SummerSlam 2013. – Eredmények

A SummerSlam 2013. augusztus 18-án szokásosan a Los Angeles-i Staples Centerből jelentkezik, ahol legelőször nem más köszönt minket mint, Josh Matthews, Booker T, Shawn Michaels és Vickie Guerrero. Ők egy speciálisan kijelölt VIP helyről tudják figyelemmel követni az adást, valamint elmondhatják közben a véleményüket és meglátásaikat. Köztük a téma egyértelműen a WWE Bajnoki övért folyó csata, a Best és a Beast küzdelme, valamint a fergetegesnek ígérkező Inferno csata.

Kick Off – Rob Van Dam vs Dean Ambrose (United States Bajnoki öv)

Megtekinthettük az előző RAW-t, amin Rob képes volt kiejteni a szorítóból Mark Henry-t és legyőzte másik 19 vetélytársát. A győzelmével eljutott ide a SummerSlam-re, ahol aztán kihívhatja a United States címvédőt. Mint már a PPV esemény előzetesében leírtuk számíthatunk arra, hogy a trió harmadik tagjának segítséget próbál nyújtani majd Seth Rollins és Roman Reigns, viszont RVD másképp látja a helyzetet, szerinte esélytelen, hogy a Tag Team Bajnokok beavatkozzanak, különösen úgy, hogy Mark Henry és Big Show a kihívó párját fogja. A legelső csata elindítása előtt még láthattuk, hogy a hosszas hetekben mi is történt Brock Lesnar és CM Punk között, az összefoglalót követően pedig Paul Heyman mond pár szót. Ő szerinte még mindig egyértelmű számára, hogy ki is fogja megnyerni ezt a történelmi összecsapást. Nem arról van szó, hogy az elhagyott bosszúja erősebb vagy pedig a legtökéletesebb ügyfélé…Itt arról van szó, hogy a mai csatában nem lesz diszkvalifikáció, szóval ha Punk Brock kezei közé keveredik, akkor brutális verést kap, hiszen nem volt és nem is lesz olyan erős, mint Brock Lesnar! Ezek után a kemény szavak után nem volt más hátra, megtekinthettük, hogy mi is az elmúlt hónapban a PPV főeseményének két részt vevője között. Egészen attól kezdve, hogy Brad Maddox megadta a lehetőséget Cenának, hogy kiválassza az ellenfelét, egészen odáig, hogy Triple H bejelentette: A COO lesz a vendégbíró a csatában.
Ezt követően visszakapták a képet a Hall Of Famer-ek, a SmackDown General Menedzsere, valamint Josh Matthews. Itt is bően kifejtették a véleményüket arról, hogy szerintük mi fog majd történni az adás főeseményén. Ezt követően pedig már nem volt más hátra, minthogy elindulhasson a harc Van Dam és Ambrose között…
Először a Shield zenéje szólal meg, a közönség soraiból pedig ezúttal egyedül érkezik a ringhez Dean. Utána a kiívó érkezik, akinek a megjelenése után a rajongók egyből skandálni kezdték a három betűt. Amint megszólalt a gong inkább tűnt úgy, hogy ez egy sima összecsapás, aminek mintha tétje sem lenne. A pankrátorok méregették egymást és tapogatózva indították el a show-t. A későbbiekben már egyre keményebb és keményebb ütéseket és dobásokat vittek be, valamint folyamatosan változott az irányító személyisége. Van Dam képes volt kiszabadulni ellenfele szorításából és bevitt egy parádés Cross Body-t, ami után viszont érkezett Dean és ismét földre küldte kihívóját. Amint RVD kiszabadult Ambrose finisherjéből a kötél tetejére ugrott, hogy bevihesse a saját befejező mozdulatát. Ezt viszont a Tag Team Bajnokok megjelenése szakította félbe, amint a ringhez értek a Shield-es srácok megszólalt Mark Henry, majd Big Show muzsikája. A két óriás érkezett Rob Van Dam segítségére, pont ahogyan ígérték az előző SmackDown-ban. Mintha senki sem érkezett volna folytatódott a csata kettejük között. Van Dam a ringen kívülre került, ahol a Tag Team Bajnokok egyre közelebb kerültek a kihívóhoz, de ekkor megjelent Show és Henry is. RVD átvette az irányítást és parádés mozdulatokat tudott bevinni, amik után Dean viszont sorra kiszabadult. A felső sarokból ugrott Ambroe, de Rob arrébb gurult, amint a kihívó is megpróbálkozott volna egy ilyen mutatvánnyal érkezett Seth, aki megzavarta őt. Kicsivel később azonban sikerült bevinnie a 5 Star Frog Splash-t, ám a kopogtatásra már nem volt ideje, hiszen érkezett Roman Reigns és levágott RVD-nek egy Spear-t. Diszkvalifikációval a kihívó nyert, csak ilyesfajta győzelemmel nem lehet övet szerezni, így a United States címvédő továbbra is Ambrose.

