WWE Battleground 2015. – Eredmények

BAT15

2015. július 19-én megtelt a Scottrade Center St. Louisban. Randy Orton szülővárosában került sor a Battleground PPV-re, amit ezúttal is a Kick Off nyitott. A stúdióadásban Renee Young, Booker T, Corey Graves és Byron Saxton beszélgetett, s mint mindig ezúttal is az elemzések, a visszatekintések tették ki az idő nagy részét.
A Kick Off show-ban egy mérkőzésre került sor.

Kick Off: King Barrett vs R-Truth
Nem mondhatjuk, hogy a WWE sok időt adott a két szupersztárnak, a mérkőzés kb. 10 percet vett csak el a Kick Off-ból. Barrett persze be akarta bizonyítani, hogy ő az igazi király, Truth pedig mindent megtett, hogy bebizonyítsa, ő is viselhetne akár koronát. Nem egyszer meg is nehezítette BNB dolgát, sőt arra kényszerítette, hogy elhagyja a ringet és így nyerjen időt.
A több lehetőséget összességében Barrett neve mellé jegyezhetjük fel és a végén ő volt az, akinek sikerült bevinni a finishert és a Bullhammer után kopogtatni.
A mérkőzés győztese: King Barrett.

A legnagyobb érdeklődés persze most is a nagy show-t övezte. A kommentátorok – Michael Cole, JBL és Jerry Lawler – is köszöntötték a nézőket, s közben máris bevonult az első mérkőzés egyik résztvevője. Aztán felrobbant az aréna, hisz érkezett a helyiek nagy kedvence, a hazai környezetben ringbe lépő Randy Orton.

Randy Orton vs Sheamus
Röviden visszanézhettük, miből indult a két szupersztár konfliktusa, majd megszólalt a gong. Orton másodpercek alatt visszavonulásra kényszerítette Mr. Money in the Bank-et, a közönség hangos fújolással díjazta ezért Sheamust. Harsogott a You look stupid bekiabálás, de a körülmények ellenére Sheamus óvatos támadásba lendült. Az első percek inkább tapogatózóak voltak, majd Orton elkezdett bekeményíteni. Sheamus megint elhagyta a ringet, a Vipera utánament és nekivágta a palánknak. A kötelek között is Orton irányított, Sheamus pedig elkezdett egyre jobban visszatámadni és bevitte az Irish Curse backbreakert. A meccs kezdett jól alakulni, több kopogtatási kísérletet láthattunk és igénybe vették a harchoz a kommentátori asztalt is. Amikor Orton fáradni látszott, a közönség biztatta kedvencét és ez meg is hozta az eredményét. Orton adta a DDT-t a kötélről, majd máris az RKO-hoz készült! Sheamus képes volt kifordulni a mozdulatból, sőt jött a Brogue Kick! A kelta feladatással próbálkozott, ám Randy elérte a kötelet és utána rögtön RKO!
A mérkőzés győztese: Randy Orton.

Láthatjuk, mi történt a RAW-ban, amikor az NXT-s lányok debütáltak és felrázták az állóvizet. Ennek kapcsán Stephanie elmondja a backstage-.ben JoJo-nak, hogy rég nem látott ilyet, mint ami akkor történt. Kérte a lány csapatokat, válasszanak maguk közül egy-egy főt, akik ma egy triple threat mérkőzésen fognak megküzdeni. A díva forradalom szakítsa szét az arénát – csak ezt tudja elfogadni ma este!

WWE Tag Team Bajnoki cím mérkőzés: The Prime Time Players vs. The New Day
Láthatjuk ismét, ahogy az előző PPV-n a Prime Time Players elhódította a címet a New Day tagjaitól, majd a visszavágón Darren Young és Kofi Kingston kezd. Nem kellett sokat várni az első váltásokra, Big E és Titus következett. Big E magabiztosnak tűnt, ám Titus gyorsan földre küldte és megmutatta, hogy neki is bőven van ereje. Újabb váltások következtek és hamarosan Big E Darren Younggal került össze. A New Day fölényben érezhette magát, Big E irányított és osztotta ellenfelét. Young képes volt egyik mozdulatát blokkolni és bevinni egy rúgást fejre, majd mindkét oldalon pacsiztak. Titus majdnem elveszítette a meccset, hisz Woods most is felállt a ring oldalára és vele foglalkozott, de végül sikerült kirúgnia kettőnél a kopogtatásból. Kofi gyorsan újra akart próbálkozni, a ring sarkáról ugrott, de Titus már a levegőben ütötte. Visszajött Darren, aki kiosztotta a pofonokat, majd Woods sorsát is elintézte. Kifordult a Big Endingből, majd megakadályozta a Trouble in Paradise-t!
A meccset Titus és Big E döntötte el: Titus villámgyorsan vitte be a Clash of the Titus-t, majd kopogtatott.
A mérkőzés győztesei és a WWE Tag Team Bajnokai továbbra is a Prime Time Players tagjai.

Egy kis Total Divas reklám után Paiget, Becky Lynch-et és Charlotte-ot látjuk a backstage-ben. Paige azt mondja, ma kezdődik a díva forradalom ma este kezdődik. Becky emlékezteti őket, hogy Stephanie azt akarja: szakadjon le a ház! De ők még jobbat tesznek: lerombolják és újjáépítik azt.

Bray Wyatt vs Roman Reigns
Láthatunk egy összefoglalót a két szupersztár konfliktusából, majd érkezik Wyatt a telefonokkal megvilágított arénába. Másodikként jön Roman is, megszólal a gong és összeakaszkodnak. Az első percek kiegyenlítettek voltak, a két szupersztár felváltva vitte be az ütéseket. Reignsnek sikerült rákényszerítenie Wyattre, hogy elhagyja egy pillanatra a ringet, majd utána ment és nekicsapta a barikádnak. Mindez azonban kevés volt Bray-nek, úgy támadott vissza, mintha mi sem történt volna. A mérkőzésnek voltak keményebb és pihenősebb időszakai is. Láthattunk feladatási kísérleteket, nagy pofonokat és elvétett/kivédett mozdulatokat. Aztán Reigns bekeményített és ütések sorozatát vitte be, padlóra küldve ezzel ellenfelét. Azt hihettük, Wyatt bajban van, ám ő az az ember, aki bármikor képes feltámadni. Így történt ezúttal is! A következő kopogtatási kísérlet már az övé volt, s bár Roman kirúgott, a fordításra egy kicsit várni kellett. A ring sarkára másztak, Roman ekkor került ismét fölénybe, de a kopogtatásnál ismét csak kettőig jutottak. Wyatt sikeresen védte a Superman Punch kísérletet, ám Roman a következő pillanatban a ring szélére rántotta, majd páros lábbal robbant neki. Újabb Superman Punch kísérlet és újabb remek védekezés! Wyatt ismét fölénybe került, majd máris Reigns készülődött a Spearhez. A mozdulat nem sikerült, hatalmasat kapott Braytől először lábbal, majd karral. Aztán jött a pókjárás… Csók a homlokra… Sister Abigail nem jöhetett, mert Reigns megfogta Bray karját és eltolta magától. Fejelgettek, Reigns pedig bevitte a Samoan Drop-ot. Bray kigurult a kötél alatt, hogy időt nyerjen, Reigns utána. Kívül folytatták, a mérkőzésvezető számolni kezdett. Wyatt visszalökte Romant a ringbe, majd a kommentátorok mellől két széket vett magához! A mérkőzésvezető figyelmeztette, ne tegye! Roman jött hátulról, leütötte ellenfelét, majd megragadta és a ringbe dobálta a székeket! Míg a mérkőzésvezető ezzel és azzal foglalkozott, hogy rendre intse őket, a háta mögött egy kapucnis alak támadt Reignsre! Wyatt kihasználta a lehetőséget és rácsapta a ring szélére és jött a Sister Abigail!
A mérkőzés győztese: Bray Wyatt.
A kapucnis alak a ringbe lépett és felfedte kilétét: Luke Harper volt. A Wyatt Family tagjai Roman Reigns romjai fölött ünnepeltek.

Egy kis SummerSlam reklámot kapunk, majd láthatjuk, hogy a St. Louis Cardinals tagjai a ring mellől nézik a mai PPV-t.
A backstage-ben a lányok már készülődnek, JoJo Naomit, Sashat és Taminat kapná mikrofonvégre, a trió magabiztos.

