srácok és míg Jeff 20 láb magasságból értékesítette a Swanton Bomb-ot a létrán heverő Sheamus-re, Matt megszerezte a Tag Team Bajnoi öveket. Ezzel a sikerrel pedig biztosan kijelenthetjük, hogy nem csak egyetlen csata erejéig tértek vissza az extrém fivérek.

The Miz és Maryse vs Nikki Bella és John Cena

A speciális felkonferáló nem más volt, mint Al Roker, az NBC’s Today meteorológusa. A bevonulások és a gong megszólalását követően a hölgyek maradtak a szorítóban és indították el a küzdelmet. Egy eléggé egyértelmű és rövid találkozót hoztak össze a párok, aminek a végén egy Doulbe Five Knuckel Shuffle-t, majd egy Double Attitude Adjustment-et tekintettünk meg. Végül sor került a kopogtatásra, amivel Cena és Nikki bezsebeltek egy eléggé könnyű győzelmet…A csatát követően Cena mikrofont fogott és kijelentette, hogy Miz és Maryse tréfái ellenére egyszer szeretné megkérni Nikki kezét. Viszont nem tud várni a válaszára, John féltérdre ereszkedett és elővett egy gyűrűt a zsebéből. Majd barátnőjén teljes nevén szólítva, megkérte a kezét, amire természetesen az “Igen” választ kapta.

Triple H vs Seth Rollins

A WWE COO-ja érkezett elsőként, akitől már nagyon sok különféle, érdekesebbnél érdekesebb és látványosabbnál látványosabb bevonulást láthattunk már, ami a WrestleMani-kat illeti. Ezúttal sem akármilyen produkcióval szolgált nekünk The Game. HHH bevonulását követően érkezett Seth Rollins kezében egy fáklyával, aki előtt lángba borult a rámpa valamint a szorító…Miután a bíró megadta a jelet elkezdőzött a küzdelem, amiben egyből, időpocsékolás nélkül harcba szálltak a felek. Ahogy arra számítani lehetett Triple H-nek az elsődleges célpontja Seth jobb térde lesz, ami miatt komoly kihagyásra kényszerült a Szupersztár. Rollins erre készült és nem igazán engedte ellenfelének, hogy fogást találjon rajta.
A ringen kívül és belül is fáradatlanul harcoltak a felek, hiszen nem voltak meghatározva a küzdelem szabályai, így csakis a csillagos ég befolyásolhatta a küzdelem alakulását. Ahogy alakult a küzdelem egyre nagyobb fájdalmat kellett eltűrnie a térde miatt Rollins-nak, aki emiatt kénytelen volt védekezni és átengedni az irányítást The Game-nek. A mérkőzés végéhez közeledve a felek felállítottak a szorító mellett egy asztalt, azonban nem úgy sikerült a dolgok alakulása, ahogy azt Triple H elképzelte. Steph próbált a harcban segíteni férjének, azonban egy szerencsétlen mozdulatot követően a hölgy esett rá az asztalra. Rollins ezt követően előnyére fordította ellenfele dühét és figyelemkihagyását és egy Pedigree-t követően kopogtatni tudta a COO-t, amivel megszerezte a sikert.

Bray Wyatt vs Randy Orton (WWE Bajnoki öv)

A bevonulásokat követően sor került a felkonferálásra, majd kezdetét vehette a keringő a felek között. Randy a csata elindulását követően nagyon gyorsan megpróbálkozott egy RKO-val, ami azonban sikertelen volt Bray védekezésének köszönhetően. A harc nagy része a Finisherekről szólt, amiből mindössze 4 darabot láthattunk. A legfontosabb azonban az RKO volt, amivel a Vipera sikeresen megszerezte a győzelmet és a Bajnoki övet.

Goldberg vs Brock Lesnar (WWE Universal Bajnoki öv)

A küzdelem ezúttal kétségtelenül hosszabbra sikeredett, mint Goldberg bevonulása, azonban még mindig rendkívül rövidke lett. Nem harcoltak a felek 5 percen keresztül mégis 5 darab Finisher-t. Végül Lesnar volt képes győzelmet szerezni, amivel megkaparintotta a WWE Universal Bajnoki övet.

Alexa Bliss vs Carmella vs Naomi vs Becky Lynch vs Natalya vs Mickie James (WWE SmackDown Live Women’s Bajnoki öv)

A hölgyek a SmackDown Live Women’s Bajnoki övért lépte ezúttal ringbe, amit Alexa birtokol jelenleg. Egy nagyon rövid csatát láthattunk, amiben Naomi volt képes sikert aratni és feladatással győzelmet szerezni. Naominak le kellett adnia a Bajnoki övet a sérülése miatt, azonban ez aligha fáj már neki, hiszen képes volt ismét megkaparintani a címet.

Roman Reigns vs The Undertaker

A kommentátorokhoz Jim Ross csatlakozik, akinek a köszöntését követően hatalmas fújolás lett úrrá az arénán, hiszen a Big Dog érkezett a WrestleMania főeseményéhez. Roman érkezését követően megjelent a Dead Man is, akinek már sokkal jobban örül a publikum…A gongszót követően elindult a harc a felek között, amiben eleinte a legenda tudott irányítani. A későbbiekben a Powerhouse is bekapcsolódott a küzdelembe, aki nem akármilyen Spear-t mutatott be egyik asztalról a másikra. Taker is képes volt válaszolni és értékesítette a Last Ride-ot, majd pár perccel később a Tombstone Piledriver-t. A harc végén Taker alig volt képes lábra állni, Reigns pedig Spearfesztivált rendezett.
A küzdelem után Roman távozott, Taker pedig a kesztyűit, a köpenyét és a kalapját a szorítóban hagyta…Reigns kijelentése, miszerint vissza fogja vonultatni a legendát, minden bizonnyal bekövetkezett…Elképzelhető, hogy most láthattuk utoljára a kötelek között harcolni a Dead Man-t.

