Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE Survivor Series 2014. – Előzetes

wwess20141122

A Survivor Series-t 2014. november 23-án St. Louis városában, Missouri államban kerül majd megrendezésre, ahova a szervezet előre 5 csatát jelentett be. Első látásra a harcok mennyisége eléggé kevésnek tűnik, ám ha ezt a pár összecsapást kicsit megvizsgáljuk, egyáltalán nem lehet okunk panaszra…

cenavsauthority141123

Team Cena vs Team Authority (Tradicionális Survivor Series Elimination Tag Team csata)

Ahogy azt már láthattuk ezeken a PPV-ken, tradicionális Survivor Series Elimination Tag Team meccsre kerül sor a Team Cena és a Team Authority között.  (A győzelmet az a csapat szerzi majd meg, amelyik a másik csapat összes tagját kiejti, azaz kopogtatja, illetve feladatja vele a meccset.) Ennek az összecsapásnak azonban most mégis sokkal nagyobb a tétje, mint az eddigieknek, hiszen élet-halál harcra van kilátás. A Vezetőségnél Luke Harper, Seth Rollins, Kane, Rusev és Mark Henry fog ringbe szállni a győzelemért. Ha nem lennének képesek diadalt aratni, akkor a Vezetőség pakolhatna és valaki mást neveznének ki a SmackDown, valamint a RAW irányítására. Ezzel szemben John Cena alakulatában a Cenation vezetője mellett csatázni fog Ryback, Erick Rowan, Dolph Ziggler és Big Show, akiknek pedig a karrierjük forog kockán. Valamelyik csapat biztosan nagy vesztese lesz ennek a harcnak… Az a kérdés azonban felmerülhet bennünk, hogy a szervezet készül-e  esetleg valamilyen nagy visszatéréssel erre az összecsapásra? Egy nem várt fordulat ez esetben mennyire változtatná meg a harc képét és a végeredmény kimenetelét?

brayvsdean141123

Dean Ambrose vs Bray Wyatt

Ez a harc minden bizonnyal kellően extrémre és borzasztóan izgalmasra fog sikeredni, hiszen “két komplett őrült” csap össze egymással. A Szupersztárok két teljesen eltérő karaktert alkotnak, ám egy közös célért fognak ringbe szállni egymás ellen: Megszerezzék a győzelmet és bizonyíthassanak. Az egykori Wyatt Family feje, Bray a Hell In a Cell-en támadta meg Dean-t, amit követően folyamatosan alakulgattak a történetszálak közöttük, amiben egyszer az egyik fél, máskor a másik fél tudta váratlan pillanatban lenyűgözni egy támadással a rajongókat és kemény helyzetbe kényszeríteni leendő ellenfelét. Ahogy azt tudjuk, a beszéd és a kemény szavak, mindkettejüknek nagy fegyverei, ám ezúttal a fizikai erő és az elvetemültség fog dominálni…Melyik pankrátor lesz képes előhozni magából az állatot?

divachamp141123

AJ Lee vs Nikki Bella (WWE Díva Bajnoki öv)

Miután Nikki legyőzte a testvérét, itt a lehetőség, hogy a Díva Bajnok ellen léphessen szorítóba és megpróbálja megszerezni a legtehetségesebb hölgynek járó címet. Egy mozgalmas csatára van kilátás, amiben mindkét pankrátor a legjobban fogja nyújtani, csak az a kérdés merülhet fel bennünk a csata végkimenetele mellett, hogy Brie vajon fontos szerepet fog-e játszani a harcban…Esetleg sor kerül egy Twin Magic-re?

wwetagteam141123

Goldust és Stardust vs Los Matadores vs The Miz és Damien Mizdow vs The Usos (WWE Tag Team Bajnoki öv)

Egy Fatal 4 Way Tag Team csatát tekinthetünk majd meg, amiben a WWE négy legkiemelkedőbb duója fogja összemérni az erejét. A Bajnokok eléggé hanyag és változatos teljesítményt mutatnak, ami a heti adások alatt sokszor nem lett volna elég a címük megvédéséhez. Az a szerencséjük volt csak, hogy nem az övekért kellett akkor ringbe szállniuk. Ezúttal viszont más a helyzet, ha újra összeszedetlen és figyelmetlen csapatmunkával lépnek be a szorítóba, akkor előfordulhat, hogy új Bajnokokat avatunk.

divatag141123

Alicia Fox, Emma, Naomi és Natalya vs Paige, Cameron, Layla és Summer Rae (Tradicionális Survivor Series Elimination Tag Team csata)

Ebben a PPV-ben két olyan csatát is megtekinthetünk, amiben a szervezet hölgyeié lesz a főszerep. Az egyik a Bajnoki öv miatt fontos, a másik pedig a csata típusa miatt. Ebben az összecsapásban a face, illetve a heel személyiségek fogják összemérni az erejüket egy Tradicionális Survivor Series Elimination Tag Team csatában. Vajon melyik banda lesz a sikeres?