Sasha Banks vs. Charlotte vs. Brie Bella
Sasha természetesen Naomival és Taminával érkezik, Charlotte mellett Becky Lync és Paige áll, míg Brie-t a testvére és Alicia kíséri be.
Brie és Sasha azonnal Charlotte-ra támad, majd beindul a mindenki mindenki ellen harc is. A hétfői RAW- ban már kaphattunk egy kis ízelítőt az NXT-s lányok képességeiből, Charlotte és Sasha most is látványos mozdulatokkal vívják ki a közönség tetszését. Az első kopogtatási kísérlet a Bo$$-é, sőt a második, a harmadik is. Charlotte többször is próbál fordítani, míg Brie percekig már-már észrevehetetlen. Erőt gyűjt, majd bele-beleszól a két lány párharcába, végül felülkerekedik, ám Sasha egyik mozdulatánál ügyesen védekezik, így Brie kizuhan a ringből. Amikor visszalépne, Sasha lerúgja és úgy esik, hogy letarolja testvérét és Aliciát is. Ráadásul Naomi, Tamina, illetve Paige és Becky is harcra készen lesik a Bajnokot és csapatát.
Talán össze is akaszkodnának, ha nem jön Sasha. De jött, azaz repült, és földre küldte Paiget és Beckyt is. A ringben csak Charlotte maradt, majd Tamina és Naomi nyakába ugrott. Mindenki feküdt a földön, Charlotte pedig visszalökte Briet a ringbe, de nem kellett sokat várnunk Sasha érkezésére sem. Az NXT bői Bajnoka elkapta Charlotte-ot a Bank Statement-tel, a feladatástól Brie mentette meg és Sashát kilökte a ringből. Eljött Charlotte ideje, elkapta Briet a Figure Four leg lock-kal és feladásra kényszerítette.
A mérkőzés győztese: Charlotte.

Kapunk egy kis visszapillantást az adás elején történtekből, majd egy összefoglaló következik John Cena és Kevin Owens viszályából. Ez természetesen már a következő mérkőzést vezeti fel.

WWE US Bajnoki cím mérkőzés: John Cena vs Kevin Owens
KO többször is megígérte Cenának, hogy elveszi tőle a bajnoki övet. Ráadásul az NXT szupersztárja az NXT Bajnoki címet el is veszítette Finn Bálorral szemben.
Kevin már a ringben várja a Bajnok érkezését, Cenát a közönség itt is a megszokott, vegyes reakciókkal fogadja. A gong megszólal és megszólal a Let’s Go Cena – Cena Sucks is.
A meccset egyértelműen Kevin Owens kezdte jobban, többször is földre küldte a Bajnokot és képes volt megtartani az irányítást. Ki tudja mi történt volna, ha az ugrásánál Cena nem emeli fel a térdét és nem okoz ezzel komoly fájdalmat KO-nak. A lendületet azonban ez sem törte meg. Owens védte az AA kísérletet, majd pillanatokkal később kiszabadult az STF-ből is. A fiatal szupersztár többször is közel állt ahhoz, hogy US Bajnok lehessen, kemény és jó harcot vívott, teljesen partner volt a WWE jelenlegi rosterének egyik legrutinosabb pankrátorával szemben.
Komoly fricska volt, hogy Cenát a saját mozdulataival gyengítette: bevitte neki az AA_t és befogta az STF-be is. John kiszabadult és bevitt egy Tornado DDT-t, a kopogtatásból azonban Kevin kirúgott.
A közönség egyre jobban értékelte a két szupersztár teljesítményét, felhangzott a “This is Awesome!” Cena bevitte az AA-t, ám KO kirúgott, sőt egy pop-up powerbomb-bal vágott vissza! A ring sarkára mászott, Cena utána. Váltottak pár pofont, majd Cena a középső kötélen állva adta az AA-t! És Kevin kirúgott kettőnél! A Bajnok nem hitte el, csodálkozott, érdeklődött, de sok ideje nem volt, mert KO éledezett. Cena befogta az STF-be és Kevin küzdött, hogy elérje a kötelet. Mikor már majdnem megvolt, Cena visszahúzta és még erősebben szorította, míg végül Kevin Owens kopogott, jelezvén, hogy feladja.
A mérkőzés győztese és a WWE US Bajnoka továbbra is John Cena.

Miz érkezik az arénába. A közönség egy része felbúg, mire közli velük: Kuss! Tudja, hogy dühösek, hisz neki volt egy terve mára, méghozzá az, hogy legyőzi Rybacket és Big Show-t és ő lesz a WWE új Interkontinentális Bajnoka. Persze valakinek meg kellett sérülni és a meccset elhalasztották. Rybacket a Tough Enough korszaka óta ismeri, és a Big Guy bizony mindig olyan árvácska volt. Valószínűleg nem is sérült meg, csak fél, mert tudja, hogy Miz a legkeményebb férfi az egész WWE-ben és most itt az épületben is! Ő az egyetlen, aki le tudta volna győzni Rybacket egy címmeccsen, hisz Show már az Attitude Era óta el van tűnve, jobban tenné, ha előre nézne és visszavonulna! A Vezetőségnek is előre kellene tekintenie és meg kellene koronázni őt, mint az új IC Bajnokot. Vagy ha nem, legalább adják neki a címet! A St. Loius Rams-et kezdi fikázni, ám megszólal Show zenéje és érkezik az óriás.
Miz azonnal hangot vált és könyörögni kezd. Javasolja, hogy álljanak ismét össze és győzzék le együtt Rybacket, Show azonban nem mond semmit. Belép a ringbe és egyetlen ütéssel kiüti Mizt.

Újabb SummerSlam reklám, majd az utolsó mérkőzés előtt egy kis Brock Lesnar-Seth Rollins összefoglaló.

WWE Nehézsúlyú Világbajnoki cím mérkőzés: Seth Rollins vs Brock Lesnar
A Bajnok érkezik az arénába és a közönség azonnal kinyilvánítja nemtetszését. Seth elmondja, hogy ő a jövő és hívja Lesnart. Nem kell hívni, érkezik ő, Heyman kíséri most is. Már a gong előtt felhangzik a Suplex City kiabálás, a meccs kezdetekor pedig Lesnar azonnal a sarokba vágja a Bajnokot és osztani kezdi. Seth az első adandó alkalommal elhagyja a ringet, Lesnar utána. A kötelek között Rollins megpróbál támadni, majd a kötélbe kapaszkodva igyekszik elkerülni a suplexet. Megrúgja Lesnart, majd kifordul egy F5 kísérletből, ám nem tudja elkerülni a sorsát, jön az első suplex, majd a második és a harmadik is. Lesnar folytatja, a közönség számolja. Seth megunja, ahogy lehet, ismét elhagyja a ringet, vállára veszi a bajnoki övet és el akarja hagyni az arénát. Lesnar persze ezt nem engedi, utánanyúl, keresztülhajítja a barikádon és visszalöki a ringbe. Jön a következő suplex, majd jönne ismét egy, ebből azonban Rollins kifordul és fejbe rúgja Brockot! A lábát támadja, majd mikor a kihívó földre roggyan, ismét bevisz néhány rúgást a fejére. Megfogja Lesnart és a Pedigree-re készül, Brock azonban kivédi és vállára kapja a Bajnokot, de nem sikerül az F5, Rollins ismét fölénybe kerül. Kilöki Lesnart a ringből és utána ugrik kétszer is. A harmadik már nem jön össze, Brock is visszaér a kötelek közé és derékon ragadja, jön a hetedik suplex. 8, 9, 10, 11, 12, 13… és F5! Lesnar kopogtat, ám megszólal a harang! Sötétség és hangzavar az arénában! Újabb harang! Felgyulladnak a fények, Seth Rollins nincs sehol, a ringben Lesnarral szemben Undertaker áll! Brock Lesnar nem hiszi el! Szeme kikerekedik, előtte az ember, akitől tavaly a WrestleManián elvette a valaha volt legnagyobb sorozatot, akinek megtörte a streakjét! Taker torkon ragadja, de Lesnar kifordul a chokeslam-ből, majd felkapja támadóját. Nem tudja bevinni az F5-ot, Undertaker résen van. Hatalmasat rúg Lesnar lábai közé, ami lehet, hogy nem sportszerű, de nagyon hatásos. És jön a Chokeslam! A közönség Undertaker nevét kiabálja, ő pedig kiosztja a Tombstone-t Brock Lesnarnak. Tízezrek ünneplik, ő pedig ismét felemeli Brockot és másodszor is megadja neki a Tombstone-t. Kék fénybe borul az aréna, Undertaker távozik.