Reklámok

WWE WrestleMania XXXIII. – Eredmények és videók” bejegyzéshez ozzászólás

  1. 2 nap alatt végeztem ( meló után) , szerintem NAGYON gyenge WM volt, AJ-Shane,JeriKO, TriplaHSeth meccsek igen jók voltak, de a női meccsek mik? Goldie-Lesnar viccmeccs, Taker lelassult, róla inkább no comment, Raw TT kiemelkedett,mikor jött a qrva nagy létra akkor lestem csak :D, hogy visszatértek rendesen….
    Ja Jinder Mahal rohadjak meg de a PIAC miatt van ott,főleg,hogy most volt HINDI kommentár is….Főleg,h Mahal ott maradt a BRoyal végében…. Aúgy tényleg mi a rákot keresett ott. Mojót bírom,de nem érdemelte meg,legfeljebb lett neki is egy WM pillanata,mint a TT társának tavaly. Na ennyi 😛

    Kedvelés

  2. szerintem gyenge volt ez a WM, gyenge lapos meccsek is voltak szép számmal,Hardy-ék jó hogy jöttek láttak győztek.Taker meccse felesleges volt, inkább úgy kellett volna befejezni, hogy Kane segít neki a végén majd sötétségbe borul a ring és csak Taker ruhája + Kane maszkja marad ott. A kijelzőn meg midkettejük sírkőve megjelent volna.Na ez szerintem emlékezetes lett volna.Én emlékszem Taker első meccseire már akkor lehetett érezni hogy sokra viheti még.Több heel karakter kellene de nem ilyen Jinder Mahal félék, hanem olyan mint pl: Razor Ramon is volt

    Kedvelik 1 személy

  3. Ahogy Michaels búcsúztatta Flairt vagy mint Taker Michaelst az szép volt, renben volt, olyan meccseket raktak össze, hogy a távozónak vereségük ellenére is méltó búcsújuk legyen. Ortonnak is felajánlották anno, hogy megverheti a Dead Mant , de ő tudta vannak meccsek amiket el kell veszíteni. Reignst Rumble győzelem miatt Bryan visszatérésénél utálták meg mert nem vette figyelembe az előbbi szabályt. Ha önértékelése és helyzetfelismerése rendben van tudja ez az a szituáció aminek a közelébe sem szabad mennie. A visszavonulókat legyőzik, ezzel nincs semmi baj, hogy az ki és milyen módon a lényeg.
    Ez így méltatlan.

    THANK YOU, UNDERTAKER!

    Kedvelés

  4. Én véleményem szerint nagyon jó volt a WM. De leginkább beszélnék a reigns vs taker meccsről. Minden tiszteletem mind két pankrátor részére,nekem reigns kedvencem, nincs vele semmi bajom, igaz néha butaságot csinálnak vele, és nagyon sokan utálják de szerintem egészen jó kis karakter. Hát Taker, megmondom az őszintét IMÁDOM most is, és az elönző WM-en is kicsordította a könnyeket a szememből számomra nagyon sokat jelent nekem, csak hát igen sajnos már megöregedett, viszont látszott rajta, hogy még igen is bírja az ütéseket és akár hány sper-t bekapott ő állta a sarat és a végsőkig hajtott és ezt nem felejtem el egy életre az tuti fix. 😥
    Még annyit hozzá tennék,hogy pihenj sokat legyen szép boldog életed továbbra is THE UNDERTAKER!! THE UNDERTAKER !! :’) 🙂

    Kedvelés

  5. Kick off: A cruserweight meccs tetszett, gyors és pörgős volt, Nevillenél jó helyen van az öv.
    BR: Ha nem Strowman és nem Big Show akkor miért nem lehet Henry? Annyira megérdemelné az az ember hogy megnyerje. Nekem Mojoval nincs bajom de ha nincs Gronk, nincs győzelem neki.
    A negatívumok: IC meccs túl rövid és túl egyszerű volt. Én szeretem Ambroset de tőle jobb meccset vártam.
    SD women’s meccs: rövid és kapkodott, Naomi győzelmének örülök azért.
    Orton-Wyatt: semmi érdekes, nem volt beavatkozás, egyszerű RKO és vége
    RAW women’s meccs: Eliminationhöz képest rövid, és semmi értelme nem volt annak hogy Charlotte maradjon ott Bayleyvel a végén.
    A smackdown meccsek nagy része szar volt de volt egy…….
    Shane-Aj: gyors, de nem rövid, pörgős meccs volt, megmutatta O-Mac hogy még mindig van benne.
    A mixed tt csak a lánykérés miatt volt érdekes, és lehet utálni Cenát de szép pillanat volt.
    A 3 legjobb meccs pedig : Ko-Y2J: jó meccs volt nagyon, kitettek magukért a fiúk.
    HHH-Rollins: elképesztő volt hogy végig betudták mutatni úgy Rollins fájdalmait hogy az valódinak tűnjön, és óriásit meccseltek ők ketten.
    RAW tt: nem tudom mit mondjak. Hardy Boyz are back baby! Imádom őket, Jeff az egyik kedvencem volt valaha és látni őt visszatérni és swanton bombozni felemelő volt.

