WWE Backlash 2017. – Eredmények és videók

Helyszínünk továbbra is Chicago, a tegnapi TakeOver-t követően már itt is van a SmackDown exkluzív PPV-ként kezelt Backlash. Az NXT legjobbjai múlt éjjel igazán magasra tették a lécet, így csak remélhetjük, hogy ezúttal is hasonló szórakozásban lesz részünk.

Mint mindig, most is a KickOff nyitja az estét. Az All State aréna szakértői állásában Renee Young mellett Booker T, valamint Peter Rosenberg foglal helyet.
Azt már rögtön az elején leszűrhetjük, hogy a ma este legnagyobb ásza nem más, mint Shinsuke Nakamura, akinek az in-ring debütálására kerül sor a SmackDown kötelékében, méghozzá Dolph Ziggler ellen.

Aiden “Drama King” English vs. Tye “Perfect 10” Dillinger 
English viszonylag hamar fölénybe került egy sunyi trükknek köszönhetően, amivel nekirántotta a köteleknek Tye-t. Gyorsan kiosztott egy Neckbreaker-t is, melynek segítségével stabilizálni tudta dominanciáját ellenfelén. A reklámot követően még egy picit kitartott Aiden uralma, de Dillinger szép lassan átvette az irányítást. Egy fokozattal feljebb kapcsolt, egészen a TyeBreaker pontjáig. Ekkor azonban English okosan menekült a ringből, majd megtette ezt újra, így esélye nyílt visszajönni a meccsbe. Finisherét is sikerült kiosztani, ám Dillinger könnyedén tört ki belőle kettőnél. A Drama King arcán ismét felfedezhető volt a kétségbeesés, ami csak fokozódott azáltal, hogy elvétette a sarok tetejéről való ugrást. Dillinger rögtön kapcsolt, értékesítette a TyeBreaker-t, majd kopogtatta ellenfelét.


Dolph Ziggler vs. Shinsuke Nakamura 
Dolph rögtön megcélozza Shinsuke térdét, több-kevesebb sikerrel. Nakamura kivédekezi, majd ő küldi földre ellenfelét, amit egy kíméletlen rúgás követne, de Ziggler elhajol. Ezt követően picit tiszteletlenkedik, ám tettéért egy kemény rúgás a jutalom. Ziggler taktikát vált, és rámegy Nakamura karjára. Sikeres védekezés ismét, majd hasonló módon támad a Japán. Elkapja a térdesekkel Dolph-ot, majd a sarokba szorítja. Ad neki egy picit a ringen kívül is, de ahogy visszatérne Ziggler elkapja, és a félig kötélen lógó ellenfelének kioszt egy Neckbreaker-t. Dolph okosan, és taktikusan küzd. Próbálja tettekkel alátámasztani korábbi szavait, és egyelőre sikeresnek tűnik. Nyomás alatt tartja Nakamura-t, akinek a közönség érkezik a segítségére. Visszatámad, de szinte nyomban belenéz egy hatalmas Dropkick-be. Ziggler kopogtat, Nakamura pedig kitör kettőnél. Dolph nyeregben lrzi magát, jön egy kis trash talk, de Shinsuke hamar fordít, és egy rúgáskombinációval földre küldi riválisát. Ülnek az ütések is, következik rúgás, Ziggler hamar a sarok tetején hever, ami azonnal vonja maga után az újabb pusztító térdest. Nakamura az Exploder-rel próbálkozik, de Dolph egy könyökössel hárít. Kopogtatni is próbál, de siker helyett félig-meddig belekerül egy armbar-ba. Komolyabb bajba azonban nem kerül, olyannyira nem, hogy értékesíti a DDT-t. Pillanatokon belül jön a Feamessur is, de Shinsuke ebből is kitör különösebb megerőltetés nélkül. Ziggler a sarokban, jelzi a Superkick-et. Nakamura ellép, kontrázna, de ellenfele elé kerül, Ziggler pedig habozás nélkül villantja a Zig Zag-et. Tus, de Nakamura felrántja a vállát az utolsó pillanatok egyikében. Dolph következő offenzívájának vége egy Superkick, egyenesen Shinsuke tarkójára. Ziggler ismét kopogtat, és ismét csak a kudarccal szembesül. Gyorsan és keményen támad tarkóra, de Nakamura hamar magára talál. Ziggler ekkor nemes egyszerűséggel leköpi, amire Shinsuke bedurvul.. Jönnek a pokolian kemény térdesek, és innestől nincs megállás.. Exploder Suplex, majd a Kinshasa. Nakamura kopogtat, Ziggler pedig képtelen kitörni!

AJ Styles-t láthatjuk pár pillanatra az öltözőben, amint ma esti United States Bajnoki címmérkőzésére fókuszál.