A Kick-Off után megszólal The Miz zenéje és megérkezik maga a SummerSlam 2013. házigazdája, aki szeretne mindenkit köszönteni itt a nyár legnagyobb partiján. Elmondja, hogy ma estére az izgalmakból nem lesz hiány, hiszen két főeseményt is tartogat ez az adás. The Best vs The Beast, valamint The Beard vs The Champ…Ezt követően viszont nem tudja tovább folytatni a beszédét, mert megjelenik Fandango, aki Summer Rae társaságában betáncol az arénába. Miz többször rákérdez, hogy: Tényleg? Végül büszkén köszönt még egyszer mindenkit a SummerSlam-en. Miz után megjelenik a Total Divas egyik résztvevője, Jojo, aki előadja az Amerikai Himnuszt. A gyönyörű ének után a kommentátorokat láthatjuk a képen: név szerint Jerry Lawler, JBL és Michael Cole. Ők végignézik velünk a pankrációs világ második legfontosabb eseményét, aminek az második mérkőzése kezdetét is veszi.

Kane vs Bray Wyatt (Inferno/Ring On Fire)

Nem győzzük elégszer elmondani, hogy történelminek ígérkezik ez az összecsapás, hiszen nagyon ritka ez a mérkőzéstípus. Minden bizonnyal a szervezet méltó csatát fog alkotni, amivel képesek lesznek lenyűgözni a rajongókat. Amint a bíró intett, megszólalt a gong és kigyulladt az a ring mind a négy oldala. Mindkét Szupersztár kicsit megtorpant, ám a pokol még csak ezt követően kezdődött. A ring körül a tűz minden komolyabb mozdulatot követően magasra emelkedett. Luke Harper és Erick Rowan megpróbáltak belépni a szorítóba, ám a vízszintes tűzfal miatt nem volt rá lehetőségül. Bray végleg egyedül maradt a ringben, ám el kellett ismerni, hogy nagyszerű teljesítményt nyújtott. Érdekességképpen megjegyezhetjük, hogy ez a legelső csatája Bray-ként (régebben Husky Harris néven szerepelt a CM Punk féle Nexus-ban). Tehát nagy eredmény lenne a tőle, ha legyőzné ellenfelét pont egy olyan csatában, aminek a nagymestere a Vörös Szörny. Wyatt-nek a családja megpróbált átadni egy kendópálcát, ám meggyulladt, mielőtt Bray megfoghatta volna. Egy tűzoltó érkezett, aki eloltotta a földön égő eszközt. Harper és Rowan megtámadták a tűzoltót, akitől elvették a poroltót, ám amint lefújták a lángokat ismét meggyulladtak. Kane kiosztott két Chokeslam-et ellenfelének, majd készült a Tombstone-ra, ám Erick és Luke letakarták a lángokat egy lepedővel. Bejutottak a ringbe, ahol keményen nekiestek Kane-nek, végül Bray bevitte a finisherjét és megszerezte a győzelmet. Jónak ígérkezett ez az összecsapás, bár kissé gyengére sikeredett a segítséggel együtt, végül Bray helyet foglalt a hintaszékben előtte pedig Kane feküdt a vaslépcsőn. A lépcső egyik részén a vesztes hevert, a másikat pedig rávágták a hátára. Végül meggyulladt a lámpa és a Wyatt Család távozott az arénából, győzelemmel.