    És akkor A MECCS. nem azzal van a bajom hogy “megalázták”, nem, mert mèltóképpen elbúcsúzott, a bajom az hogy ezzel kb szembe köpik az olyanokat mint hbk vagy hhh akik nem tudták wm-en megverni őt

    Kedvelés

    • Nem köpik szembe, ők még a csúcsformában lévő Takert nem verték el, Roman viszont egy kiöregedett Takert tudott elverni. Gondolom a történetírók így gondolták.

      Kedvelés

  6. Végre visszavonult ez a…mondjuk ki: öregember. Nem volt ő már ringbe való, sokkal korábban el kellett volna már távolítani a ring közeléből, de Vince mint mindent, ez is elhibázta. Romannek kellett nyernie, benne van potenciál, fiatal, sok nagy meccse volt stb. Az hogy az idióta rajongók ezt nem ismerik el, az az ő bajuk, de Reingsben igenis van tehetség. Karaktere nem a legjobb, de ez szerintem nem róható a pankrátor számlájára, itt a sztori írókkal van a baj.

    Triple H sok meccset elveszít, évről évre gyengül a karaktere. Rollinsnak kellett a győzelem, nem arról van szó, viszont így ennyi vereséggel már senki sem fogja komolyan venni Triple H-t. :/
    Bírnám ha többször láthatnánk, ha már Foley nincs. Visszatérne az igazi authority, úgyis ott van Joe, meg Kevint is be lehetne vonni a múlt alapján, és lenne megint egy top heel alakulat.

    Brock vs Oldberg…hát el kell ismernem h állat volt, pedig ideges voltam hogy ez a két part timer hogy kaphat meccset a WRESTLEMANIÁN A FŐÖVÉRT. Kíváncsi leszek ki lesz Brock új kihívója és hogy az új kihívó vajon a Sumerslamen kap majd lehetőséget az öv megszerzésére, vagy meg kell várni a WM 34-et. Sumerslam azért túl durva lenne emberek, hát nem várhatunk ekkora áldozatot Brocktól !!!!!!!!

    Kedvelés

  7. Biztos, hogy valamit kihagyok, de nem is baj. WM-ről így összességében pozitívan fogok visszagondolni, a látvány mindenképp csillagos 5-ös volt egyszerűen a Rollins entrancre, HHH entrance stb. nagyon eltalálták VIncék idén a díszletet. A meccsek után már viszont egy-két aprócska tüske maradt bennem ha nem is sok, de későbbiekben befolyálosó lehet.

    Szóval fent maradtam végig nézni a pre-showt, hogy legalább ma már azzal ne kelljen foglalkozni. Ott egy negatív, hogy Mojo nyert dögunalmas a karaktere ez az energiabomba lökdössük egymást gimmick nagyon nem jön át. Corbin pusht itt kellett volna csúcsra emelni, hogy megveri Deant, de Corbinban hatalmas a potenciál.

    Számomra negatív: Raw női címmeccs számomra ugyanolyan lett mint az összes többi PPV meccsük ezelőtt Sasha vs Charlotte stb, hogy megint nagy meccsben gondolkodtak egy jó meccs helyett és a Nia Jax kiejtésen kívül eléggé szürke meccs volt itt Sasha heel turn nagyon kellene. Rögtön folytatásként az SD női címmeccs, ahol kapkodás lett az egész meccs és ez a dinamikára is nagyon rosszul hatott olyan gyorsan történt minden, hogy kb semmi nem maradt meg belőle, Naomi címnyerése, hát nem tudom ha Becky heel turn jönne akkor azt mondom megérte… Goldberg mikor mondta, hogy egy bajnoki futás van benne én nem ilyenre gondoltam tőle a végére nagyon alul volt, de Lesnar győzelmével se vagyok kisegítve bajnok terén, remélem nem marad 2018-ig bajnok. WYATT TELJESEN POZITÍV VOLT BAJNOKKÉNT, de miért épült Ortonra még mindig 2017-ben ennyi minden egyszerűen nem értem, talán csak a több feud lehetőség (vs Miz, vs Corbin, vs Styles), de igazából itt is ő volt a heel és az este második legnagyobb negatívuma, hogy Wyatt elvesztette az így is nehezen megszerzett címét.

    Inkább ezt a kettő közé írom: Szóval Reigns győzelmének így ahogy én se örülök és utólag Cena ezért volt borzalmasan dühös, mert több lehetősége már SENKINEK nem lesz ringbe lépnie Undertakerrel. Engem se hatott meg ennyire Flair és HBK visszavonulása, de ez most nagyon. Főleg ahogy csak zúdultak rá a Superman Punchok, meg az a végső Spear, hogy már szinte csak várta, hogy legyen vége. Ahogy vette le a cuccait áh kirázott kb az egész szegmens alatt kb tizedjére a hideg, egyszerűen egy nap lenne elmondani mindent Takerről. Roman ezzel mit nyert egy hatalmas BOO-n kívül a mai Rawra azt nem tudom, mert nálam és sokunknál szerintem most már véglegesen heel és még Brock ellen is Brock lenne ott a face.