Paul Heyman némán áll a ring mellett és nézi a kiterített Brock Lesnart. A Battleground PPV véget ért. Egyetlen öv sem cserélt gazdát, így Seth Rollins királysága tovább él, és folytatódhatnak John Cena nyílt kihívásai is. A következő PPV a SummerSlam, a WWE második legnagyobb éves eseménye lesz. Úgy tűnik érik a mérkőzés Undertaker és Lesnar között, és reménykedhetünk, hogy a Deadman addig még megmutatja magát.
Ma este RAW, maradjatok velünk!

Kick Off:

Battleground2015:

Reklámok

WWE Battleground 2015. – Eredmények” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Összességében egy nagyon fos PPV-t láthattunk. Preshow: totál érdektelen. TAG: teljesen érdektelen, de a Ptp-t bírom. Sheamus-Orton: kalap szar meccs, teljesen érdektelen feud.

    A három érdekesebb mérkőzésről:

    Wyatt-Reigns: Jobb volt, mint amit vártam. Azt érezni, hogy a két szereplő között van kémia, a Family összeállásának is örülök, mert Wyatt karaktere nagyon haldoklott. Viszont üzenem a Reigns utálóknak, hogy ezen a meccsen Roman MÉRFÖLDEKKEL JOBB VOLT WYATT-nél. Bray konkrétan nem csinált semmit, ezzel szemben Reigns hatszor fölemelte, és vagy négyszer a földhöz b*szta. Értem én, hogy zsigerből fújtok a szamoai gyerekre, de legyen szemetek. Aki az ellenkezőjét állítja, az szemellenzős gyűlölködő. Tény, hogy Roman közelében sincs a legjobbaknak, de meccsről-meccsre fejlődik, és legalább hallgat a kritikusaira (már sokkal dinamikusabb, több emelést, dobást csinál, nem fetreng annyit), és ez pozitívum. Azért van ez a nagy utálat körülötte, mert túl korán kapott értelmetlenül push-t. Ha hagyták volna, akkor szépen ki tudott volna bontakozni önmagától, és egy tényleg jó superstar lenne. Most szerencsére leálltak a push-sal, nincs öv közelében, így szépen fejlődik is. Viszont Wyatt lesújtóan szar már a ringben. Az egész figurát a karakter adja el, amit én nagyon bírok, de konkrétan zéró lassan a ringben. Sehol egy ugrás, sehol egy dobás, csak rohangál. A Sister Abigel meg az egyik leggyengébb finisher az egész rosterből. Egy szimpla derékfordítás, lókuki. Tényleg ott tartunk, hogy már Reigns is sokkal jobb lett nála, aki az év elején még sérvműtét után lábadozva meg anélkül is sokkal gyengébb volt. Csak látszik, hogy ki az, aki akar fejlődni, és ki az, aki nem…

    Cena-Owens: Gusztustalan volt. Amúgy a három mérkőzésből ez volt a leggyengébb, mondjuk így is vitte a PPV-t. A vége pedig. Nem találtam rá szavakat. Owens tap out. Annyira karakteridegen és karaktergyilkos volt, hogy teljesen lesújtó a véleményem a WWE-ről emiatt. Konkrétan hányok Cena-tól, és nem is értem, hogy miért jó ez. Ezzel az állandó push-sal meg verhetetlenséggel a 6 évesnél idősebb rajongók csak még jobban fogják utálni. De hajrá…

    Lesnar-Rollins: Erre számítottam. Rollins menekül. Az UT megjelenését már előre bespoilerezték minden twitteren, instagrammon, facebookon. SS-re lehet, hogy elkezdik a HHH-Rollins feudot. Én személy szerint örültem a Takernek, mert nagyon bírom, és tényleg kell neki egy utolsó menet a nyugdíj előtt. Bár járni alig tud… de végülis kétszer felemelte Lesnart elég szépen.

    Friss pletyka: ROWAN HELYÉRE ÚJ TAG FOG JÖNNI A WYATT FAMILY-BE!!! A SUMMERSLAMRE PEDIG WYATT FAMILY VS. REIGNS+AMBROSE+STING(!!!) MÉRKŐZÉS LESZ KIÍRVA.

    Aktuális Top 5 Superstar (minden PPV után ki fogom írni):
    1. Finn Bálor
    2. Kevin Owens
    3. Cesaro
    4. Dean Ambrose
    5. Calisto (Lucha Dragons)

    Aktuális 10 legjobb mérkőzés 2015-ben (nem sorrend):

    Randy Orton vs. Seth Rollins (Wrestlemania 31)
    Sting vs. Triple H (Wrestlemania 31)
    Roman Reigns vs. Brock Lesnar (Wrestlemania 31)
    Roman Regins vs. Big Show (Extreme Rules)
    Dean Ambrose vs. Seth Rollins (Elimination Chamber)
    John Cena vs. Kevin Owens (Elimination Chamber)
    John Cena vs. Kevin Owens (Money in the Bank)
    Finn Bálor vs. Kevin Owens (The Beast in the East)
    John Cena vs. Cesaro (RAW)
    Kevin Owens vs. Cesaro vs. Rusev (Raw)

    Kedvelés

  2. Azért a müzlik és bocsok vezére nálam megint kitettek magukért. Nem ezt az eredményt vártam, de őszintén szólva a meccs színvonala lényegtelenítette a győztes kilétét, felőlem egész évben üthetik egymást, az meg csak hab lesz a tortámon ha ebbe még beszáll Cesaro vagy Rusev vagy mindkettő, de akkor az legyen egy odabaszós év meccse püfölés.
    A Cena sucks károgóknak megsúgom majd a SS-en örömködhetnek.

    Kedvelés

  3. Reigns vs Wyatt. Azt hiszem hogy megkaptak mindent egy valódi kemény verekedéshez. Wyatt a végletekig húzta Reignst, igazi görény heelkent aprította a kékszeműt, aki aztán visszatámadott. Na az a hétfői kis részlet nekem meg is adta az alaphangot, ahhoz mérten vártam a meccsüket is. Vagy Wyatt pusztítja el, vagy Reigns a másikat. Minden adott volt ehhez. Vigyorogtam volna ha legalább azt megadták volna amit Reigns és Show az ER-on.
    DE NEM!
    Leszámolást kellett volna látnom, vérengzést.
    Ezzel a Smackdown töltelékkel csak azt érdemelték volna ki h. UT. IDE jött volna vissza, a meccsük után mindkettőn szétver legalább három friss ropogós széket, bevágja őket névre szóló koporsóikba és rájuk gyújtja.
    Abban sincs nagy bizodalmam h. a SS-en elfeledtetik velem ezt, igaz nem kérek sokat.

    Kedvelés

  4. Nagyobb a füstje, mint a lángja.
    A lehető legszerényebb megfogalmazás.
    MI A TELIBEKÚRT NYAKATEKERT BÁNATOS F@SZOM VOLT EZ A SZAR?
    Ez meg a helyénvaló reakcióm erre a fostengerre amit PPV címen előadtak.
    Na de szép sorjában.
    A kick off végtelenül nem tudott érdekelni, nesze neked KING, ez a te trágyadombod ezt nyerted, ezen uralkodhatsz, vagy ahogy Antonio Coimbra mondaná ” nyakig van a ganyéban”
    Brutális, kemény, mindenkivel leszámoló igazi ír harcos. Jaj bocs elírtam, eltévedtem az időben, jelen időben ez így hangzik: Jelen időt írva az alanyt visszacsicskították az előző MITB győztes harci szintjére, már csak idő kérdése és megkapja a Rollins király fedőnevet. Fuhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh.
    Na ezt ki kellett adnom magamból. Magát a feudot ( milyen feudot? ) és a meccset nem kommentelem mert nincs mit rajta kommentelni. 10/00000000000000000000000.
    TT meccs. Miz= lényegtelen, értékelhetetlen semmi 10/ -10.

