WWE TLC 2015. – Előzetes

WWE-TLC-2015

A TLC (Tables, Ladders and Chairs) adása 2015. december 13-án kerül megrendezésre Boston városában, Massachusetts államban Több mérkőzés közül a legkiemelkedőbbnek a cég frissen avatott WWE Nehézsúlyú Világbajnokának csatája ígérkezik, ahol egy korábbi címvédő ellen kell ringbe szállni, hogy megvédje a díját. Ez a PPV Esemény mindig is híres volt az extrém momentumokról, amik a küzdelmek alatt megfűszerezték a harcok izgalmát.

20151125_TLC_Match_SheamusReigns_1920x1080

Sheamus vs Roman Reigns (WWE Nehézsúlyú Világbajnoki öv -TLC Meccs)

Az előző PPV-n, a Survivor Series-en Roman Reigns jó barátjával Dean Ambros-al kényszerült harcolni, hiszen Ők lettek a döntősei annak a bizonyos Tournament-nek, aminek a győztese megszerezheti a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övet. Seth Rollins sérülése után a leadott címet a Big Dog volt képes megkaparintani egy jókora Spear-t követően.
Triple H érkezett meg a harcot követően, aki magasba emelte a Tournament győztesének karját, majd kezet nyújtott neki, hogy gratulálhasson. Roman nem fogadta ezt el és elindul a másik irányba, azonban hirtelen visszafordult és kiosztott egy kemény Spear-t a COO-nak. Azonban ez csak Triple H jól kimunkált tervének első felvonása volt, hiszen ekkor lehetősége volt Sheamus-nek, hogy egy durva Brogue Kick-et adjon Roman-nek. A bíró felé fordult és a táska beváltását követelte…Miután elindult kettejük közt az övért folyó küzdelem, a Kelta egyből kopogtatni próbálta Roman-t, aki azonban bravúrosan kirúgott a Pin-ből. Később elszenvedett egy újabb Finisher-t, ami után már elvesztette a küzdelmet Sheamus-el szemben.
A Powerhouse uralkodása mindössze 5 perc 15 másodpercig tartott, ami után nem csak Sheamus-el került szembe a heti adások alatt, hanem a frissen megalakult League Of Nation (Sheamus, Alberto Del Rio, King Barrett, Rusev) nevezetű csapattal…A közelgő TLC csatában az övért fognak ringbe szállni a Szupersztárok, ahol az szerezheti meg a győzelmet, aki képes felmászni a létra tetejére és leakasztani a magasból a díjat. Azonban ebben a küzdelemben nem csak a létra játszhat meghatározó szerepet, hanem minden más eszköz, ami csak a Szupersztárok kezébe kerül, hiszen sem kiszámolással, sem pedig diszkvalifikációval nem érhet véget a küzdelem.

20151130_TLC_Match_OwensAmbrose_Light_HOMEPAGE

Dean Ambrose vs Kevin Owens (WWE Interkontinentális Bajnoki öv)

2015. november 26-án került televíziós leadásra a SmackDown, amiben Dean Ambrose, Tyler Breeze és Dolph Ziggler szálltak ringbe egy Triple Threat küzdelemben. A csata győztese pedig megkapja a lehetőséget, hogy első számú kihívóként harcolhasson az aktuális Interkontinentális Bajnok ellen a TLC Eseményén. Befejezésül a harcot Dean nyerte, aki ezzel a sikerrel ismét megkapta ellenfelének Kevin Owens-t, akit a Nehézsúlyú Világbajnoki övért folyó Tournament alatt már képes volt egyszer legyőzi az elődöntőben.
Ismerve a két Szupersztárt, egy jó küzdelemre számíthatunk, ami után nem kizárt, hogy új Bajnokot avathatunk.