    Pozitív is volt bőven: Első két meccs hozta amit vártam Styles továbbra is remek, illetve Owens megint bajnok és úgy néz ki ezzel mindenképp elfelejtve az új Evolution vs Jerichoék, Jericho remélem gyorsan lerendezi a turnét a Fozzyval és jön is vissza. Tényleg visszahozták őket és pillanatra újra 2009-ben voltam, kérdés jön-e a broken karakter, bár ha jól láttam Matt már bőven mutogatta a DELETE-t, remélem nem cseszik el ezt a lehetőséget. Rollins-HHH maga volt a csoda egyszerűen minden, hogy Rollins mindent egy lapra tett fel, ahogy HHH meglátta a pörölyt, Stephanie asztalba repülése és HHH ahogy elvesztette ott a fonalat pazar volt. Kb ugyanezt Reignssel tavaly nem tudták megcsinálni most sikerült. Tavalyinál szerintem sokkal jobb Wrestlemania lett, egy nagyon szomorú endinggel amit ha látott valaki örökre az emlékei közt marad.

    Kedvelés

  8. Nem is tudom hogyan kezdjem :/ a feud erőviszonyaiból sejtettem mi lesz Taker sorsa, így most csak róla írok

    Amikor elkezdtem nézni a Wrestlinget nem olyan régen 2012-ben, az első RAW adás amit láttam és egyben adás is, az a RAW volt a WrestleMania 28 előtt amikor számomra még egy ismeretlen környezetben nézem az adást majd egyszer csak megszólal egy gong amit mára már jól ismerek és tudom mit jelent, azt a gongot követően elsötétült az aréna és érkezett egy fekete kalapos személy akit már akkor elsőre rávágtam úgy nézz ki és úgy viselkedik mint egy Kaszás, MA már tudom mert az is a legnagyobb és a megismételhetetlen. Ahogy teltek az évek és jobban beleástam magam a Wrestling világába és Taker múltjába hamar rájöttem hogy ő az aki megfogott. Teltek a hónapok és a kedvencem lett, amíg vissza nem tért egy évig azzal teltek a napjaim hogy mindent megtudjak róla , minden meccsét látni akartam míg mára pontosan tudom mit hagyott ő hátra mi az ő öröksége. Maniaról Mániára, PPV-ről PPV-re adásról adásra mindent megnéztem ami vele kapcsolatos ahogy eljött a 2013 a Mania alatt izgultam a Punk elleni meccsén és meglett 21-0, egy évre később 2014 Április 6.-a a Deadman rajongók gyásznapja, 21-1, 2015-ben vissza tért ahogy 16-ban is és megnyerte azt amit meg kellett a Halhatatlanok színpadán, a 2017.04.02 miatt pedig nem búslakodok, nem foglalkozom mi hogyan és miként történt nem lehet változtatni rajta, lehet azért se ért váratlanul mert szinte éreztem, tudtam. A búcsú, ahogy tették ahogy tette, na ott kiszaladt egy két könnycsepp és nem szomorúságból hanem meghatottságból ha lehet mondani elismerésből és mindent amit egy rajongó csak átélhet és adhat. E pillanatra készültünk, készültem és úgy is történt ahogy mindig is képzeltem. A Halott Embert a gong hozta és az éj leple alól a ködből lépett ki és így is tűnt el.

    Kívánom hogy pihenj meg Völgyedben, és hogy hallunk még felőled amennyit Markról szoktunk.
    És hogy a Kaszást már ne lehessen felbőszíteni és előcsalogatni sehogy! 🙂
    ThankYouTaker 😦 🙂

