WWE Royal Rumble 2012. – Eredmények és videók

2012. január 29-én rendezték meg az év első PPV eseményét, a Royal Rumble-t. A WWE Bajnoki és a Nehézsúlyú Világbajnoki Övért vívott mérkőzések mellett díva és presztízs meccs is volt, végül pedig természetesen a 30 emberes Royal Rumble közdelem.
Michael Cole, Jerry Lawler és Booker T kommentálásával kezdődik a 2012-es Royal Rumble St.Louisban, a Scottrade Centerben. Először a korábbi RR eseményekről kapunk egy összefoglalót, majd leereszkedik az acélketrec az első mérkőzéshez.

Big Show vs Mark Henry vs Daniel Bryan – Triple Threat Steel Cage mérkőzés a Nehézsúlyú Világbajnoki Övért
Azonnal az egyik legfontosabb mérkőzéssel kezdünk. A két óriás termetű pankrátorral szemben kell a címét megvédenie Bryannek, ráadásul a három ember között komoly ellentétek feszülnek. A mérkőzést az nyeri, akinek először sikerül kijutni az acél ketrecből és ha belegondolunk, alkatánál fogva Daniel Bryan e tekintetben talán előnyben is lehet. Azonban ha belegondolunk abba, hogy a Világ Legerősebb Emberével és a Világ Legnagyobb Sportolójával kell szembenéznie, lehet, hogy helyzetét már másként látjuk.
Danielnek sikerült feljutnia a ketrec tetejére és Big Show a kezénél fogva próbálta visszatartani. Ez nem sikerült túl sokáig, Bryan keze kicsúszott, ő pedig a földre zuhant. Ez a zuhanás azonban jelen esetben azt jelentette, hogy ő volt az, aki először ért talajt a ketrecen kívül, ezzel pedig megvédte Nehézsúlyú Világbajnoki Címét.

A mérkőzés után Daniel Bryan ünnepli győzelmét, majd a WrestleMania XXVIII. reklámját látjuk, kellőképpen kihegyezve a The Rock vs. John Cena mérkőzésre.

Díva Tag Team mérkőzés: Beth Phoenix, Natalya, és a Bella Twins vs Kelly Kelly, Tamina, Alicia Fox és Eve Torres
A nyolc fős Díva Tag Team mérkőzésen a bajnok Beth Phoenix csapata a korábbi bajnok Kelly Kelly csapatával küzd meg. A lányok kaotikus mérkőzésén nehéz lett volna megjósolni a végső győztest. A végén Beth Phoenix nem csak az ellenfélnek, hanem saját csapatának is megmutatta ki a főnök, és egy Glam Slam után kopogtatta Kelly Kellyt.
A győztesek tehát: Beth Phoenix, Natalya és a Bella Twins csapata.

Visszapillantást kapunk Kane Zack Ryder elleni mérkőzéséből, arról az estéről, amikor Zack sérüléseket szenvedett a Nagy Vörös Szörny pusztítása következtében. Ez a képsor már a következő mérkőzést vezeti be, kiderül, hogy John Cenán mennyire uralkodott el a gyűlölet, mit képes mutatni egy az egyben Kane ellen.
Láthatjuk azt is, hogy Zack is ott van a Royal Rumble helyszínén, kerekes székben tolják, amikor találkozik John Laurinaitis-szel. A RAW ideiglenes General Managere üdvözli a sérült szupersztárt és azonnal felajánl neki egy szobát, ahonnan kivetítőn nézheti az eseményeket. Természetesen megjelenik Eve is, aki Laurinaitist okolja Zack állapotáért. Bosszúállónak, szamárnak nevezi a GM-et és nem titkolja reményét, hogy a hétfői RAW adásban ki lesz rúgva!

John Cena vs. Kane
Cena érkezik elsőként és igen vegyes reakciókat vált ki a tömegből, majd a színpad berobban és megjelenik Kane. Kettejük presztízs harca az egyik legjobban várt mérkőzés, előzményei hetekre, egészen Kane visszatéréséig nyúlnak vissza.
Cena támad először, de Kane gyorsan megfékezi a lendületét és a Let’s Go Cena – Cena Sucks bekiabálások közepette folyamatosan üti. Vannak pillanatok, amikor úgy tűnik, Kane korábbi akciói felszították a gyűlöletet Cenában annyira, hogy győzni tudjon, majd vannak pillanatok, amikor azt érezhetjük, hogy esélytelen Kane-nel szemben.
A mérkőzés hivatalos része dupla kiszámolással, győztes nélkül ér véget, ők ketten azonban tovább ütik egymást a ringen kívül, majd a kulisszák mögött. Kane kemény ütéseket mér Cenára egy székkel, majd otthagyja földön fekvő áldozatát és feltépi azt az ajtót, ami mögött Ryder ül kerekes székében. Zack képtelen védekezni, Kane az arénába tolja és a ringbe hajítja. A berohanó Eve könyörög, hogy ne bántsa, de nincs könyörület, Zack megkapja a Tombstone-t. Megjön a közben magához tért Cena is, ő azonban egy Chokeslam után terül el a padlón.
Kane végzett áldozataival és távozik…

