Royal Rumble 2013. – Eredmények

2013. január 27-én Arizona államba érkezett a WWE és az állam fővárosa, Phoenix adott otthont az év első PPV adásának, a Royal Rumble-nek.
Előzetesen a megszokottnál kevesebb mérkőzést jelentettek be, azonban több is volt, amit komoly várakozás előzött meg.

Az adást egy visszatekintéssel kezdik, amin az előző RR mérkőzések nagy pillanatait, nagy győzteseit láthatjuk. Az élő képen – a Pre Show keretében – azonnal a US Bajnok érkezik, hogy megvédje bajnoki címét.

WWE US Bajnoki cím mérkőzés: Antonio Cesaro vs The Miz
Visszajátsszák, ahogy két héttel ezelőtt Cesaro összeakaszkodott Mizzel és Rick Flairrel, majd a gong megszólalása után Miz szinte azonnal kopogtatni próbál. Természetesen nem sikerül neki, a bajnok visszatámad. A kopogtatási és feladatási kísérletek sorozata jellemzi a mérkőzést és néhány perc eltelte után úgy tűnik, Cesaro simán meg fogja védeni címét. Miz azonban van annyira ambiciózus szupersztár, hogy ne adja könnyen magát, és a látszólag vesztes helyzetekből is képes ismét talpra állni.
A mérkőzés azonban ezúttal nem hoz változást: Antonio Cesaro végül sikeresen beviszi a Neutralizert, kopogtat és megvédi US Bajnoki címét.
Miznek ezúttal nem sikerült övet szereznie.

A Royal Rumble Pre Show-t követően a tűzijáték jelzi a “nagy adás” kezdetét, ami azonnal a Last Man Standing mérkőzéssel indul.

WWE Nehézsúlyú Világbajnoki cím mérkőzés: Alberto Del Rio vs The Big Show
Alberto Del Rio három héttel ezelőtt Big Show-tól hódítottal el a nehézsúlyú világbajnoki övet, az óriás pedig most lehetőséget kap annak visszaszerzésére. A Last Man Standing mérkőzés keménynek ígérkezik.
Big Show bevonulását követően látjuk, hogy Alberto és Ricardo a backstage-ben sétálnak. Bret “The Hitman” Hart-tal akadnak össze, aki sok szerencsét kívánva rázza meg Del Rio kezét. Azt mondja, Big Show nagy és rossz, de Del Rio egy mexikói Bret Hartra emlékezteti őt. Alberto szerint pedig Hart emlékezteti őt egy kanadai Del Riora. Ricardo még elmondja, hogy mekkora rajongója a Hitmannek, akitől kap is egy szemüveget, majd elindulnak az aréna felé.
Alberto Del Rio agresszív kezdést mutatott be, de bizony Big Show-nál elég egy kiadós pofonba belefutni. Ez meg is történt és lassított a mexikói tempóján, de képes volt ismét magára találni és rúgásokkal gyengíteni ellenfelét. Megpróbálkozott a Cross Arm Breakerrel is, azonban Show úgy emelte a vállára, mintha Alberto pehelysúlyú lenne, majd amíg ellenfele szinte harcképtelen volt, székért ment. Del Rionak azonban sikerült az eszközt elvenni Show-tól, és újabb komoly támadásba lendült.
Aztán elcsattant a Chokeslam és Del Riora először a ringben, majd azon kívül számoltak. Pillanatokkal később egy alacsonyan érkező rúgás miatt Big Show görnyedt össze és a mérkőzésvezető 9-ig számolt. A küzdelem a ringen kívül folyt, a rendelkezésre álló eszközöket természetesen igénybe lehetett venni, hisz ezen a mérkőzéstípuson nincs diszkvalifikáció. Csattogtak a lécek, törtek az asztalok és meggyőződhettünk róla, hogy Del Rionak nem paróka van a fején – Show a hajánál fogva emelte fel.
Úgy tűnt, Show komolyan gondolta, hogy Del Rio csak tárolja az ő övét egy ideig, és láthatóan igen kemény támadást indított a mexikóiak ellen.
Igen, mexikóiak, hisz ekkor Ricardo Rodriguez is megkapta a magáét, ez pedig hiba volt. Del Rio kihasználta, hogy Show figyelme másfelé irányul és keményen padlóra küldte, majd a karját támadta egy acél székkel. Aztán porral oltó készülékkel fújta le. Pillanatokkal később a Cross Arm Breakerrel akarta feladásra kényszeríteni, miközben Rocardo ragasztószalaggal rögzítette Show lábait a kötélhez. A kiszámolás elkezdődött, az óriás termetű pankrátor azonban így képtelen volt lábra állni.
A mérkőzés győztese és a WWE Nehézsúlyú Világbajnoka továbbra is Alberto Del Rio.