    Kedvelés

  9. Nagyon felemás mánia volt ez az idei… voltak pozitívumok, de volt rengeteg oda nem illő dolog is. Kezdjük az elején, a cirkálósúlyú meccs nem volt rossz, de biztos vagyok benne hogy tudnak ennél sokkalta jobbat is, biztos hogy lesz folytatása a meccsnek. A battle royalról meg csak annyit, hogy szánalmas hogy mennyire nem tudnak mit kezdeni vele. Értem én hogy ez egyfajta pótlék, hogy a midcarderek meg a lowcarderek is kapjanak valami szerepet a mánián, de hogy ennyire súlytalan és tét nélküli dolog legyen.. ha legalább a győztes kapna egy jövöbeli címmeccset vagy valami, de így… semmilyen koreográfia, semmilyen befejezés.. nagyon gyenge… az IC meccsnek nem itt és nem így kellett volna lennie, az elmúlt hetek alapján hatalmas hiba volt stipuláció nékül megrendezni a meccset.. mindkettőjüknek jól állnak a kicsit brutálisabb meccsek, egy extrém rules-szal, vagy no dq-val sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, így az egész kedvetlen és unalmas volt, ennél akármelyik heti adáson jobbat tudnának összehozni. Az AJ-Shane meccs nagyon kellemes csalódás volt, az este egyik legjobbja. Styles jelenleg a világ talán legjobb és legképzettebb birkozója, Shane is odatette magát, nem volt rossz. Bár a story szempontjábol ezek után valoszínüleg AJ-nek mennie kell a Raw-ra, talán nem is baj. A Raw női meccs unalmas és rövid is volt. Az az érzésem, hogy elfáradt egy kicsit ez a négyes, már szinte minden lehetséges párosítást és forgatókönyvet eljátszottak. Annyival lehetett volna feldobni az egészet, ha Sacha vagy Bailey heel turnt vesz, de ez valamiért nem lőtték el a kreatívok, pedig a hely és az idő tökéletes lett volna rá. A tag team meccs nem volt rossz, bár azzal, hogy a Hardykat rögtön ennyire overré tették, nem sok sanszot hagytak a a többi csapatnak, arról nem is beszélve, hogy ezek után a Smackdown tagteam diviziója kb 100 mérfölddel lesz lemaradva a Raw-tól, Rollins és HHH komolyan jó volt, bár nem volt itt se semmiféle beavatkozás amire sokan számítottak, de jol összerakták a történetet, bár tuti hogy lesz folytatása ennek is. Azért azt érdemes megjegyezni, hogy bár HHH csak egy -két alkalommal birkózik már egy évben, és az in-ringje is szükős, de amit csinál abban vérprofi, elképesztően jó előadó. Az Orton-Wyatt meccs volt talán az este legkellemetlenebb csalódás, annyival többet vártam, annyival jobban és másképp meg lehetett volna oldani a végkifejletet. Az oké hogy Vince megígérte Randynek a tavalyi Lesnaros summerslam után hogy megkapja a bajnoki címet, de ahogy a sztori fel volt építve, ahhoz képest a meccs maga okádék volt.. semmi váratlan, mintha csak egy sima keddi smackdown lett volna. A másik címmeccs, na az katasztrófa volt. Az hogy egy Wrestlemania címmeccsen láthatunk összesen 4!!!! féle mozdulatot, az szánalmas, spear-jackhammer, ez volt goldberg, suplex-F5, ez volt Lesnar. Nem voltak hatalmas elvárásaim, de ennél azért csak többet ki lehetett volna hozni ebből. Se egy árva clothesline, vagy legalább egy kósza ütésváltás… semmi .. ez volt a címmeccs.. hogy ezek után hogyan tovább az még szánalmasabb, tuti hogy Reigns lesz a következő kihívó.. egy másik lejárt lemez. a mostani Raw roosterből szerintem egyetlen ember lenne hiteles Lesnar ellen, és az Samoa Joe, a többiek még Balor messze alatta vannak bookolva.. de úgyis Romant kapjuk meg , kár is ábrándozni. A Smackdown női meccsről tulajdonképpen kár is bármit írni. Naomi visszakapta hazai pályán amit tulajdonképpen el sem vesztett. Szép gesztus és kb ennyi az össz pozitivum amit erről lehet mondani. Taker-Reigns… nem tudom hogy mire számítottam.. de ez így tényleg nem volt a neki kijáró búcsú Takernek. Fizikailag az látszott hogy messze nincs abban az állapotban mint akár csak 2-3éve volt, neki se mert futni a jol megszokott mozdulatainak, a kötélen való sétálás, a suicide dive over top rope, vagy akár csak a legdrop on apron-nak se.. próbált dominálni, de az ő korában, az ő fizikumával ez már nem ment. A meccs lezárását megoldhatták volna másképp is, úgy hogy Reigns is over legyen, de Taker nimbusza se sérüljön nagyon, például ha a vége fele a nagy ellenfél Kane bejön segíteni és együttesen legyürik Reignst azt aláírtam volna, vagy ugyanazt akár Stinggel vagy még Hogannal is meghúzhatták volna, de ezzel így…. komolyan.. . nem volt ez így jó… de azért 25 Wrestlemania az egyedülálló.. THANK YOU TAKER!.. azért a mai Raw város, Balor, Nakamura, Joe, Kurt Angle.. Hardy boyz…annyi de annyi lehetőség…. bár ezek a retardált kreatívok tuti hogy alul fogják múlni magukat megint

    Kedvelik 1 személy

  10. Nos

    Kick-off: meccsek jók voltak, AtG BR kimenetele nem volt számomra meglepő.
    Neville-AA: AA egyik kedvencem, de most is tartom, max csak jövőre bukja az övét Neville. Jó meccs volt, remélem Austin rendszeresen szerepel, talán jobb lenne ha nem is csak a Cruiserwighten belül.
    Interkonti övmeccs: szopás, hogy ez nem került a főmeccsek közé, a TT meccs helyére beférhetett volna. Ambrose nekem unalmas, bajnokként is karakterként is, Corbint bírom.

    WM:
    AJ vs Shane: Jó meccs volt. Egymás után második wrestlemanian ugrik az üres asztalra Shane. Tetszett a meccs sztorija, jó is volt a meccs. A kimenetel is. Kellett is ez a győzelem most AJ-nek. Én a meccs végén csináltam volna turnt vele. Bár amíg nem piszkos csaló heel karakter addig mindegy is. A közönség ígyis-úgyis élteti.

    KO-Jericho: Számomra a TT meccs után a második legjobb meccs. Szintén nagyon felépített személyes sztori volt. Nagyon tetszett ahogy meccs közben folyamatosan egymás mozdulatait felismerve fordítottak, volt vagy egymás után 4 ugrás, amikor a térdüket felemelték. A kimenetel annak függvényében várható volt, hogy Jericho megy turnézni. Ennek a meccsnek meg kellett történnie, viszont a US övet másnak adtam volna. Remélem nem lesz eldugva az öv.