20151130_TLC_Match_triplethreat_Light-hp

The New Day vs The Usos vs The Lucha Dragons (WWE Tag Team Bajnoki öv- Triple Threat Ladders Meccs)

Egy Triple Threat Ladders csatában kell a New Day-es srácoknak megvédenie az övüket az Ikrekkel, valamint a Mexikóiakkal szemben. Minden bizonnyal egy nagy kihívás lesz ez a harc a számunkra, amiben biztosan megpróbálnak valami teljesen elképzelhetetlen, nem kimondottan sportszerű húzással győzelmet szerezni. Egy fordulatos összecsapásra van kilátás, amiben nagyon komoly szerepet fognak kapni a létrák.

20151207_TLC_8-man_Light-hp

The Dudley Boyz, Tommy Dreamer és Rhyno vs The Wyatt Family (8 Man Elimination Tag Team Meccs)

Egy 8 Emberes Elimiantion Tag Team csatát tekinthetünk majd meg, aminek értelmében amelyik csapat, valamelyik tagját kopogtatják, vagy feladatják vele a küzdelmet, az kiesik az összecsapásbók és nem segíthet a későbbikben társainak. Amelyik banda képes az ellenfe minden résztvevőjét kiejti, az lesz végül a küzdelem nyertese…Egy eléggé jó összecsapásra számíthatunk, hiszen a már több hete húzódó Dudley-Wyatt ellentétbe becsatlakozott egy komoly visszatérő Tommy Dreamer személyében, valamint egy régebbi nagy név, akit az NXT-ből hozott fel a cég a Main Roster-be.

20151204_TLC_Match_DelRioSwagger_Thumbnail2

Alberto Del Rio vs Jack Swagger (United States Bajnoki öv – Chairs Meccs)

Alberto a visszatérésénél egy US Open Challange-ben képes volt legyőzni John Cena-t, amivel megszerezte a United States Bajnoki övet. Zeb Colter-al összeállva egy remek párost alkottak, sőt egy teljesen új nemzetet is képesek voltak megteremteni, MexAmerikát. Azonban a League of Nations megalakulásával a Szupersztár egyre inkább eltávolodott a menedzsertől, valamint teljesen egyértelműen és keményen kijelentette, hogy nincsen szüksége Zeb-re, tehát jobban tenné a mentor, hogyha külön utakon járna…Jack hosszas kihagyás után megjelent a ringben újra és pár komolyabb affér után megalakult kettejük közt a csata, aminek a tétje nem más lesz, mint a WWE United States Bajnoki cím.

20151207_TLC_LIGHT_CharlotteRicPaige_HP

Charlotte vs Paige (WWE Díva Bajnoki öv)

Charlotte egyre inkább kezd átformálódni Heel személyiséggé, hiszen egy furfangos csalással legyőzte barátnőjét, Becky-t, ami után pedig a heti adásokon mutatott magatartása egyre jobban eltér a korábban megszokottól. Ezúttal ismét Paige lesz az ellenfele, aki korábban már többször megízlelhette, hogy milyen Bajnoki övet szerezni a cégnél. Vajon most képes lesz legyőzni az édesapja, Ric Flair támogatását élvező Bajnokot?

20151207_TLC_RybackRusev_1920x1080

Rusev vs Ryback

Ismét összeállt Rusev és Lana, ami eddig nem igazán pozitív a Bolgár szemszögéből, legalábbis a Ryback elleni csatáit tekintve. Legelső alkalommal a Big Guy nekilökte ellenfelét a lépcsőnek, aminek a másik felén a hölgy támaszkodott. Rusev teljes testével nekiesett az eszköznek, ami miatt Lana komoly ütést kapott és a bokáját fájlalta. A Bolgár Bestia nem is szerette volna tovább folytatni a küzdelmet, inkább menyasszonya segítségére sietett, ami miatt kiszámolással vereséget szenvedett…Ezt követően Ryback mellett újra bokaproblémákra panaszkodott Lana, akinek a Big Guy próbált meglehetősen sportszerűen segíteni. Azonban a díjat érő szimulálást követően Rusev egy kemény Accolade-el támadta ellenfelét. Kérdéses, hogy a mostani PPV-n való összecsapásuknál Lana szenved-e valamilyen sérülést, valamint, hogy egy a hölgytől teljesen fülgegtelen összecsapásban ki lesz a küzdelem nyertese.

Reklámok