Ezeket a harcokat jelentette be előre a WWE, ám minden bizonnyal készülnek valamilyen meglepetésre, amivel izgalmasabbá és fordulatosabbá tehetik majd 2014 utolsó előtti PPV eseményét. Ne feledjük el, hogy vannak nagy nevek a kalapban, akik sérülés miatt nem szerepeltek eddig, mint: Daniel Bryan, Roman Reigns, Sheamus, valamint a Randy Orton, aki talán meg is jelenik ezúttal a szülővárosában. Ne feledjük azt sem, hogy a bejelentett meccsek száma kevesebb, mint amit egy átlagos PPV-től megszokhattunk.     Felmerülnek olyan kérdések is, hogy HHH csapatának veresége esetén (hisz valljuk be, a WWE COO-ra és feleségére lehet, hogy ráfér egy kis pihenés) vajon ki lesz az az ember, akit a szervezet a két televíziós adás élére rak. Ki lesz az új General Manager? Hogyan és honnan folytatjuk másnap a RAW-ban… Talán vasárnap éjszaka választ kapunk a kérdéseinkre, talán olyan dolog történik, amire nem számítunk.

10 gondolat “WWE Survivor Series 2014. – Előzetes” bejegyzéshez

    1. Pl.vipbox.tv oldalon található stream, de én változatlanul azt mondom, hogy a wwe.com hivatalos weboldalon is elérhető WWE Networkön egy regisztráció után jó minőségben és még ingyenesen nézhető.

      Kedvelés

  1. Engem továbbra is foglalkoztat a kérdés, hogy ha Cena csapata nyerni fog, akkor másnaptól ki viszi a RAW-t? Ki lesz az új GM? Nem feltételezem, hogy Cena feladná a ringet ezért a pozícióért. Visszahozhatnák erre Edget…

    Kedvelés

    1. Cena csapata fog nyerni,mert áprilisban Budapetre jön a WWE, miszerint Dolph Ziggler is jelen lesz, ha cena csapata elveszti a meccset akkor ha jól tájékozodtam akkor Cena csapattársai ki lesznek rúgva és ha veszitenek akkor Dolph-ot kirúgnák, de viszont akkor nem tudna menni Pestre és ő már biztosan ott lesz, szóval nemk rúgják ugy, hogy nem veszit cea csapata.

      Kedvelés

        1. Sztori alapon simán kirúghatják és visszahozhatják… Mellesleg hol van még április, addig még sok visszatérésre van idő, pl jön egy sztori kirúgás, van aki egyből visszjön 1-2 héten belül sztori megoldással, valaki meg kaphat szabit, azt rumble-ön is simán lehet visszatérő 😀

          Kedvelés

  2. A Cena csapat nyerni fog ezt egyértelműbbé nem is tehették volna a Smackdown uán. Még mindíg reménykedem Orton visszatérésében, és nem azért, hogy lássam a Team Cena-ban, hanem azért hogy lássam St.Louisban. Hatalmas hangulatot adna az egész PPV-nek, nem beszélve, hogy az emberek minden bizonnyal örjöngenének a stadionban.

    A Wyatt Ambrose meccs nem túlzottan érdekel, ha már mind ketten ilyen elvetemültek, adhattak volna hozzá egy No Holds Barred meccstítust, de gondolom az extrém pillanatokat a TLC-re tartogatják. Abszolút nyitott lesz, nem tudnám megtippelni, hogy ki lesz a győztes ma.

    Nagyon remélem hogy Nikki személyében új Diva bajnokot avat a szervezet, mert AJ karaktere annyira unalmas már, hogy az borzalmas. A Paige-el való feud az nagyon ott volt, de itt face-ként már elviselhetetlen, + A két Bella közti ellentétet csak fokozná, ha Nikki bajnok lenne, kihangsúlyozván “felsőbbrendűségét.”

    A Fatal 4 Way TT meccsben nem szurkolok senkinek, de ha mégis mondani kéne valakiket akkor az két Hollywood-i homokozószökevény lenne, mert akármennyire is hülyén néznek ki, én jókat szoktam röhögni rajtuk. 🙂 A matadorokról inkább ne is beszéljünk, nem egy komoly, TT bajnok csapat ez, pedig ezeket is mennyit promózták….

    A cica harc meg…. tradíció ide vagy oda… adásidő kitöltő szerepe van. Nem több. Kár hogy Paige ide jutott, mert az utóbbi idők legtehettségesebb divája. Na mindegy úgysem rajta van a hangsúly. Ha Orton megjelenik ezen a gálán, én azt mondom hogy már egy majdnem elfoadható PPV-t látunk, mert az tény hogy az a kockafejű Mr.Nem jövökadásokramerttúlOPvagyokdeazértbajnokiövemvan – bajnok meg a zsíros, konzerven élő barátja nem dugják ide a képüket, az elfogadhatatlan.

    Kedvelés

Vélemény?