A backstage-ben Matt Striker Dolph Zigglert kérdezi és természetesen ott van AJ és Big E.Langston is. Ziggler azt mondja, hogy a megkeseredett Vicki Guerrero arra kényszerítette, hogy első, vagy második emberként lépjen a 30 emberes mérkőzésen a kötelek közé. Ő az első számot választotta, mert ő igenis az első!
Striker emlékezteti, hogy a RR történetében mindössze két ember volt, aki elsőként lépett ringbe és képes volt nyerni, ekkor azonban AJ szólal meg. Azt gondolja Matt, hogy Ziggler nem képes nyerni? – háborodik fel a lány, majd megkérdezi, milyen gyorsan és milyen messze tud futni 5 másodperc alatt. Big E.Langston áll Striker elé, miközben AJ visszaszámol…
Bii E. veszi át a mikrofont és újrakezdi az interjút,. megkérdezve Zigglert, mi a terve a meccsre. Jó kérdés, feleli a Show Off. A terve az, hogy miután megnyeri a Royal Rumble-t, olyat tesz, amit eddig még senki soha. Be fogja váltani a Money In The Bank táskáját és Nehézsúlyú Világbajnok lesz. Elmegy a WrestleManiára, ahol megnyeri a WWE bajnoki övet is, majd egyesíti az öveket.

Több szupersztár – Antonio Cesaro, Darren Young, Titus O’Neil, i Randy Orton, John Cena, Wade Barrett, Sheamus, Ryback – is arról beszél, hogy megnyeri a ma esti 30 emberes mérkőzést és jegyet vált a WrestleManiára.

WWE Tag Team Bajnoki cím mérkőzés: The Rhodes Scholars vs The Team Hell No
A címvédők nagyon keményen kezdenek és már a mérkőzés elején komoly csapást mértek a kivívókra. Először Cody, majd Damien szenvedte el Daniel és Kane ütéseit és rúgásait.
Azt hihettük, hogy itt egy igen rövid címvédésre kerül sor, ám a Rhodes Scholars összekapta magát és sikeres ellentámadást indított.
Ez a kettősség jellemezte végig az összecsapást, végül azonban Daniel Bryan a Yes Lock-kal feladásra kényszerítette Sandow-t.
A győztesek és a WWE Tag Team Bajnokai továbbra is Kane és Daniel Bryan, azaz a Team Hell No.

Egy komolyabb összefoglalót kapunk az elmúlt évek Royal Rumble mérkőzéseiből, majd Kane és Daniel Bryan örül a backstage-ben a címvédésüknek, amikor Vickie Guerrero lép oda hozzájuk. Vickie örül a győzelmüknek és átadja nekik a RR mérkőzésre a sorszámaikat. Daniel megmutatja Kane-nek, milyen számot kapott, Kane azonban erre nem hajlandó, mert szerinte rossz stratégia, ha bárki tudja, hányadikként lépnek ringbe.