Damien Sandow vs Cody Rhodes

Láthatjuk, hogy mi is történt a Kick-Off alatt, amikor Paul Heyman mondott pár szót a Punk vs Brock csatáról, többek között azt, hogy ez egy diszkvalifikáció nélküli meccs lesz.
Először Sandow érkezik, aki szokásosan mond pár szót, amivel megpróbálja nevetségessé tenni ellenfelét. Utána pedig Cody jelenik meg, akinek az arcán nem díszeleg az a bizonyos bajusz. A gong megszólalása után egyből keményen nekiestek egymásnak a pankrátorok, akik közül a rajongók inkább Rhodes mellett tették le a voksukat. A vezető szerep viszont inkább Damien kezében volt, aki képes volt bevinni pár értékesebb mozdulatot, valamint szorítást. Egészen addig makulátlanul harcolt, amíg fel nem mászott a felső kötélre, ahonnan Cody egy bravúros dobással leejtette. Cody a jó mozdulatsorozatok közben megpróbálkozott a Disaster Kick-el, de ez sikertelen volt elsőre, Sandow bevitt egy Neckbreaker-t. Ezt követően a SmackDown Mr. Money In The Bank-je kissé kapkodva harcolt és ekkor másodszorra már sikeres volt az a bizonyos rúgás. Cody betudta vinni kicsivel később a Cross Rhodes nevű finisherjét és megszerezte a győzelmet. Damien pedig a sarokban fetrengett, közben ölelgette a szerződést rejtő táskáját.

Christian vs Alberto Del Rio (Nehézsúlyú Bajnoki öv)

Az este harmadik csatáját követően láthattuk, hogy mekkora utat is járt már meg Christian, mire visszatért a sérüléséből, egy Triple Threat csatában legyőzte Randy Orton-t és Rob Van Dam-ot és eljutott ide a SummerSlam-re, ahol ringbe léphet Del Rio ellen. Megjelennek mindketten, Lilian Garcia felkonferálja őket, majd elindulhat a harc. A gong megszólalása után egymásnak estek a pankrátorok, tapogatózás és taktikázás nélkül indították egy a harcot. Alberto tűnt jobbnak, úgy látszott, hogy a mexikói nem véletlenül birtokolja a Nehézsúlyú Bajnoki övet, kemény rúgásokkal és szorításokkal próbálta meggyengíteni ellenfelét, ez pedig eleinte sikeresnek bizonyult. A Bajnok irányított egészen addig, míg el nem kezdett rohanni ellenfele elé, aki egyszerűen elhajolt Del Rio elől. A mexikói kizuhant a ringből, a kanadai pedig utána ugrott. Amint visszatértek a szorítóba ismét Alberto volt az irányító, komolyan vette ezt a csatát, próbálta megmutatni mindenkinek, hogy megtud állni a saját lábán is, nincsen szüksége Ricardo Rodriguez-re. A felek egyre inkább belelendültek a harcba és keményebb támadásokat vetettek be, láthattunk tökéletes Backstabber-t, valamint egyszerű, de hasznos fordítást is. Viszont a kopogtatások közül egyiket sem tudta a bíró leütni háromig. Parádéztak a Szupersztárok, a sarokban nagyon komoly ütközet alakult ki, amiből végül a kanadai jött ki jobban. Christian készült a Spear-re, ám ez sikertelen volt, mert Del Rio egy Dropkick-el hárított. Ezt követően következett volna a Cross Arm Breaker, ám még ez sem volt sikeres. Alberto lehúzta a térdéről a védőt, majd egyből elindult ellenfele irányába, de kapott egy hatalmas Spear-t. Látszólag a kanadainak megsérült a karja, ezért is nem tudott egyből kopogtatni. Ezt kihasználva Del Rio elkapta őt egy Cross Arm Breaker-rel és feladatta vele a csatát. A mexikói sikeresen megvédte a Bajnoki övét, ezzel a győzelemmel.
A harcot követően Renee Young lépett be a Nehézsúlyú Bajnok mellé és megkérdezte, hogy mit gondol erről a győzelemről? Del Rio azt felelte, hogy továbbra is ő a Bajnok, ezt pedig megköszönné a latin embereknek. Azoknak a mexikóiaknak, akik itt dolgoztak Los Angeles-ben és felépítették a várost olyanná, amilyen mára lett. Ezek miatt az emberek miatt szerezte meg a győzelmet!

Natalya vs Brie Bella

A dívák harca is előre bejelentett mérkőzés volt, ami nem tűnt első hangzásra rossznak. A csata nem volt túl hosszú, végezetül a győzelmet Natalya szerezte meg, hiszen bevitte a Sharpshooter-t, amiből nem tudott másodszorra kiszabadulni ellenfele.