    Kedvelés

  5. Nos akkor ki fog menni az SS-re Rollins ellen?

    Roman Wyattal feudol, Dean-t most nem nagyon pusholják, pedig nagyon megérdemelné, Wyatt Romanal feudol, Brock majd sajna Takerel fog (nagyra tartom az öregett, de nem most kellett volna visszahozni, nagyon nem), Sheamus most Ortonal, Orton Sheamusal, Bryan 1évre kidőlt, Rusev Zigivel, Zigi Rusevel, Show ic övre megy, Rybacknél ic öv van, Cena Owensel feudol és sajna nála van az us öv is, Owens az us övre megy, Cesaro is az us övre megy….. hát mégis ki a picsát akkarnak majd Rollinsnak ?:D itt csak a maszkos Kane-t tudom elképzelni, senki de senki mást, vagy majd Heath Slatert akkarják ellene vagy Zack Rydart….. bár a WWE ne keressem a logikát, igaz….

    Kedvelés

    • Kane lesz bizony.Kizárásos alapon,és logikailag is,na meg sztori szerint is ez jön ki jól,csak maszkos Kane a team hell no időszak alatt volt face..és láttuk hova vezetett s mi lett belőle..Júdás nem lesz face,most még nem.
      Ha Taker face,Kane is face lesz,de lesnar meg?Zűrzavaos,egymásra dobálják a dolgokat.Kane megérdemelné,hogy még 1 x utoljára bajnok lehessen…remélem így is lesz.
      Valahogy a 2 sztori szállat is összefogják kötni,lehet úgy,hogy a 2 démon vs lesnar +júdás,bár abszurd,de nem lehetetlen,csak megint ez a face vs heel felálás,sehogy se akar összejönni.Be is baszna,ha a két legnagyobb legendás heel karakter face lenne…
      A tökönrúgás nem face re vall valljuk be őszintém..lesnar se face,a kettő között vergődik jelenleg.Kane ből baby fact akarnak csinálni,júdás is face lesz,huu de nagy kavarodás van it kérme szépen.Mondjuk nincs szabály,hogy csak face vs heel lehet,sőt a face + heel tt is kegyetlenül jó lehet…

      Kedvelés

  6. Nem értem a sok fanyalgót.Visszasszatért minden idők egyik legnagyobb legendája,hogy még 1 x utoljára pusztítson.Igen kiöregedett,nyugdíjba fog menni,igen.És miért sajnáljátok tőle az utolsó 15 perc hírnevet?Ő elmegy,marad a baby face müzli,kentaur,imádhatjátok őket továbbra is.
    Idejött Taker,tette a dolgát,s tenni is fogja,aztán lelép a színről,végleg.
    És ilyenek írnak sokan,minek jött vissza..azért b++mert őt imádják a legjobban.Senkinek nincs akkora rajongótábora az egész wwe univerzumban mint neki.És amit felépített az élete során,egyedülálló,példaértékü,megközelíthetetlen és utánozhatatlan.
    Én és még jó páran innen imádjuk őt,ahogy több 100 millióan az egész világon.Nekünk sokat jelent,hogy visszatért.És amikor visszavonul,egy korszak örökre lezárul…

    Kedvelés

    • Nem ertem mit nem ertel :D.A hozzaszolasokbol,marmint a fanyalgok hozzaszolasaibol,kiderul,hogy milyen idosok,vagyis miota neznek pankraciot.
      Amugy az egesz musor legjobb resze az volt amikor az orek megjott,es megmutatta,hogy azert meg ilyen idosen is tud valamit :)))))
      Minden respect az ove…remelem,hogy ugy fogjak visszavonultatni ahogy azt megerdemelne.

      Kedvelés

      • Igen,müzlin szocializálódtak.matiné adásokhoz szoktak,ratyi tisztelgés,beszaladás,90%ban fekvés a meccsein…ezt imádják meg az értelmetlen,összefüggéstelen nyálas sehova se vezető,érdektelen,unalmas,semiitmondo fas..ait amiket 10 x lve nyomat,ugyna ugy..előadja magát,mintha megújuló energia forrás lenne,közbe meg unalmasabb mindenkitől.
        Mi meg “öregek” imádjuk az öreget,Ő is imád minket.Ennyi.

        Kedvelés

        • Szerintem a fanyalgóknak nem magával Undertakerrel van bajuk. Sőt biztos vagyok benne, egy-két drasztikus, valóban 8 éves kivétellel. Sokaknak, köztük nekem is az fáj, hogy így vége a Lesnar – Rollins feudnak, és ez a mindenhová elfutó bajnok marad… Nem lett vola 6016584324687432-szer jobb, ha Lesnar elveszi az övet és Undertaker azért meccselhet vele? Vagy nem tudom, de ez így nagyon fájó, mert Lesnarnak hihetetlen jól felépítették ezt a Fighting Machine karaktert és Undertakerrel ez kissé halványulni fog. Igen, lehet, hogy hogyha bajnok lett volna, akkor jött volna 2 adásra fél évben és pont, de nem tudom…Mindenesetre, most érdekes lesz az öv körül a dolog, UT meg gondolom csak a Summerslamre jön, meglepne, ha Lesnarral több mint egy PPV-n át feudolna, vagy ha esetleg mással is konfliktusba keveredne.

          Kedvelés

          • Thaker már nem bírna egy bajnoki uralkodást szerintem, ezért lett ez. Vagy mégis?
            Thaker vs Lesnar vs Rollins a SS-re? Hmhmhmhmh, fincsi lenne még így is, de akkor Rollins 2-nek váltania kellene, ha az öreg nyer, kihúznia a WM-ig ahol visszavágó, 24-1, bajnokként visszavonulni.

            Kedvelés

        • Így van. Aki legalább 10 éve néz pankrációt az biztos hogy imádja de legalábbis tiszteli a Deadman-t

          Kedvelés

  7. Nagyobb volt a füstje mint a lángja….. sokkal

    Orton win – tudtuk hogy a szülő hazájában nem fog kikapni, a meccs nem volt egy nagy vassziszdasz, de legalább az RKO szép volt, Sheamusal pedig nem tudom hogy akkarják beváltatni az övett, ha kb minden második meccsét elveszti, és csak segítségel tud állandóan nyerni….

    PTP win – inkább nyert volna a nyú déj, és nyomatták volna Luchaékát, így viszont lehett hogy nekik búcsút is inthetünk…. a meccs kb smackdown színtű volt, kb kickoff kategória színtű

    Wyatt win – ezt is éreztem hogy ő fog nyerni, mivel gondolom hogy nem 1 hónapos feud lesz, most nyert segítségel, 1 hónapig megint üldözik egymást, aztán a SummerSlamen nyer Reings, és akkor az NoC pedig a feud lezárás, ahol megint nyer Reings…… a meccs elment, bár sokkal többet vártam tőle, törést,zúzást, sok mindent, ehelyett egy ilyett kaptunk, remélem legalább az SS-re valamit összehoznak

    Charlotte win – bedobták ezt a meccsett, az ic helyett, jól tették…. és nagyon jó kis meccsett összehoztak, ezt kellett már ide az NXT-s csajok, mondjuk Bliss-t is felhozthatnák, Blakel meg Murphyvel együtt, mert a TT osztag, már nagyon süllyed, és idők kérdése, és annak végleg lőttek

    Széna win – na igen, itt volt az a pont, mikor tényleg majdnem felakkasztottam magam, hát bakker nem hiszem el, hogy ezt a tehetségtelen szenát nyomatják agybafőbe, az SS-re jön a visszavágó, de ha ott nem Owens nyer, én befejeztem a WWE nézésétt….. ma meg majd azt kell ahogy széna 20 perc monológba elmondja, hogy ő mekkora bajnok, legyőzte Owenst, never gív áp, blabla…. hurrá

    Lesnar win DQ – erre számítottam, de Takert miért nem lehetett 2 másodpercel később visszahozni, mi a faszért nem? MIÉRT????? 13 suplex, 1 F5 na igen ez Lesnar, de így most öv közelből is elkerült, SS-re jön a Lesnar vs Taker ahol Taker nyer, és Lesnar hiteltelen lesz, és mehett is el a fenébe kb, grat WWE azt az embert is elbaszátok aki valami nézettségett hozott nektek, kösz szépen…..

    Nagyon egy tré adás volt, erre csak jó szándekal tudok legalább egy erőst 4est adni, azt is a csajok meg Lesnar pusztítása végett….. a mai Rawn meg láthatjuk ahogy széna újabb open cselendszekett nyomatt, és újra nyer, és újra elmondja hogy soha ne ad fel, oké ….. szép volt WWE, taps taps ….. jövőre már csak a kicsi szena fanok fogják ezt az egészett nézni….