    Fatal 4-way: a meccs rendben volt, Jax maga idegesítő, bazmeg nem bírnám elviselni ha ő is bajnok lenne. Számomra egyértelműen kiderült, hogy a 4 lány közül jelenleg a legjobb Charlotte. Onnantól, hogy Jax kiesett, várható volt, hogy Bayley marad a bajnok. Ezen az estén azt éreztem nem először már, hogy kettő öv kevés.

    TT meccs: az est meccse. Azért is mert visszatértek a Hardy-k. Azért is mert végig kiszámíthatatlan volt (számomra), hogy ki nyer. Azért is, mert eddig volt gyakorlatilag rendben a WM. Tényleg jó meccs volt, szívem szerint Cesaroéknak adtam, és amikor félresikerült a létráról az ugrás, pontosabban csak Cesarot találták el remélem, hogy Sheamusnek nem azt kell elsellelnie, hogy neki is fáj, mert hát addigra már egy-két perce a létrákon feküdtek. Aztán végül nyertek a Hardyk. Azért mindenhogy ez rendben volt. Innen indul a WM szopóroller.

    Mixed TT: HJAJJJJJJJJ. Értem, tudom az egész meccs létrejötte a propose miatt történt. De az, hogy egy minimum érdekes meccs történhessen, ahhoz mizék kellettek. Mizt ahogy életteék, ahogy Miz megcsinálta a meccsen a hangulatot zseniális volt. A meccs háromnegyedét uralták is. Aztán, hogy váltás után a korábbi kétszeres divas champion, miért nem tudott/csinálhatott egyetlen támadómozdulatot sem, az est egyik rejtélye. Szóval amik elrontották a meccset. 1, Előszámú Cena fanboy Jerry the King Lawler. Istenem hajnali 4 után amúgyis kurva fáradtan azokat az egysorosokat hallgatni kínszenvedés. Jellemző, hogy mondta mr fanboy hogy miz nem awesome, a közönség elkezdte kántálni a Miz is awesome chantot. 2, a már előbb említett kimenetel első része, igazán jöhetett volna pár Maryse mozdulat. 3, Kimenetel: Cenaék nyertek. Lehetett ezt volna úgy, hogy Miz ne gyengülhessen ezzel, hogy Maryset pineli Miss Csöcs. Mindenki jól jár akkor talán. De nem. Az úgy nem Cena. Kell, hogy a szokásos 2010-es egészmeccsesfaszverés után Cena is adja az AA-t. Mondanám hitetlen. Nem az. Sajnos erre számítottunk. 4, Propose, itt (olvasva közben redditet és a twittert is) vegyesek voltak az érzésel, 90 százalékban azért inkább az volt mások benyomása is, hogy végtelenül kínos. Miért is? Egyrészt azért, mert minden amit a feudban Mizék mondtak Cenaékról (amivel Cenaék persze, nem értettek egyet) teljesen valóságosak voltak. Minden igaz volt. Ja és persze ez itt nem zárul. Vajon az esküvő, hol lesz látható? Nyílván a Total Divasban. Kvázi az egész meccs egész feud egy kurva nagy promo, hogy majd a Cena esküvőt nézni lehessen, abban a szarban. 5, remélem miss Csöcs nem kap push, nem kapnak már Cenaék semmit. Ne az legyen, hogy mint a másik Bella, Bryan visszavonulása után egyből kapja a Push. Elegem van belőlük. Remélem Miz hamarosan tényleg főövet szerez, már nem azt akarom, hogy közelébe kerüljön, hanem kapja meg.

    Rollins HHH: mindkét bevonulás nagyon nagyon fasza volt. Tetszett itt is az egész sztori, meg kellett történjen a meccs, és a meccsbe sikerült átvenni, ezt a sztorit. Persze az várható volt, hogy főleg Rollins sérült lábát támadja majd Hunter. A meccs vége is tetszett, elsősorban ezt is akartam látni: harc a pedigree-ért. Ez a meccs is nekem nagyon rendben volt.

    Wyatt-Orton: az est egyik csalódása. Maga a meccs is kimenetel is. Minden évben fel van vezetve, hogy majd ez lesz Wyatt éve. Aztán mikor mégsem utána kezdődik a következő év lesz Wyatt éve. A sztori elért addig a személyes viszály miatt, hogy ez tényleg lehetett volna, minden adott volt, hogy Wyatt végre bajnok legyen, de “szerencsére” végül Wyatt lejobbolt, egy fiatalabb újabb srácnak. Akinek kell a push. Szinte mindennél jobban

    Ezután mentem aludni de a többi meccs eredményét és összefoglalóját ma kora délután néztem meg.
    Jó döntés volt aludni menni.
    Goldberg Lesnar nem érdekelt, azt hiszem az Uni öv jóideig nem is fog érdekelni.
    A smackdown öv várható volt, hogy visszakerül a Samoai családhoz. Hogy az este számukra még tökéletesebben végződjön, az igazi antitálentum, megverte azt az embert, aki nélkül ma talán nem írnék véleményt egy fórumon arról, hogy a samoai tehetségtelenfasz pusholásához mindent felhasználnak. Sajnos már nincs értelme harcolni. Ennyi ideig konstans utálják, de nem azért mert heel lenne, vagy mert nem szimpatikus, hanem mert ehetségtelen, nincs main cardon a helye. Ez mindennek a legalja, és mostmár nem számít semmit a Boo, mert így fogja elverni Lesnart is. Komolyan szívesebben látnám ahogy Eva Marie legyőzné Asukat az Nxt övért mint ezt.