CM Punk vs Brock Lesnar

Ismét megtekinthettük a promoját ennek az összecsapásnak, amiben megküzd egymással a legjobb és a szörnyeteg. Először Brock érkezik Paul Heyman társaságában, aztán bevonul a ringbe CM Punk is, aki elszakította minden egyes kisebb szálát a közte és Heyman között lévő kapcsolatnak. Viszont meglepetéseket tartogat magában ez a harc, hiszen nem tudjuk, hogy milyen technikát próbál majd alkalmazni a mentor, lehetséges, hogy beavatkozik majd a harcba. Ugyanis elmondta még a Kick-Off csata elindulása előtt, hogy ez egy diszkvalifikáció nélküli mérkőzés lesz. A gong megszólalása után Brock a vállára kapta ellenfelét és egyből bevágta a sarokba, ahol meg is szerezte az irányítást. Punk pár térdessel volt képes földre kényszeríteni Lesnar-t, majd szétkapta az vaslépcsőt, aminek segítségével próbálta földre dönteni ellenfelét, ám Brock a testével ütötte vissza Punk próbálkozását. Ahogy folytatódott a harc Punk megpróbálta megtámadni volt mentorát, de ez nem sikerült neki, hiszen ellenfele teljesen éber módon védekezett. Megfigyelhettük, hogy miután a Szupersztárok a ringen szétkapták az asztalt, Brcok elkiáltotta magát, hogy bizony ezúttal rá fog cáfolni arra, hogy a Hangtalanok Hangja e a legjobb a világon. Magabiztosnak tűnt Lesnar, aki sebezhetetlenül vitte be folyamatosan a támadásokat. Képes volt a ringben egy elkapni ellenfelét a Bear Hug nevű feladatásos mozdulattal, amiből Punk pár könyökössel szabadult. Viszont Brock térdével találkozott és ismét ő került a földre, Heyman ekkor pedig bekiabált neki, hogy jobban jár, ha ott marad és nem folytatja ezt a harcot. Egyenlőre érvényesül Paul jóslata, miszerint Lesnar-nak nem méltó vetélytársa CM Punk, igaz, hogy voltak szép fordításai és bravúros mozdulatai, ám még nem láthattuk azt az igazi kemény Punk-ot, aki több mint egy évig megvédte a WWE Bajnoki övet.
Brock-ot folyamatosan biztatta Heyman, hogy végezzen ellenfelével, ám Lesnar szépen lassan próbálta meggyengíteni a másik pankrátort. Kiélvezte, hogy az ő kezében van az irányítás. A legnagyobb fordítást akkor tudta bevinni Punk, amikor Mike Tyson-hoz hasonló módon megharapta ellenfele fülét. Mivel nincsen a csatában diszkvalifikáció nem lehetett érte kizárni a Hangtalanok Hangját. Viszont ezt a kissé szokatlan manővert követően bevitte a Shining Wizard-ot, majd egy High Kick-et. Punk felállt a felső kötélre, ahonnan ráugrott ellenfelére, viszont nem nagy meglepetésre Lesnar kiszabadult a kopogtatásból. Amikor Brock feltápászkodott Punk a nyakába vette, hogy kiossza a GTS-t, ám ez nem sikerült, mert ellenfele vette fel egyből őt az F5-hoz. Punk egy újabb High Kick-el vitte le a földre a szörnyet. Amint Punk készült újra a finisherjére Lesnar elkapta a karját a Kimura Lock-kal, amiből viszonylag gyorsan kitudott szabadulni. Lesnar-t egyből szorításba fogta, amiből Brock csak egy brutális Powerbomb-al tudott menekülni. A rajongók egyszer Punk nevét skandálták, egyszer pedig a mérkőzést nevezték csodálatosnak. Mindketten jól szerepeltek, bár az irányítás ismét a bestia kezeibe került. Lesnar bevitt három Suplex-et, majd a ringen kívülre sétált, ahol magához vett egy széket. Punk közben a felső kötélről ugrott, de egyenesen a széknek esett neki, amit Brock felé tartott. A Hangtalanok Hangja a székkel keményen nekiesett ellenfelének, amit Lesnar kivett a kezéből. Ütni próbált, ám Punk ágyékon csapta Paul ügyfelét. Ismételték a kommentátorok, hogy nincsen diszkvalifikáció, ezért még az övön aluli támadásért sem lehetett kizárni Punk-ot. A Straight Edge pankrátor a ring kötelek tetejéről, a székkel együtt ugrott Lesnar felé, ami látszólag fájt Punk-nak is. Ám a kopogtatás ez után a mozdulat után sem sikerült. Punk nekiesett volna Heyman-nek, ám Brock érkezett, Lesnar kapott egy GTS-t Paul pedig megtámadta a Hangtalanok Hangját. A szörnyeteg próbálkozott az F5-al, ám csak egy DDT-t kapott. Ezt követően Punk nagy nehezen, de földre küldte Heyman-t, ám Lesnar érkezett és bevitte az F5-ot a székre. Brock kopogtatni tudott és megszerezte a győzelmet. Nem volt gyenge az összecsapásuk, mindketten jót alakítottak, végül megszerezte a bestia a győzelmet. Bár Punk vesztett a csata után kiáltozták a nevét és nagy tiszteletet mutattak iránta.