    Kedvelés

  8. Ezt a PPV-t csak a Rolins vs Brock meccs miatt vártam és semmi másért de menjünk sorjában. Orton vs Sheamus: Ez nem volt olyan jó mint 2010 ben akkor Sheamusnek sokkal jobb volt Heel karaktere és Orton is jobban szerepelt, ebből indultam ki de kár hogy csalódtam. TT Meccs: Hát ezt inkább hadjuk mert ezeknél sokkal jobb TT kel is nyomhatták volna fel a volnat 100 mondom el minek van az Asension, siralmas volt. Barna Vaj vs Roman: Nem tudom mire futattják enyire ezt a csávot 100 év is kevés lenne arra hogy olyan legyen mint Taker, Rá adásul már unalmas hogy Roman rényleg basztassák azért mert ilyen karaktert kapott IDIÓTÁK NEM TEHET RÓLA!!!!!!!

    Dívák: Atom nagy volt és remélem ilyen lesz a folytatás is ez kellet már a díva részlegnek igazi frissítés volt.

    És végül a Főmeccs: Mikor már 10 percet adtak nekik láttam hogy rövid meccs lesz és még bíztam abban is hogy, Rolins hogy végre bukja az övet de nem így 😦 12 Suplex és 1 F5 azért ahhoz képest nem rossz reméltem lesz még Kimura Lock és mikor már Rolins kezét majd nem eltöri akkor avatkozik közbe Taker de jó volt ez így is 2 okból 1 részt így lesz Nézettsége a következő hetek Rawja inak és a Summer Slamnek. 2 részt jó volt nézni ahogy Rolins szarrá verik és bírhatta volna még a Kimura Lock ig de jó volt így most már biztos vagyok abban hogy jelenleg Lesnar csinálja a Show és ő viszi a hátán a WWE-t ha teccik ha nem ez így igaz és így lesz a jó a Summer Slam 🙂

    Kedvelés

  9. A kickoff-ot nem kommentálom, de nagyon remélem ezzel vége a barrett-truht sztorinak örökre !
    Örülök hogy randy nyert, és szerintem egész tűrhető meccs volt !!
    A T.T. meccs borzalmas volt mint mindig, remélem mostmár felpörgetik !!!!!!

    A Wyatt-Reigns meccs szerintem egész jó volt, láthattunk benne sok mindent és én örükök hogy wyatt elintézett egy újabb face szupersztárt !!!!!!!!!!!!

    A divák egész jó kis meccset produkáltak, bár én sahsanak szurkoltam !!

    Valamint a cena owens meccs a vége felé egész jó lett, szinte mindenből kirúgtak. Bár elég gáz hogy még mindig cenaé az öv, az US öv nem szokott ilyen sokáig egy embernél maradni !!!!!!!

    Várhatóan rollinsnak köze nem volt a meccshez, de én örülök hogy lesnar nem lett bajnok, ahogy annak is hogy TAKER visszatért és bár egy picit tényleg látszik a mozgásán az idő, még minig király!!!!

    Várom a raw-ot es az IC meccset is !!!!!

    Kedvelés

  10. Ez a ppv siralmas volt
    a kick off 1 óra de a meccsre 10 percet hagynak

    orton sheamus meccs a legunalmasabb és legszánalmasabb meccs volt amit 27 alatt láttam a wwe-ben
    a díva meccs nem volt rossz de becky hiányzott
    bray és roman hihetetlenül lassú meccset vívott az hogy harper bejött csak kisebbítette wyatt érdemeit
    owens cena borzasztó szokás szerint
    lesnar nem is tudom 13 suplex és akkor … UNDERTAKER!!! PHENOM!!! 22-1!!!
    visszatért a legenda de borzalmas időzitéssel. látszik rajta hogy öreg de az is hogy a megváltó

    egyébként ha csak úgy egyszer szóba kerülne… itt ezen az oldalon szabad beszélni benoit-ról?
    csak mert ő volt az egyik kedvencem mielőtt…
    azért kérdezem mert visszatérve royal ötletére a szavazással kapcsolatban olyat is kéne hogy ki a régi kedvenc pankrátorod aki már visszavonult vagy pl. kedvenc royal rumble mert nekem 2004 és van itt olyan aki tudja mi volt akkor

    Have a nice day!

    Kedvelés

  11. nos..
    Barrettböl borzalmas hogy mit müveltek

    Reigns vs Bray , Orton vs Sheamus meccset kiirták már akkor tudtam hogy borzalmas lesz 😃

    A diva meccs hozta a szinvonalat amit vártam tölük, Owens meg nem nyerte meg az övet.. brafo wwe jár a keksz 😃remélem Cesaro elveri a szupermüzlit

    A tag team meccs unalmas volt, Ascensiont és a Lucha Dragons kéne nyomatni.

    A fömeccs meg vicc volt😃 Végre elkezdték birni Lesnart és nyomaták ezt a suplex citys dolgot, erre visszahozzák Takert aki valoszinuleg nem lesz heel igy tehát Brock ujra heel lesz. Taps

    Rollins meg eltünt mint szürkeszamár a ködbe 😃, de nem baj igy valoszinüleg Kane lesz az ellenfele, mert senki más nincs övközelbe

    10/5

    Kedvelés

  12. Először is miért idegelitek fel az agyam egyes kommentelők ??
    Mi az hogy miért tért vissza Taker?? Jaj bene szarjatok hogy nem egy olyan lett a bajnok aki alig szerepel…
    Az ilyenek akik írják azok csak divatból szeretik Lasnert…
    Ugyan ez volt régen cenával régen még azon a régi WWE oldalon mennyien istenítettétek Cenát na most hol van az a nagy TISZTELET???
    Én 9 éve nézek Pankrációt 9 éve kedvencem Jeff Hardy És engem érdekelt hogy elküldték a WWE-ből?? NEM nagyon nem ugyan úgy követem őtt a TNA-ban..
    Seth Rollinsot már azóta szeretem mióta az NXT-ben van–volt
    És megutáltam azért mert megtámadta a Shildet?? NEM… a WWE-ben ő a kedvencem.
    Azon sírtok hogy Cena maradt a bajnok a SS nem akartok látni egy Cena-Casero-Owens-Rusev meccset??
    Mielőtt kommenteltek gondolkozzatok már ..
    Sorolhatnám milyen eszesek vagytok de minek:??
    Battleground:
    Orton vs Kelta
    Egyik se áll a szívemhez meg nem is értem minek rakták össze őket
    Azt se értem minek nyerte meg a Kelta a táskát…
    Nézhető volt azon kívül az Meccs..
    TPP VS New Day
    Egyértelmű kinek szurkoltam.. ők is győztek..smile hangulatjel
    Tökéletes meccs volt
    Roman vs Brayn
    Egyértelmű kinek szurkoltam.. ő is győzött..smile hangulatjel
    Meccs érdekes volt de elment..
    Díva meccs:
    Tökéletes volt egyik kedvenc meccsem:D
    Owens vs Cena
    Nyilván örültem volna ha Owens győzött volna de nekem így is jó
    SS-on szeretnék egy Owens-Cena-Rusev-Casero meccset látni
    FŐ ESEMÉNY:
    Seth győzelmében bíztam És így is lett számítottam rá hogy Taker jön amit nem is bántam:)
    Összességében Elment az adás
    10/6.5h

    Kedvelés

    • “9 éve kedvencem Jeff Hardy És engem érdekelt hogy elküldték a WWE-ből?? NEM nagyon nem ugyan úgy követem őtt a TNA-ban..”

      Így van…nekem Taker a kedvencem és lehet hogy már 50 éves lelassult és gyengébb lett de istenem ha egyszer egy pankrátort megkedvelsz úgy ahogy van most azért mert eljárt felette az idő nem fogok másik kedvencet választani és addig örülök amíg csak látom. 🙂

      Kedvelés

  13. Thyűha. Ez nagyon tökös volt. Most az egyszer tényleg bevállalt a WWE elég nagyot. Olyan színvonaltalan, unalmas, lapos, semmitmondó, érdektelen hányadék meccsel indítani, amit Sheamus és Randy letolt egy olyan ppv-n ahol várhato Taker, na az tökös dolog szerintem.

    New Dayt majd mikor vallatnak, addig többet nem.