    Szóval míg az est egyik fele kifejezetten jóra sikerült, addig a másik szarra.
    Megtörtek, korábban azt mondtam, ha ez a kétlábonjárófos megveri Takert nem nézem tovább.
    De sajnos nézni fogom.
    Megtörtek.

    Kedvelik 1 személy

    • Ez Undertaker döntése volt. Az hogy kitől ls az is hogy kikap. És ha figyelmesen nézted a meccset akkor te is tudod hogy ennek egy egyszerű oka van. Kiöregedett. Lehet itt mellébeszélni meg minden, ez csak erről szól, a meccs is így lett felépítve. Ebből is fakad az, hogy kétszer is rontott az öreg. Először amikor Reigns fordította volna át a Tombstone-ba, másodjára a Last Ride sikerült félig meddig. Nem bírja és kész és ezt ő is tudja. Már amikor először szóba kerültek ők ketten, akkor sejtettem hogy ez nem lesz meg. Én csak nagyon nagyon megköszönöm Undertakernek amit letett nekünk az asztalra és kívánok neki hosszú és boldog életet.
      Reignst magát meg fölöslges utálni szerintem, a kreatívokat annál inkább.

      Kedvelés

      • Igazad van.

        Picit hirtelen felindulásból írtam a Reigns sorokat.
        Azt olvastam én is, hogy Undertaker döntése (is) volt.
        Nem tudom.
        Azt nem lehet már amúgy mondani ezekre a döntésekre, hogy rossz lenne, mert egyértelműen hangulatot generál.
        Az egész nekem unszimpatikus.
        Mert hiába ilyen Reigns a ringben, bármikor láttam uudd-ban vagy interjút vele. Teljesen normális srác. Ezekért a reakciókért picit sajnálom is.
        Azt azért még mindig tartom, hogy a szememben antitálentum

        Cena és Orton győzelme után már picit sejtettem megtörténik.

        Amúgy az, hogy Orton és Cena nyertek, jobban zavar, mint Reigns.

        Kedvelés

        • A WWE címmeccsét nem nagyon tudom hova rakni. Jó is volt, meg nem is. Magát a feudot egyébként szerintem nagyon eltalálták, de a meccseik valamiért nem működnek. Pedig Wyatt in-ringje, ha nem is látványos, de sztem a legagresszívabb a rosterben. De nem működtek.
          Ami Mizt illeti: amíg le nem vetkőzi magáról ezt az anyámasszonykatonája, az asszony nyeri minden meccsemet hozzáállást, addig az övnek még a közelébe se engedjék. Az IC futást is, mármint a meccseket rossz volt nézni.

          Kedvelés

    • pont jól leírtad az egészet, én végignéztem ,igaz 2 délután alatt, de Reigns tényleg a karaktere miatt olyan, ha kemény meccseket tol,azok nem rosszak…

      Kedvelés

  11. Nos a showra nem lehetett panasz. A meccsek látványosak voltak ahogy a körítés is. A Hardykkal óriásit húztak. Taker fanként nagy csalódás hogy egy ilyen paprika Jancsival vonultatják vissza. Én nem értem hogy mit segíthet ez Roman-en tehetségesebb nem lesz ettől a meccstől és eddig is többen utálták mint ahányan szerették.

    Kedvelés

  12. Szóhoz se jutok. Ennek az adásnak szerintem csak egy pozitív momentuma volt, az is a Hardy-fivérek visszatérése. Amúgy meg.. Nem értem, mi értelme Mojo erősítéséhez, ha nem kezdenek vele semmit.
    Ambrose vs Corbin-nál reméltem, hogy DQ lesz a vége, és ezért kialakul valami stipu a következő felvonásukhoz, de az, hogy Corbin szimpla vereséget szenvedett, igazán nem kellett volna ez.
    Shane vs AJ hozta a vártat, ebben nem is csalódtam.
    Az Owens vs Jericho pedig egy igazi háború lett. Végül ők vitték szerintem a show-t.
    A Fatal 4 Way női meccsnél annyit nem értek, hogy Sasha miért másodiknak esett ki? Miért nem maradhatott Bayley-vel egy az egyben, mert abból rengeteg dolgot ki lehetett volna hozni. Bayley nyer, ám Banks nem tudja ezt elviselni, és nekiesik a barátnőjének. Vagy épp ellenkezőleg. Banks nyer, és mindenki meglepetésére Bayley fordulna Banks ellen, hiszen erre senki nem számított volna. Mindegy is.
    A mixed TT-nél nem a meccs volt a legfontosabb, hanem ami a mérkőzés után történt.
    Wyatt vs Orton-nál vártam valakit. Debütálót, vagy visszatérőt. De Rowan sehol, és ha Abigail eddig nem jelent meg, most már szerintem nem is fog…
    Goldber vs Lesnar.. Nos ez már egy kicsit unalmas, hogy pillanatok alatt véget vetnek az egész küzdelemnek. Egyik fél sem érdemelte meg a küzdelmet, mert így is Lesnar győzelmével visszatért a fantom bajnokunk, és megint eljutunk odáig, hogy érdektelen lesz az öv köré épülő sztorivonal.
    A SD Women’s Bajnoki címmeccs pedig.. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
    És a végére… Egy korszak teljes lezárása. De miért pont Reings? És miért tisztán? Ennyit jelent az, hogy Taker tette érdekessé a WreslteMania-t? A legnagyobb név, a legnagyobb munka. És most ismét bealázták, hogy Roman legyen az a karakter, akit senki sem fog tudni legyőzni? De ha már ennek így is kellett történnie, miért pont a legtehestégtelenebb Main Eventer? Miért nem lehetett volna a második vereségét egy ígéretes, tehetséges fiataltól elszenvednie, aki tovább vihetné az örökséget. Annyi bizonyos. Ha Reigns ott lesz a RAW-n (és bizony ott lesz), megkapja élete legrosszabb reakcióját a közönségtől. Akkora boo-t fog kapni… Hogy a Slammy Awards-on már ezért díjat fog kapni.