30 emberes Royal Rumble mérkőzés
A WWE ezúttal nem a RR mérkőzést rakta utolsó helyre az események sorában. Amit tudni kell: a szupersztárok meghatározott sorrendben és időszakonként követik egymást. Akit átlendítenek a köteleken és a lába érinti a talajt, kiesik. A győztes egyenes utat kap a WrestleManiára.
Előzetesen nem jelentették be mind a 30 résztvevőt, így biztosak lehetünk benne, hogy lesznek meglepetés emberek.
Dolph Ziggler az első belépő, AJ és Langston nem maradhat el mellőle. Ziggler azt mondja, ott van, ahova való: a reflektorfényben. Amikor vége lesz, egyedül áll majd a ring közepén, ő lesz a győztes.
Ekkor azonban megszólal a második belépő zenéje és nem kis meglepetésre közel fél év után Chris Jericho tér vissza! Jericho kiélvezi a remek fogadtatást, majd megszólal a gong és a két szupersztár összecsapásával megkezdődik 2013. 30 emberes RR mérkőzése.
Még mindketten a ringben vannak, amikor harmadiknak Cody Rhodes érkezik és ketten támadják Jerichot. A visszaszámláló ismét elindul és Kofi Kingston rohan be negyedikként. Továbbra sincs kieső, újabb két perc elteltével azonban megérkezik Santino Marella is. Kioszt Kofinak egy Kobrát, majd gyorsan kipenderítik, ő az első kieső.
Érkezik Drew McIntyre a hatodik emberként és Kofit támadja. A másik sarokban Ziggler majdnem kiejti Jerichot, azonban még van ereje két kézzel a kötélbe megtartani és visszahúzni magát.
Újabb visszaszámlálás és Titus O’Neil is beszáll a küzdelembe a 7. helyen. Kofinak nincs jó napja mert Marella és McIntyre után Titus is őt támadja, azonban még képes benn maradni. Nem úgy, mint Drew, aki másodikként esik ki, kiejtője Chris Jericho.
Nyolcadikként újabb visszatérő, Goldust érkezik és féltestvérét, Codyt kezdi osztani, miközben a másik sarkokban kialakul egy Ziggler-Kofi, illetve O’Neil-Jericho páros csata is.
Kilencedik helyen David Otunga jön be, majd két perc múlva ismét a 3MB zenéje szólal meg és Heat Slater érkezik. Kieső – Marellűt és McIntíre-t követve – nincs, így a 10 érkezőből 8 a ringben van. Ziggler egyelőre tartja magát, bár Jericho ismét mindent elkövet, hogy kiejtse.
A 11. helyen újabb szupersztár csatlakozik a többiekhez Sheamus, a tavalyi RR győztes személyében! A Great White gyorsan padlóra küld pár ellenfelet, majd úgy dönt, hogy Titus O’Neil és David Otunga ideje lejárt – mindkettőjüket kiejti.
Ekkor érkezik a 12. helyen Tensai, majd őt 13-ként Brodus Clay követi. A keveredés egyre nagyobb, de az nyilvánvalóan látszik, hogy a Rhodes fiúk – Cody és Goldust – között komoly párbaj alakul ki, amit végül Cody nyer, hisz kiejti Goldustot. Ezzel ő az 5. kieső.
14. helyen egy olyan szupersztár érkezik, akit nemrég sérülés miatt kiírtak pár hétre: a 2006-os RR győztese, Rey Mysterio!
Kieső a következő két percben nincs, a 15. helyen érkezik és csatlakozik a többiekhez Darren Young.
Aztán Brodus Clay lendül át as köteleken. Több szupersztár összefogása kellett a kiejtéséhez, Brodus a 6. távozó. Őt gyorsan követheti az öltözőbe a hasonló termetű Tensai, akit Kofi Kingston egy látványos mozdulattal ejt ki. Ezzel azonban még nincs vége a dolognak kettejük között: Ziggler majdnem kiejti Kofit, ő pedig, mikor úgy érzi, hogy egyensúlyát veszti, ráugrik a spanyol kommentátorok asztalánál álló Tensai hátára. Tensai az asztalra dobja és távozik, Kofinak pedig vissza kéne jutnia a ringbe, de úgy, hogy a lába ne érintse a talajt! Beméri a távolságot, majd elkéri JBL székét… Közben azonban érkezik ismét egy szupersztár: a 16. helyen Bo Dallas, a fiatal NXT-s kap lehetőséget.
A kamera visszatér Kofira, aki a gurulós székkel ugrálva visszajut a ringbe. (Talán sokan emlékeznek Kofi tavalyi látványos kézenállására is.)
Darren Kofi felé rohan, ő azonban elmozdul is kiejti őt. Aztán Kofi kap egy Disaster Kicket Codytól és bizony a látványos visszatérés ellenére most távoznia kell. Tehát 16 érkezőnél és 8 távozónál tartunk.
Közben ismét visszaszámolunk és újabb visszatérő jön be The Godfather személyében. Az 52 éves szupersztár azonban gyakorlatilag semmit nem tud mutatni, ahogy belép a ringbe, Ziggler kirúgja onnan.