    Bray és Roman viszont most egy egész jót hozott. Lehet csak az első rettenet végett tűnt annak, de ez is egy módja a felvezetésnek,,,,meccs előtt azt hittem, hogy annyira ellaposodna, hogy bejönne Harper mikor Wyatt fekszik, hogy Romant üsse, de mellé pedig beáll Dean, és 1v1-be lerendezik, hogy ne legyen dq, de mégis szerepeljenek ők is. Viszont nem volt rá szükség, Roman se feküdt egy pillanattal se többet a kelleténél, Wyatt is hozta a vártat. Nem volt ez rossz. Na azért kimondottan jó se, de egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem. A vég elég lagymatag volt, következő egy hónapban ki sem találjuk, hogy minden főeseményen kik fognak csapatot alkotni és megküzdeni egymással,,,,feud irányára kíváncsi leszek.

    A női meccs pont olyan volt, mint amire számítottam. Brie tehetségtelensége a stadion legmesszibb üléséről is rekordkönnyűséggel észrevehető volt. Persze azért jobb volt, mint az átlagos meccseken, de hát ott amúgy is három percet kaptak átlagban, szóval azt a keveset sem hozhatták, amit amúgy tudtak volna. Banks és Charlotte viszont jót hozott. Kissé rögtönzött íze volt az egész mérkőzésnek, de jól jött ki. Legközelebb Becky kell a ringbe, remélem Fox ellen lesz a bella szörnyűségből, a három közül még mindig ő a legtehetségesebb, Briet láthattuk, Nikki meg rosszabb, mint Cena. Ő eddig egy jó meccsben sem volt bárki lehetett az ellenfele. Cena azért hoz valamit, ha egy igazi pankrátor ellen kell mennie.

    Kevin, Kevin,,,,éreztem, hogy most szándékosan fogta vissza magát. Cenának nyernie kellett, hogy a “nyár legnagyobb gálájára” tartogassák az övcserét. Bár szerintem még mindig az a legnagyobb gála, amelyik a legtöbbet nyújtja teljesítménybe, nem az amire rámondják. Mindegy is. Nem volt ez rossz. Owensel a fedélzeten nem is lehetett. John pont azt hozta, amit eddig, de most sajnos Kevinnek hozzá kellett igazodnia, hogy ne legyen kirívó a veresége. Sajnos pont ezért ez lett az eddigi leggyengébb meccsük. De majd a negyedik,,,,remélem végre engedik Owensnek normálisan bevinni az ugrásait, mert azok gyilkosak, rossz ez, hogy állandóan kivédik.

    Miz szegmens annyit ért amennyit, két helyen elég szépet szólt Shownak, de még pont a nem idegesítő ponton ütötték le.

    A főesemény….a legvége kivételével pont az történt, aminek történnie kellett. Védelem nélkül Rollins karakterének megsemmisülése. Nem volt egyoldalú, volt pár támadása szerencsére, dehát Lesnar,,,,egy vadállat. Ha tudná egy ütéssel koponyatört volna. Szarul vették fel, de láttátok hogyan ugrotta át a kordont? Egyáltalán nem lomha ő már, kicsit se. Pont azt nyújtja, amit egy zsoldosnak nyújtani kell, amiért megfizetik. Ha csak azt akarja a tömeg, hogy 40 suplexet vágjon le, akkor levág 40 suplexet mindenféle kreativitást nélkülözve. Viszont annál hitelesebben eladva nagyságát. De azután jött a vég,,,,Taker vissza és ó uram de a legrosszabb pillanatban. Face-Heel szerepek a másfél perces szegmensben vagy négyszer felcserélődve, Takerről egy szöget nem találva, ahol nem kiöregedett vén rókának tűnik, akiről lerí, hogy itt se akarna lenni legszívesebben,,,,legalább azt nem lépték meg, hogy Seth ezután még felkeljen és kopogtassa Brockot. Nem volt ez így egyben. Ráadásul a jéghegy legalja, hogy hogyan is intézte el Lesnart? Tökön rúgta? Beismerem, nem éltem át a halott ember egész pályafutását, de biztosan így intézte ő a dolgokat egy tíz-tizenöt évvel ezelőtt? Ennyi erővel a Rock is lehetett volna. Vagy a hűtős kecske. Vállalhatatlan volt ez így kéremszépen,,,,Seth tisztességgel nem tudott emiatt veszíteni, Brock égette magát a mogyiroppantással, Taker meg ezen szegmens minden pillanatával. Igen. Én sem tudom, hogyan lehetett volna most ésszerűen visszahozni őt. Szerintem egyáltalán nem is kellett volna, most legalábbis. Nosztalgiából gondolom remek volt újra látni azoknak, akik akkor voltak korombeliek mikor még csirkejelmezbe ugrált. Ugyan olyan szívesen várnám Ambrose visszatérését 40 akárhány évesen húsz év múlva. De nem úgy, hogy a róla felépített képpel ennyire undorral az arcán szembemenve műveljen le valamit,,,,,

    Kicsit más. Mindig fel akarom hozni a témát, de valahogy állandóan kimegy a fejemből és itt senki más se hozza fel, na nem ok nélkül, annyira sekélyes és semmitmondóak. Ki tudja miről beszélek? Azokon kívül, akik szoktak olvasni és szemük már másfél sorra előrébb jár persze. A ppv-k zenéit akartam megemlíteni.

    Ebben az évben -ki emlékszik már a tavalyiakra alapon- valami mocskosul semmilyen háttérzaj kategóriába fulladt mind, egy kivétellel. Ironikus, hogy pont a legnyomorultabb és egyben legelső gáláé volt, a Royal Rumbleé. Danko Jones zenéjében amúgy is mindig van élet, de itt odatették magukat a szokásosnál rendesebben is a Gonna Be a Fight Tonighttal. Tényleg olyan cucc, ami felpörgeti az embert és atomzúzást vár,,,na de aztán amit akkor kaptunk,,,

    Ezután kaptunk egy igaz teljesen korrekt rap számot Kid Inktől. Ami elvileg illett a gálába is, de. Mi az istenért volt az FASTlane? SEMMI különleges meccstípus nem volt. Ennyi erővel lehetett volna kertekben sétálgatás ppv is, ami alatt Enya megy. Ugyan ott tartottunk volna. Kívülre kommunikált arculatba illik, valójában köze sincs a történésekhez.

    Wrestlemania már ennél is alább adott. A Rise valami nevetséges volt egy WRESTLEMANIAhoz. Komolyan a világ legnagyobb pankrációs szervének a legnemesebb ppv-jén David Guetta zenéje kell, hogy reprezentálja az egész céget? Siralmas. Pedig ez a szám se volt hallgathatatlan. De temetésre nem halásznadrágba mész.

    Erre rá jött az abszolút mélypont…az Extreme Rulez és a bohócpop Fall Out Boyz. lel. Itt tényleg elég meghallgatnia számot és foghatjuk fejünket, és az az amerikai zászlóra festett kisgyerek, aki az albumborítón volt….jézusom. Meg se kérdezem, hogy esetleg valami tényleg extrém legalább koncepció szinten nem kellett-e volna. Persze nem Rompepropot várok én, de…hagyjuk is.

    Wiz Khalifa & Iggy Azalea – Go Hard or Go Home <– Paybackre. Ó istenem, ha legalább egy erős ganxtra rap lett volna még azt mondom…

    Eli chemi és a plöm plöm rock. Ráadásul egy "eljövök érted" című számmal. Itt véletlenül felcserélték az előző ppv-re szánt számmal? Mást el nem tudok képzelni.

    MitB, ami azt mondom, hogy szörnyű hallgatni, de legalább értem és igen, indokolt. Nem mintha nem lehetett volna újítani.

    Battleground "Nehéz" száma pedig…olyan mintha egy demózott Rob Zombie számot, amit kukáztak inkább, és potom pénzért eladták a jogait valami névtelen kamionos pihenőhelyen játszó közel se nehézfiúkból álló csapat újravette volna gyengébb gitárokkal és erőtlenebb vokállal, elektronikát mellőzve. Ha valaki esetleg nem ismerné Rob munkásságát, ez nem dícséret volt.