A mérkőzés után érthetően elkezdték boncolgatni Zack Ryder további sorsát a WWE-nél. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a mostani esettel hosszú időre kiírták a sztoriból, sőt vannak külföldi lapok, amik szerint ez a mérkőzés, illetve az azt követő események Ryder karrierjének végét jelentik. Zacket ismét hordágyon viszik el, miközben a közönség soraiból folyamatosan hallatszik a Cena Sucks.

A reklámblokkot követően két fiatal mérkőzése következik.

Drew McIntyre vs Brodus Clay
Brodus Clay debütálása óta minden mérkőzését villámtempóban nyerte meg és a heti adások után is beszélgettünk már arról, vajon mi a célja a WWE-nek ezzel a karakterrel. A PPV eseményen Drew McIntyre lett az ügyeletes “áldozat” és nem történt meglepetés, Brodus most is pillanatok alatt nyerte a meccset. Hogy méltó-e a WWE Royal Rumble rendezvényéhez az ilyen színvonalú mérkőzés? Várjuk a véleményeket.

WWE Bajnoki Cím mérkőzés: CM Punk vs Dolph Ziggler John Laurinaitis közreműködésével
Az egyik ok, ami miatt vizsgálat indult a RAW ideiglenes General Managere, John Laurinaitis ellen, éppen az, hogy a WWE igazgatótanácsának véleménye szerint CM Punkkal szemben Dolph Zigglert favorizálja. A címvédésre saját magát jelölte speciális mérkőzésvezetőnek azok után, hogy kettejük küzdelmébe hetek óta beavatkozik, ezzel győzelemhez segítve Zigglert. Ezekből a pillanatokból látunk a mérkőzés előtt egy összefoglalót.
A vizsgálat (vagy az értékelést végző személye, Triple H) hatására John Laurinaitis változtat korábbi tervén…
Laurinaitis érkezik elsőként, bemutatkozik, majd elmondja, hogy az ő érdeke is, hogy a mérkőzés tisztességes legyen, ezért a ring mellől fog figyelni, a meccset pedig hivatalos WWE mérkőzésvezető irányítja, akinek azonnal át is adja a helyét.
Dolph Ziggler vonul be természetesen Vickie Guerrero kíséretében, majd jön a címvédő CM Punk is.
A meccs még el sem kezdődik, amikor Laurinaitis máris a ringbe lép, s hogy bizonyítsa saját “tisztességességét”, eltiltja a toporzékoló Vickie Guerrerot a küzdőtér mellől.
A srácok cím meccshez méltó, jó kis csatát vívtak és látszott, hogy mindketten valóban akarják az övet. Ziggler felnőtt a feladathoz és képes boldogulni Vickie Guerrero segítsége nélkül is, Punkról pedig eddig is tudtuk, hogy nem feladós típus.
Amikor egy szerencsétlen mozdulat miatt a hivatalos mérkőzésvezető is a földre, majd a ringen kívül került, azonnal felmerülhetett mindenkiben, hogy Laurinaitis megpróbálja szinte megfosztani Punkot a bajnoki címtől. A bajnok többször próbált kopogtatni, de bíró hiányában ez nem sikerült. Némi elégtétel, hogy kap egy látszólag véletlen fejberúgást és természetesen a vádló szavakat Punktól, hogy már harmadszor kopogtat és senki nem hajlandó a mérkőzésnek véget vetni. Megígéri Laurinaitisnek, hogy a következő GTS-t ő fogja kapni.
Ziggler ki akarja használni Punk figyelmének megoszlását, letámadja, de a kopogtatásból Punk kettőnél kirúg. Dolph brutális ütésekkel sorozza meg, Punk azonban összekapja magát és ismét kioszt egy GTS-t, majd végre sikeresen kopogtat! A WWE Bajnok továbbra is CM Punk!
John Laurinaitis, hogy bizonyítsa saját jólelkűségét, a kopogtatást együtt végzi a mérkőzés hivatalos vezetőjével, majd maga nyújtja be az övet. Ez után azonban gyorsan távozik.