A távozót újabb érkező váltja, a 18. helyen az Interkontinentális Bajnok, Wade Barrett vonul be. Barrettet 19. emberként John Cena követi, Cena fogadtatása ezúttal is vegyes. A ringben szinte csatasorba állnak a szupersztárok, hogy azonnal kemény fogadtatásban részesíthessék Cenát. Ahogy a köteleken belülre ér, Sheamus kivételével mindenki nekiesik. John Cena először Heat Slatert, majd Cody Rhodes-t dobja át a köteleken és akaratlanul földre küld egy mérkőzésvezetőt is.
Aztán Damien Sandow zenéje szólal meg és megérkezik a Rhodes Scholars másik fele.
Wade Barrett kiejti Rey Mysteriot, a következő visszaszámláláskor pedig 21. helyen Daniel Bryan jön be és azonnal Sandow-nak esik, aztán Zigglert és Barrettet rúgja.
22. helyen a US bajnok Antonio Cesaro vonul be. Talán kicsit meglepő, hogy az NXT sztárja, Bo Dallas még mindig állja a sarat. Jön a 23. érkező, aki Great Khali, aki az egyetlen férfi, akit az egyik RR mérkőzésen egy díva, konkrétan Beth Phoenix ejtett ki. Ez azonban nem kisebbíti Khali érdemeit, hisz ő az is, aki egyetlen emberként másik 7 szupersztárt küldött egyik évben vissza az öltözőbe.
Nem esik ki senki, a szupersztárok sorát Kane követi, aki 24. emberként érkezik meg. Kane képes volt már egyetlen meccsen 11 embert kiejteni.
Kieső továbbra sincs, érkező azonban természetesen van: 25. Zack Ryder.
Kane és Daniel Bryan közös erővel kidobják Great Khalit, majd a Tag Team Bajnokok egymást próbálják kiejteni. Újabb ok az összeveszésre, hogy Daniel sikeresen átlendíti a kötélen csapattársát, így a 15. kieső Kane. Aztán újabb fordulat: Cesaro kiejtené Brayant, azonban a még ott álló Kane ölébe ugrik és csapattársa tartja. Daniel visszamenne, Kane pedig látszólag ezt hagyja is… ám a ring széléhez érve a földre ejti. Daniel Bryan is kiesik, a vitát folytathatják a bajnokok az öltözőben.
Még mindig sokan vannak a ringben, köztük az első és második helyen érkezett Dolph Ziggler és Chris Jericho is. Az újabb visszaszámláláskor pedig újabb nehéz ellenfél zenéje szólal meg: Randy Orton a 26. belépő. Orton azonnal földhöz vág pár embert, kioszt egy dupla DDT-t és Zacknek egy RKO-t, majd kidobja az internet bajnokát.
Aztán Junder Mahal jön be a 27. helyen, az Amerikai Bajnok Cesaro pedig John Cenának köszönhetően távozik a 18. helyen.
28. emberként megjön The Miz is és a már kiesett Cesaroval vívnak egy személyes csatát a feljárón.
Jinder Mahal rövid életű RR meccsének Sheamus vet véget, majd egy újabb szupersztár tér vissza sérüléséből, a 29. helyen Sin Cara vonul be.
Talán meglepetés, hogy a fiatal Bo Dallas nemcsak tartja magát, hanem kiejti Wade Barrettet! Az Interkontinentális Bajnok ezt személyes sértésnek is veszi, visszalép és kirántja Dallast, majd bosszút akar állni rajta.
Az utolsó érkező személye is kiderül. Felhangzik a Feed Me More és Ryback érkezik meg. Azonnal kiejti Damien Sandowt, majd megröpteti a highflyer Sin Carát is. Ryback következő áldozata Miz, aki a 24. kieső.
Dolph Ziggler kirúgja a remek formát mutató Chris Jerichot, így a ringben tehát Dolph Ziggler, Randy Orton, Sheamus, John Cena és Ryback marad. Orton kioszt egy RKO sorozatot, Rybacknek pedig először egy DDT-t. Amikor neki is adná az RKO-t, Ryback ezt megelőzi és kiejti Ortont!
Aztán véget ér Dolph Ziggler RR pályafutása is. A Show Off teljesítménye bármennyire is elismerést érdemel, Sheamus Brogue Kick-je után kívülről fog talajt és a 27. helyen távozik.
A 2013. Royal Ruble győztes tehát Sheamus, John Cena és Ryback közül fog kikerülni. Közülük a Great White az, aki a legrégebben harcol és a legfáradtabb, ennek ellenére oda kell, hogy tegye magát.
A három face karakter tudja, hogy bármennyire is egymást szokták segíteni, most a WrestleMania a tét.
Sheamus kioszt Rybacknek egy White Noise-ot, majd a Brogue Kick-re készül. A Sin City Cyborg azonban hárítja a támadást és kiejti Sheamust! Marad tehát Ryback és John Cena és a legutolsó, legkeményebb menet. A közönség Rybacket biztatja, Cena azonban beviszi az STF-et. Mikor úgy véli, már eléggé meggyengítette vele ellenfelét, felemeli Rybacket, hogy átdobja a köteleken. Ryback azonban visszatámad, de ez csak egy rövid életű feléledés. John Cena átlendíti a felső kötélen és megnyeri a 2013-as Royal Rumble mérkőzést, valamint a jogot, hogy részt vegyen a WrestleManián! John Cenának bő két hónapja van eldönteni, hogy melyik bajnokot hívja ki tétmérkőzésre.