Kaitlyn és Dolph Ziggler vs AJ és Big E Langston

Langston-nak ez a második csatája, amit PPV eseményen vívhat, a legelsőben még Ziggler oldalán harcolt a WrestleMania-n. A bevonulás után megszólal a gong és az urak kezdenek harcolni a ringben. A két díva is belépett a szorítóba, akik közül inkább AJ tudott irányítani. Végezetül a csatában a face csapat tudta megszerezni a győzelmet, a Zig Zag után Big E nem tudott kirúgni a kopogtatásból.

Daniel Bryan vs John Cena (WWE Bajnoki öv)

Legelőször a speciális játékvezető érkezik, aki nem más, mint a szervezet COO-ja, Triple H. A két főszereplő közül Daniel jelenik meg először, a Bajnok pedig utána. A ringben felkonferálják őket, ekkor a rajongók hangján lehet hallani, hogy sokkal inkább a kihívó mellett teszik le a voksukat, mint John mellett. A kommentátorok a csata előtt elmondják, hogy Daniel Bryan, ha most megtudja szerezni a győzelmet, akkor ő lehet a következő John Cena, vagy a következő The Rock. Az biztos, hogy hatalmas esélyt kapott, ez a push előre lendítheti a karrierjét. Tapogatózva indult a csata, amiben Daniel bevitte azokat a szép mozdulatokat és fordításokat, amiket a rajongók vártak tőle. Cena a csata közben kisétált a ring mellett ülő orvoshoz és megkérte őt, hogy figyeljen a WWE Bajnok sérült könyökére. A harc folyamatosan bontakozott ki, ám nem mondhattuk el, hogy nagyon remekül indult volna. Bryan egyik pillanatról a másikra viszont egyre jobban szerepelt és meglehetősen komoly ellenfele lett Cenának. Daniel bevitte Comeback-jét, utána pedig Cena is. John felkapta a nyakába ellenfelét, ám nem sikerült bevinnie az Attitude Adjustment-et. Daniel ezt követően célba vette ellenfele sérült karját, amire folyamatosan támadásokat indított. Cena megpróbálkozott az STF-fel, ám ez nem sikerült neki, Bryan-nek viszont igen…Bryan szorítani kezdte a Bajnokot a saját mozdulatával. John megmenekült, ám nem volt sokáig biztonságban, hiszen Daniel egyből bevitte a YesLock-ot is. Cena ebből kiszabadult, ám belekeveredett egy másik szorításba, amiből szintén nagy nehezen kikászálódott. Amint talpra állt bevitte az AA-t, ám Daniel képes volt kirúgni a kopogtatásból. Később a Bajnok bevitte a STF-et, Daniel viszont szabadult és bevitte a YesLock-ot, viszont John elérte a kötelet. A csata fokozatosan továbbhaladt, végül Daniel Bryan megcsinálta! Bryan megszerezte a WWE Bajnoki övet és legyőzte John Cenát. John a harcot követően kezet rázott Daniel-el és Triple H-el, majd távozott az arénából. Viszont ezzel még koránt sem ért véget semmi, hiszen megjelent Randy Orton, aki magabiztosan a ring felé menetelt, ám megállt a kötél előtt és csak felemelte a táskáját, hogy jelezze…Daniel nincsen biztonságban. Épp annyira, hogy Triple H kiosztott egy Pedigree-t a WWE Bajnoknak, majd érkezett Randy Orton, aki beváltotta a táskáját. Orton lett az új WWE Bajnok meglehetősen érdekes módon.

Ezzel zárult a SummerSlam, hétfőn jelentkezik a RAW, ahol biztosan pont fog kerülni ezeknek a kissé furcsa történéseknek a végére.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s