    Szóval igen. Szerintem eddig siralom, ami összképileg, vagyis összhangilag van előttünk. Olyan vérbeli pg-wwe pontozás, 10/4, ha már meg kéne erőltetnem magam és mindenképp úgy is ki kéne fejeznem, amit gondolok. <–Ezt még tegnap írtam, de gondoltam inkább másolom majd a BG kiértékeléshez, ott ugyanannyi relevanciája lesz, mintha az előzeteshez írnám, nem sok. Na meg amúgy is késő este van már. Így legalább elijesztek még több embert, hogy olvassa írásom.

    Ahogy hallottam most az adásból, a SummerSlam is valami eszetlen pop hulladékot fog kapni, szóval igen…elment most a kedvem az egész WWE-től.

    Kedvelés

  14. Undertaker egy isten.Aki mást mond hazudik,és tehet egy nagy szívességet.
    Ez a sok müzlin szocializálódott rinya pina nem tudja ki is ő valójában.A legnagyobb élő legenda,aki visszatért,hogy még 1 x utoljára megmutatta miért halott ember a neve.
    Bosszút fog állni lesnaron,és úgy vonul vissza.A bestia megtörte a streaket és ezzel legyőzhetetlen státuszba emelkedett.Senki nem győzheti le őt,csak egy valaki.Undertaker.
    A bosszúért jött.És hogy Kane-is visszatér majd hab a tortán.

    Kedvelés

    • Igen.Bebizonyítja hogy miért halott ember.Főként úgy bele fog halni a meccsbe.Senki nem tagadta mekkora legenda de nézz rá most.

      Kedvelés

    • Igen mert aki fojtódobás kap az ugrik. Bármennyire is az egyik kedvencem Taker, akkor is kihalt a szakmából! De az is jó hogy évente nem csak 1x lássuk, ami az utóbbi időkben megszokott volt.

      Kedvelés

  15. Én nem szarakaodtam,egyből a legvégére tekertem.Undertaker érdekel és viszatért!!!Kegyetlenül jó volt ahogy kivégezte lesnart.Azért látszott,hogy lesnar 2 x is segített,hogy tökéletes legyen a tombstone..sebaj.Az meg senkit nem érdekel júdás hányszor járt suplex cityben he he.
    VÉGRE VISSZATÉRT UNDERTKAER!!!!Nem csak a hónap,hanem az év szupersztárja,sőt az évtizedé mauhahaha
    Eszméletlen volt.A stadion egymás után 2 x robbant fel.Azóta is keresik a túlélőket.Egyértelművé tette,hogy van még itt helye.Jöhet a lesnaros feudja és remélem utoljára mág összeáll a tesójával is.
    A többi meccset nem néztem meg,nem olvastam el,de megírom kik győztek,mert annyira eggyértelmű.
    vipera matyi
    müzli,akivel együtt temetik el az övét
    ppp
    Dívákat sose nézem.
    Nyert a jövő.Wyattos meccs se volt nagy eresztés..volt mikor untam,de arra jó volt,hogy rájöjjek,hogy kentaur egy igazi unszimpatikus karakter nekem…és az is marad.Lehet a nagy ló fejével van a baj ha ha.
    Segíetett a bogárszemű.lesz itt még család egyesítés.Az se lenne rossz,ha vörös szakáll helyett jönne más vagy átmenetileg vagy végleg.Azt ugye senki se mondta,hogy a a Wyatt family csak 3 tagú,sőt!!….

    Kedvelés

  16. Ritkán mondok ilyet,de ez tetszett.
    Barrett megmutatta hogy ő az igazi King,remélem ezzel vége is a feudnak.
    Randy megmutatta hogy még mindig ő a tápláléklánc csúcsa,remélem vele is kezdenek valamit,Wyatt nyert,ebben az nem tetszett hogy Harper segítségével szerintem Wyatt szólóban többre viszi,és Reigns érdekében remélem hogy vége a feudnak.
    Cena vs Kevin:erről csak annyit hogy szopjatok le.
    Seth vs Brock:Azt történt amit vártam suplex,suplex,suplex……és f5.
    Tudtam hogy Brock nem nyerhet de még is neki kell dominálnia,és ekkor megjelent….
    Nem hittem a szememnek olvastam hogy a helyszínen tartózkodik,de nem hittem volna hogy ringbe lép.
    Taker visszatért.
    Így Lesnar nyerte a meccset,de Seth maradt a bajnok.
    Csak azt nem értem hogy mi lesz a cím sorsa,mert több mint valószínű hogy a summerslamen Lesnar vs UT visszavágó lesz.
    Ami még érdekesebb hogy mindketten face karaktert alakítanak.
    Nem számít ez majd elválik a jövőben,Cena meccsét leszámítva az egyik legjobb ppv amit láttam.

    Kedvelés

    • Elég fura lenne, ha UT megverné lesnart a Summerslam-en.Hiteltelen,és lesnar karakterét is lerombolná teljesen.De gondolom én nem azért hívták vissza Takert hogy Suplex City ribanca legyen.

      Kedvelés

      • Pedig most jobban megilletné, tavaly nem úgy festett mint a halott ember hanem mint aki
        elhunyni készült, meg is lett az eredménye, idén viszont kiválót meccselt Wyatt ellen, jobb állapotban is van. Lesnarért meg nem aggódom, kikaphat, de bármikor megjelenhet
        utána és megint Suplex City lesz, Thaker pedig visszavonul.

        Kedvelés

  17. A menekülő “WWE BAJNOK” !!! Ilyen gyenge sportmant még nem láttam.Mág nem tudott nyerni egy az egyben!!!!!!

    Kedvelés

  18. Mindenki tudta ,hogy mikor jön vissza Taker és mit is fog csinálni (vagy Lesnar vagy Rollins)…pár nappal ezelőtt még ez az Taker visszatér stb stb…most meg itt köcsögözitek ??-.-“””””””pff……-.-” Mit értek azzal ha Lesnar a bajnok nincsen vele semmi bajom de évente benéz kb háromszor…hiteles bajnok meg a karaktere is adja magát amikor megjelenik tudjuk vele jön a kín…és a többi, és az se Lesnar hibája hogy évente 3x jön mert amennyi pénzt kap + amennyit kérnek tőle hülye lenne valaki is nemet mondani. Rengeteg pénzt zabál a csávó és azt elő is kell termelni…nem mondom ,hogy csóró a WWE de mióta volt valami díszlet a WM-en kívül úgy igazán ? max tavaly az ER-en de azóta semmi….Takernek ez lesz az utolsó WM-e had élje ki magát utoljára….nem tudom hogy legyőzi-e Lesnart vagy sem habár szerintem Hells Gateval letudná kopogtatni…Taker adta úgymond a “legyőzhetetlenséget” Lesnarnak és neki is kéne elvennie tőle…tudom hogy 50 éves és a mozgásán is látszik ezt nem tagadom, akármekkora kedvencem is…de itt van a karrierjének a végén és tényleg már nagyon a végén…megérdemli ,hogy bosszút állva térhessen nyugalomra…és ezt amit a Lesnar “legyőzhetetlenségről” beszéltem ennek így kéne lennie mert ez olyan kb mint Rusev 1 évvel ezelött….még is akkor ki győzi le Brockot ? Cena ? inkább ne…Sheamus ? az “Írek szégyene”? soha…Super Reigns…a BG-s meccse után inkább ne mondjon semmit…kicsit Wyattre is haragszom:( de legalább győzött. Harpert nem értem, jobb lett volna akkor ha nem tudjuk meg ki volt a “tettes” a meccs vége fele…
    Owens vs Cena—> számomra katasztrófa…amikor pedig az elején Cena egy ütéstől padlót fogott mondom na ez már megint ellenőrzi a ringszőnyeg minőségét…de hála istennek hamar megtette és a vége fele már egész “jó” volt.
    A legjobb meccs szerintem a díva meccs volt…látszik a vérfrissítés, :D:$
    én Sashanak vagy Charlottenak drukkoltam…de megjegyzem ,hogy SZERINTEM Brie a végére elég jól visszahozta magát..remélem a WWE-s dívák is rákapcsolnak hogy megjöttek az NXT-sek!:)
    Orton vs Sheamus–> Ő…………..nem nagyon fogott meg..voltak már jobb formában is a srácok.
    (UI: A Taker vs Wyatt WM31-be az is belejátszott hogy Wyattnek “beszart” a bokája és alig tudott rá állni…meccs kezdetéig jegelték, szóval szerintem ez is belejátszott a meccs minőségébe….tudom Taker a WM30-on sem volt jó paszba de talán a 31 a bokasérülés nélkül jobb lehetett volna)

    Kedvelés

    • Wyatt is ugyanolyan szar volt a meccsükön. Igazából mindkettő az volt, engem csak az baszott fel, hogy amikor Reigns éppen fordított volna, a kövér richtig kigurult a ringből. Nagyon szánalmas meccs, szánalmas befejezéssel, Wyatt ringben mutatott teljesítménye még mindíg szart nem ér…Sorry azoktól, akik elélveznek tőle…Az egész PPV olyan volt, hogy a meccsek után, az ember legszívesebben a legközelebbi ablakon vágná ki a monitorját…Viszont van pozitívum is. Ennél rosszabb már nem lehet.