Sorba szedve tehát az érkezők és a kiesők:

Royal Rumble Meccs belépési sorrend

Dolph Ziggler
Chris Jericho
Cody Rhodes
Kofi Kingston
Santino Marella
Drew McIntyre
Titus O’Neil
Goldust
David Otunga
Heath Slater
Sheamus
Tensai
Brodus Clay
Rey Mysterio
Darren Young
Bo Dallas
The Godfather
Wade Barrett
John Cena
Damien Sandow
Daniel Bryan
Antonio Cesaro
The Great Khali
Kane
Zack Ryder
Randy Orton
Jinder Mahal
The Miz
Sin Cara
Ryback

Royal Rumble Meccs kiesési sorrend

Santino Marella
Drew McIntyre
Titus O’Neil
David Otunga
Goldust
Brodus Clay
Tensai
Darren Young
Kofi Kingston
The Godfather
Heath Slater
Cody Rhodes
Rey Mysterio
The Great Khali
Kane
Daniel Bryan
Zack Ryder
Antonio Cesaro
Jinder Mahal
Wade Barrett
Bo Dallas
Damien Sandow
Sin Cara
The Miz
Chris Jericho
Randy Orton
Dolph Ziggler
Sheamus
Ryback

Egy hosszabb összefoglalót kapunk CM Punk uralkodásának 434. napjából, hisz nincs más vissza, mint a WWE Bajnoki címért kiírt CM Punk vs The Rock mérkőzés.
Mint azt az előző RAW adásban maga Vince McMahon bejelentette, ha bárki megzavarja a meccset, ha bárki közbeavatkozik, CM Punkot megfosztják az övtől. McMahon is elsősorban a Shieldre gondolt, hisz a srácok az elmúlt hetekben több alkalommal is úgy indítottak támadást, hogy annak következményeként CM Punk dolgai alakultak jól.