A reklámblokkban ismét a 63 nap múlva tartandó WrestleManiáról, majd az azonnal következő 30 emberes Royal Rumble mérkőzésről van szó és visszapillantást kapunk a korábbi RR meccsekről is.

30 emberes Royal Rumble mérkőzés
A múlt heti RAW adáson elszenvedett veresége miatt a ringben az első ember The Miz, aki arról beszél, hogy a színfalak mögött minden szupersztár rajta nevet, mert ő lépett elsőként a ringbe. Azt hiszik könnyen ki fogják dobni, de azoknak a szupersztároknak a többsége soha nem volt fő esemény a WrestleMánián, és soha nem álltak még a ring közepén WWE Bajnokként! Meggyőződése, hogy annak ellenére, hogy elsőként állt ide, ő fog állni a kötelek között a legvégén is, ő lesz az, aki ezzel a győzelemmel eljut a WM XXVIII-ra, mert ő a Miz és ő fantasztikus!

Alex Riley, Miz korábbi partnere és segítője érkezik másodikként, őt pedig R-Truth, Miz utolsó csapattársa követi. Az érkezők között vannak meglepetés emberek, közéjük sorolhatjuk Ricardo Rodriguezt, aki Albert Del Rio módon érkezett, vagy éppen a szülés után visszatérő Kharmát, aki a férfiak között is megállta a helyét.
Hogy szükséges volt-e mindhárom kommentátor ringbe lépése? Hogy mennyire volt ütőképes az alábbi mezőny? Hogy mennyire sikerült jól a 30 emberes Royal Rumble mérkőzés, illetve mennyire volt jó ez a PPV adás? Érdemes megnézni a videókat és véleményt mondani.

A 90 másodpercenként érkező szupersztárok sorrendje:

1. The Miz
2. Alex Riley
3. R-Truth
4. Cody Rhodes
5. Justin Gabriel
6. Primo
7. Mick Foley
8. Ricardo Rodriguez
9. Santino Marella
10. Epico
11. Kofi Kingston
12. Jerry “The King” Lawler
13. Ezekiel Jackson
14. Jinder Mahal
15. The Great Khali
16. Hunico (with Camacho)
17. Booker T
18. Dolph Ziggler
19. “Hacksaw” Jim Duggan
20. Michael Cole
21. Kharma
22. Sheamus (Winner)
23. Road Dogg
24. Jey Uso
25. Jack Swagger
26. Wade Barrett
27. David Otunga
28. Randy Orton
29. Chris Jericho
30. Big Show

A kiesők sorrendje (zárójelben aki kiejtette)

1. Alex Riley (The Miz)
2. R-Truth ( The Miz)
3. Primo (Mick Foley)
4. Justin Gabriel (Mick Foley és Ricardo Rodriguez)
5. Ricardo Rodriguez (Santino Marella)
6. Epico (Mick Foley)
7. Santino Marella (Cody Rhodes)
8. Mick Foley (Cody Rhodes)
9. Jerry Lawler (Cody Rhodes)
10. Jinder Mahal (Great Khali)
11. Ezekiel Jackson (Great Khali)
12. “Hacksaw” Jim Duggan (Cody Rhodes)
13. Booker T (Cody Rhodes)
14. The Great Khali (Cody Rhodes)
15. Michael Cole (Kharma)
16. Hunico (Kharma)
17. Kharma (Dolph Ziggler)
18. Kofi Kingston (Sheamus)
19. Road Dogg (Wade Barrett)
20. Jey Uso (Randy Orton)
21. Wade Barett (Randy Orton)
22. David Otunga (Chris Jericho)
23. Cody Rhodes (Big Show)
24. Jack Swagger (Big Show)
25. The Miz (Big Show)
26. Dolph Ziggler (Big Show)
27. Big Show (Randy Orton)
28. Randy Orton (Chris Jericho)
29. Chris Jericho (Sheamus)

A 30 emberes Royal Rumble meccs győztese tehát Sheamus, aki ezzel elnyerte a jogot, hogy cím mérkőzésen szerepelhessen a WrestleMania XXVIII-on.

Egy nappal a PPV esemény után Monday Night RAW, ahol Triple H értékelése alapján döntenek John Laurinaitis sorsáról.

Reklámok

One comment on “WWE Royal Rumble 2012. – Eredmények és videók

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s