    Kedvelés

  13. Na szóval.
    A kick-off szerintem nem volt rossz.
    Maga a mania is tetszett, nagyon jó meccsk voltak, a raw tt match kegyetlen jó volt, Hardyék visszatérése eléggé meglepő volt, nem vártam hogy máris a meccsbe kerülnek, de jó volt ez így.

    Miz várhatóan nyáron nagyon nagy pusht kap, a közönség imádta és nem csak a Cena gyűlölet szólt belőlük, hisz akkor azt hallottuk volna hogy “Cena sucks”, de ehelyett tényleg Mizt dicsérték, amit már nagyon megérdemelt, az utóbbi időben fenomenális a munkája. Viszont a meccs vége kicsit zavaró volt

    Styles vs Shane: nagyon kellemes csalódás volt, kicsit féltem hogy lassú lesz és szar, de nagyon tetszett.

    Rollins vs Triple H: összességében szerintem jó volt, meglepő befejezéssel. Volt pár unalmas pillanat, de azért maga a teljes meccs jó volt.

    Bray vs Orton: ez a feud nekem annyira nem jött be, igazából áttekertem a meccset, mert várható volt hogy Orton nyer, meg Bray meccsei ha nem extrem rules vagy valami nodq cucc van szerintem szarok.

    Goldberg vs Lesnar: meglepően jó volt szerintem, nem vártam, hogy tolnak egy ilyen 5 perces zúzást, jó volt látni ahogy odavágja egymást a két óriás.

    Corbin vs Dean: nem értem miért Dean a bajnok még mindig, remélem azért mert Corbint nem akarják egy mid-card övre pocsékolni, nagyobb benne a potenciál, pusztítania kéne.

    Owens vs Jericho: nem volt rossz meccs, voltak jó pillanatok. A vége kicsit meglepett, azt hittem valami nagy csalás lesz Owens részéről vagy hogy Jericho nyer tisztán és a raw-n veszti el a címet.

    Taker vs Reigns: Taker meglepően jól bírta, jó kis meccs volt, Reignst nem szeretem ugyan, de Takert sem szerettem soha. Értem hogy legenda és sokak szerint ez megalázó volt, de szerintem nem. A végén szépen letette a cuccot, kisétált a saját lábain és még egyszer utoljára segített egy fiatalt, aki valszeg megveri nyáron Lesnart, majd után ki tudja hogy állítják meg. Valszeg Mr. Money In The Bank fogja csak elverni Reigns-t jövőre. Esetleg Cena ha átkerül a Raw-ra vagy Aj Styles.

    Raw női meccs: Én Charlotte győzelmet vártam, Bayley még mindig nem bajnoknak való, a karaktere óvodába illik, nem a ringbe.

    Smackdown női meccs: Naomit se kedvelem különösebben, szerintem egy bazári majom, jobban örültem volna ha marad Bliss, de végül is ha kap egy jó feudot most Naomi, akkor nem zavar.

    Kedvelés

  14. Reggel amikor felkelltem es vegigneztem a main eventet, se Michaels, se Flairnel, de most Takernel bekonnyeztem.

    Kedvelés

  15. Hát nem lett túl jó ez a ppv Braynak kellet volna maradnia bajnoknak USA övet megszerezte Owens ez jó ennek örülök, remélem Miz felívelése itt nem akad el. Lesnar végre elintézte az ajtó gyilkost már ideje volt, mert borzasztó volt, amit csinált a ringbe igaz ő elég ritkán szerepel, és remélem, hamar elveszti bajnoki övet, mert annak semmi értelme sincs, ha 2-3 hónaponként letol egy-egy meccset. Ami legjobban érdekelt az a legalja Takernek nyilvánvalóan ez volt az utolsó meccse és ennyit ér az, aki naggyá tette Wrestlemaniat és az a több mint 20 év? Úgy tűnik igen! Ezek után kétlem, hogy valaki le tudná őt győzni legalábbis szabályosan megérdemelt volna annyit, hogy Taker győzz.

    Kedvelés

    • Teljesen egyetértek veled elég régóta követem a pankrációt elég sok wrestlemaniat néztem végig,
      és ez számomra szánalmas hogy Undertakert megveretik utolsó meccsén, nem ezt érdemelte volna meg. Szánalmas amit a WWE csinált most !
      Bray Wyatt meccsen örültem volna ha megjelenik az a bizonyos Sister Abigail.

      Kedvelés

  16. Roman Reigns most nagyon megutáltatta magát a közönséggel csak annyi hogy legyőzte a legendát Undertakert ez nem méltó visszavonulás Undertaker számára, persze más lett volna a véleményem ha Kane győzi lesz.
    Most lesznek fújjongások. Gratulálok WWE

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s