      Kedvelés

  19. Hát vegyes érzelmekkel álltam fel a PPV adás előtt, mely színvonalra és minőségre még a múltheti Smackdownt se érte el.

    Shemus vs Orton:
    Annyira egy súlytalan unalmas meccs volt, hogy Orton győzelmének nem tudtam örülni, mert ez a meccs a végletekig lapos volt.

    Wayett vs Reigns:
    Royal örülhetsz, mert kikapott a szakállas csóka is, és ennek én is örülök, kicsit durva és pofátlan lett volna ha itt is nyer. 🙂

    TT meccs:
    New Day-t én már nagyon de nagyon unom, mikor ott lennének Lucha-ék is, akik ráadásul látványosak és pörgősebbek.

    Díva meccs:
    Még mindig nem siekrült rávennem magam, hogy nézzem őket

    Owens vs Cena Suck:
    Hát persze, hogy Amerika Kapitánya nyert, mert ő sose adja fel. Szánalmas már amekkora támogatást kap a vezetőségtől ez a földönfekvő mamlasz. Owens megérdemelte volna az övet, mert sokkal változatosabb és energetikusabb mint Cena bármikor volt és lesz. Bár igazából Cesaronak adnám, de ő meggyőzött arról, hogy világbajnoknak való. 🙂

    Lesnar vs Rollins:
    Ez a meccs még jó is lehetett volna, ha Taker nem jön be. Most komolyan mit akar még itt ez az ember? Szép volt, jó volt, emlékezetes volt, de elmúlt. Ezzel csak saját maga által felépített hírnevét/legendáját gyalázza. Már a WM Streak megtöréses meccsen is ki volt öregedve, azt se kellett volna neki engedni. Nem szeretem, sőt sose szerettem Takert (ezért biztos le leszek hurrogva, de felvállalom 😀 ), de attól függetlenül, még zavar a pofátlanul pénzéhes vezetőség hírnév sárba tiprása. Egyébként Lesnar repertoárja se egy megjegyezhetetlen, mert Suplex, F5 már a Kimura-t is elhagyta. Jó meccs is lehetett volna belőle, de nem így történt.

    Az egész fő esemény egy 10/1, ami elég gyalázatos, mert már ne mcsak a Raw, Smackdown, de a PPV-k színvonala is a 0 felé közelít, ebből nem tudom mi fog kisülne, de biztos, hogy nem jó dolog, és ez “NEM JÓ AZ ÜZLETNEK”. 😀

    Kedvelés

  20. Az egyetlen normális momentum a végére maradt. UNDERTAKER! jó volt nézni ahogy kiosztja Lesnart.
    A meccsek nagyon gagyik voltak,ráadásul még mindig Cena a bajnok,nem volt jó adás.

    Kedvelés

  21. Hát hol is kezdjem… EKKORA FASZPÖRGETTYŰ ADÁST… Szerintem nar az mindent elmond igazabol hogy nekem a noi meccs tetszett a legjobban..
    BNB vs R-Truth
    Haaat nem banom h a kiraly nyert de ez tenyleg csak ide kerulhetett a kick offra..
    Orton vs Sheamus
    Meglepett, hogy ezzel a meccsel kezdtek, de sebaj, mert hiaba nem erzem koztuk a kemiat egyszer azert nezheto volt a meccs. Orton győz, várható volt 🙂
    PTP vs New Day
    Nekem a Prime Time Players teljesen kezdi magat belopni a szivembe, ezen a meccsen se voltak rosszak. Itt meg nem gondoltam hogy innentol miket fogok latni.. Ptp retain, varhato volt
    Roman Reigns vs Bray
    Ezt nevezem ugy, hogy nagybetus FOS. Az egesz meccs lassu, tele gyomosszel, ez nekem nem gyerebe. Borzalom. Haat ha csak ilyen meccseket tudnak tolni, akkor nem kene eroltetni ezt a feudot tul sokaig. Bray gyozelem.
    Charlotte vs Bo$$ vs Brie
    Imadtam az egeszet, zabaltam a lanyokat, bar Becky nem szerepelt.. Na majd legkozelebb :33 kicsi Flair behuzta:)
    Owens vs Cena
    Elmehetmindenkiajobudosfaszba.. Cena…. Na jo hagyjuk. Csak felbasz
    Rollins vs Lesnar
    Suplex fesztival ismet.. Semmilyen befejezessel… Vartam Takert de olyan szarul idozitett az ireg hogy fhu.. Semmi eredmeny, broki ezzel ledig kiirva a fo sztorivonalbol… Mi jon most?
    Osszessegeben amennyire vartam ezt az adast akkora csalodast okozott.. 2x !

    Kedvelés

  22. Üdv
    hát voltak jó pillanatok és rosszak is .Orton ezzel a győzelemmel nyert valamit ? Wyatt család újra összeáll ? kérdem minek , jobb lett volna ha Harper rátámad Wyattre , de gondolom Reignssel még visszavágó lesz….am jó meccset toltak.
    Kevinnek el kellett volna venni az övet , de nem minek vegye el , inkább 1000. alkalommal is Besenyővs Kapitány vagy CesarovsKapitány ……unalmas ez már.
    És akkor a főmeccs , jó is lett volna a Taker nem jön be, vagy ha bejön akkor már a meccs után de gondolom Shield bunyó lesz az övért és Lesnar kikerül a képből. De komolyan valaki elhiszi hogy Taker megveri Lesnart ? Jó , jó tartja magát de látszik hogy eljárt felette az idő , legközelebb egy mankós pankrátort hozzunk vissza vagy mi ? Lehet szidni ezért engem meg hogy tiszteletlen vagyok , de számomra ez már kínos , mint ahogy Kane is az .

    Kedvelés

    • Nekem Taker régi kedvencem, de sajnos igaz amit írsz róla, a külseje és a mozgása is olyan volt, mint egy megtört öregemberé. Azért bízok benne, hogy a meccsére – ami ezek után nyilván lesz – összedrótozzák, és viszonylag tisztes teljesítményt tud majd, hozni, de a régi Takert már aligha láthatjuk.

      Kedvelés

  23. én tökre örülök hogy vissza tért undertaker de szerettem volna ha lesnar győz jobb lett volna ha sumerslam lesnar vs undertaker az övér

    Kedvelés

  24. Undertaker te egyköcsög vagy miért kellet bemened azért mert most meg vert Lesnar a Wrestlemanian hátt ilyet féltékeny Undertaker Lesnar ra tudtam hogy valaki be fog menni köcsög 50 éves tata hátt ilyet

    Kedvelés

    • Először is.. 1. Tanulj meg írni, aztán kritizálj.. 2. Tanuld meg a WWE menetét.:) Ezt nem csak Undertaker akarta, ez így van a forgatókönyvben:) Lehet, h a 10 éves pici agyad ezt nem fogja fel, de nem minden igazi.

      Kedvelés

    • Na valaki túl komolyan vette a műsort…:D
      Tény h Taker kiöregedett már de szerintem mindenki örülne ha olyan formában lenne mint ő 50 évesen 🙂
      U.I.: Öcsi nyugodj meg. EZ NEM A VALÓSÁG. 😉

      Kedvelés

    • ejha xdd
      4 tetszik 36 nem tetszik azért ez kemény xdd megdőlnek itt a dislike rekordok kérem szépen :DD Royal neked mennyi is volt a legtöbb dislikeod?:D

      Kedvelés

  25. Nem szeretnék köcsög lenni de UNDERTAKER nem tudtál volna várni addig amíg LESNAR megnyeri a bajnoki címet. Még 1 számolás kellett volna az új WWE BAJNOK hoz. Meg akkor még valami. Innentől nem érdekel mi lesz a US BAJNOKI ÖV sorsa.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s