Johs Matthews lép oda The Rockhoz, hogy kérdezze a meccsről, ő azonban egy kézmozdulattal elhallgattatja, majd mintegy köszöntésként elmondja, hogy The Rock végül visszatért Phoenixbe. Megemlíti a Shield egy hétfői támadását, majd elmondja, hogy sokszor volt már nehéz helyzetben. Megemlíti, hogy édesanyja a rákot győzte és és itt van ma este, hogy megnézze őt. Ő soha nem fogja feladni – mondja. CM Punk azt hiszi, hogy a rajongók nem számítanak, de neki igen. Szeretetet és támogatást kapott tőlük, ez pedig inspirálja. Most azért megy, hogy véget vessen a 434 napos nyomorúságnak, mert ez az az este, amikor közösen legyőzik CM Punkot, megszerzik az övet és eggyé válnak!

WWE Bajnoki cím mérkőzés: CM Punk vs The Rock
Először a Bajnok érkezik, majd The Rock vonul be. A gong megszólalása után olyan energiával kezdenek, mintha ez lenne a Beat The Clock meccs. Rock kidobja a ringből Punkot, majd a kommentátorok előtt folytatják. A mérkőzésen nincs DQ és kiszámolás, csak kopogtatással, vagy feladatással lehet nyerni.
A két szupersztár egyaránt alakított ki előnyös helyzeteket, többször lehetett azt hinni, hogy közel a meccs vége. Aztán egy idő elteltével The Rock a befejező mozdulatára készült, amikor – mint ahogy ez már egyszer előfordult az év első RAW adásán – kialudtak a fények. A sötétben csak puffanásokat lehetett hallani, valaki(k) támadást indított… A kommentárok kiabálása szerin a Shield jelent meg. Amikor visszajött az áram, The Rock az összetört kommentátori asztalok tetején feküdt, CM Punk pedig még mindig a ring közepén. A támadókat nem lehetett látni, Michael Cole szerint ez olyan, mint egy országúti rablás.
Punk a ringbe húzta Rockot, ő pedig nem volt képes kirúgni a kopogtatásból, így CM Punk megvédte bajnoki címét. Bebizonyította, hogy ő a legjobb a világon, s hogy ennek nyomatékot adjon, kirúgta a ringből a már vesztes Rockot.
CM Punk ünneplése azonban nem tarthatott sokáig, mert Vince McMahon zenéje megszakította és megjelent a WWE tulajdonosa.
Vince közölte, hogy az ünneplésnek vége és emlékeztette Punkot a hétfői kijelentésére, miszerint, ha bárki beleavatkozik a mérkőzésbe, megfosztják a címétől. Annak ellenére, hogy senki nem látta, nyilvánvaló, hogy a Shield áll a támadás mögött.
Vince McMahon épp bejelentené, hogy az Igazgatótanács Elnökeként hivatalosan megfosztja CM Punkot az övtől, amikor The Rock megszólal. Azt mondja, ez az este nem érhet így véget, Vince nem veheti el az övet Punktól, ő akarja és indítsák újra a meccset, most!
Vince így is tesz, a mérkőzés újraindul!
CM Punk úgy tűnik, hogy képes ismét nyerni, ám The Rock a GTS-t hárítja és a People’s Elbow után sikeresen kopogtat.
A mérkőzés győztese és a WWE új bajnoka: The Rock!

A 2013.évi Royal Rumble Rock ünneplésének képeivel zárul. S Hogy mi lesz CM Punkkal? Hétfőn, a RAW után talán többet tudunk. Hogy meddig tartja The Rock az övet? Lesz-e visszavágója annak a meccsnek, amit tavaly még úgy hirdettek: Egyszer egy életben? Legkésőbb áprilisban ez is kiderül.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s