Breezango vs. The Uso’s (C) – SmackDown Tag Team Championship mérkőzés 
Vajon a Fashion Police útját állja az ikrek uralmának? Jimmy és Fandango a kezdésnél. A táncos lábú Szupersztár nagy lendülettel kezd, Jimmy dühös, Fandango pedig nem ellenkezik a nép akaratnak, ami Breeze beváltását jelenti. Tyler a takarító szerepében egészen vicces pillanatokat okoz, miközben a felmosóval bán el Jimmy-vel. Jey érkezik rendet rakni, ami egy kíméletlen rúgással nyilvánul meg. Kettétöri a felmosót, majd jönne a Splash, de Tyler bolondot csinál belőle azáltal, hogy ide-oda gurul a mozdulat elkerülése érdekében. Beauty Shot, tus, de Jey kitör. Breeze vált, Fandango veszi át a gyeplőt, ám az érkező Jimmy hamar úrrá lesz a helyzeten. Breeze közben átvedlik, és innestől egy idős nénit alakít. Olyat, aki fürge és könnyedén osztogat Dropkick-eket. Jey azonban hamarosan büntetni kezdi a szemtelenséget, ami nem kecsegtet sok jóval Tyler-nek. Mindkét srác vált, Fandango úthenger üzemmódba kapcsol, Jimmy pedig tehetetlen. Jön a váltás, majd egy csapatmanőver Breeze kárára, de ő kitör a tusból. Pillanatokon belül egy ügyes helyzetfelismerést követően kiosztja a Killswich-et, de a tussal nem jár sikerrel. Beváltja Fandango-t, majd egymaga indul az ikrek nyomába. Hamar lerendezik a selfie-királyt, miközben Fandango egy Top Con Hilo-val száll ki rájuk a kötelek fölött. Úgy tűnik fölénybe került, készül a Leg Drop-ra, de az ikrek érvényre juttatják a túlerőt. Kiosztásra kerül a Superkick, amiből már nincs menekvés! Továbbra is Bajnokok az ikrek.

Láthatjuk ahogy Corbin múlt kedden kifektette backstage Sami-t, akinek ezt követően azzal a tanáccsal állt elő, hogy a súlyosabb dolgok elkerülése véget ne jelenjen meg a PPV-n. Amint észlelhetjük: a kanadai nem fogadta meg az útravalót.

Sami Zayn vs. Baron Corbin 
Corbin nyitó megmozdulásai a pszichikai hadviselést és az erőfölényt hivatottak Zayn tudtára adni. Sami-nak is jönnek a jól megszokott manőverei, pozícióba kerül a Suicide Dive-hoz, de Corbin ellép, így egy akrobatikus mozdulatot láthatunk a kanadaitól. Sami a hátát fájlalja, ettől függetlenül bevállalja és sikeresen alkalmazza a kordonról kiosztott Moonsault-ot. A ringbe visszatérve azonban ismét a Lone Wolf kerül fölénybe, és kezd el szabni méretes zakót riválisára. Sami visszatámad, de Corbin hamar megragadja és bear hug-ba fogja. Zayn lelkesedése nem langad, ugyanakkor Corbin-nak mindenre van válasza, mint a szóban forgó szituációban a Spinebuster-rel, amit egy hatalmas jobbos követ. Még egy, a harmadik előtt azonban Zayn reagál egy Clothesline-nal. Crossbody a sarok tetejéről, tus, de Corbin kitör. Majd aztán ő pusztít egy Clothesline-nal, és az abból eredő tussal, amiből Sami csak nagy nehezen tud kijönni. Baron folytatja a dominálást, Zayn hiába próbál visszatámadni, ezúttal egy Backbreaker-be sajdul a teste. A sarok tetején kezdenek akciózni, Corbin adná a Superplex-et, de Sami átfordul rajta és a Powerbomb-bal szőnyegbe vágja. A másik oldalon is jön az akciózás, blokkolt kísérletek sora, majd a változatosság kedvéért egy újabb komoly Corbin megmozdulás a Deep-Six kíséretében. Baron lendületben marad, de talán túlságosan is.. Zayn kipenderíti a ringből, majd megkóstoltatja vele csizmáját. Corbin elveszíti a fonalat, Zayn pedig nem habozik – értékesíti a Helluva Kick-ket, ami ez esetben a győzelmet is meghozza számára.

Jinder Mahal érkezik meg az arénába, igazán elegáns módon.

Carmella, Tamina, Natalya vs. Becky Lynch, Charlotte Flair, Naomi – 6 Women Tag Team mérkőzés
A hölgyek küzdelme összességében kiegyenlítettre sikerült. A nem túl hosszú csata hajrájában Becky takarított, majd próbálta kopogtatni Nattie-t, akinek a segítségére megérkeztek a társak. Becky innentől jóformán tehetetlennek bizonyult, bekerült a Sharpshooter-be, amiben végül kénytelen volt feladni a küzdelmet.

AJ Styles vs. Kevin Owens (C) – United States Championship mérkőzés 
Styles jól akasztja meg a címvédő kezdeti lendületét, és át is veszi az irányítást. A közönség szüntelen skandálja a Phenomenal One nevét, miközben Owens stratégiát vált, és a ki-be futkosással próbálja kizökkenteni ellenfelét a ritmusból. Ezért Owens meg is kapja a stupid idiot chant-et – bár nem mintha különösebben törődne vele. Kevin támad, Styles pedig egy Dropkick-kel kontrázik. A sarkok között kezdenek ki megy többre játékba. Owens nyer egy hatalmas Clothesline nyomatékában. Owens irányít, headlock, majd egy DDT, amit három egymást követő Senton kísér. A Bajnok kopogtat, de kihívója szabadul kettőnél. Egy sikeresen kiosztott Enziguri ad átmeneti szabadságot Styles-nak, aki rögtön megpróbál tovább építkezni. Az ütéseket a Forearm, majd a tuskísérlet zárja. Ezek most egyértelműen AJ pillanatai, KO tehetetlennek bizonyul annak ellenére, hogy sikeresen menekül a Styles Clash-ből. Jó ütemben lép el Styles manővere elől, és a Superkick-kel reagál rá. Ezt egy szép, de annál fájdalmasabbnak tűnő dobás követi, de még ezzel sem tudja lenntartani ellenfelét. Styles a ring széléről adná a Clash-t, Owens azonban szabadul. Kihasználva az előnyt lekapja onnan kihívóját, majd nekivágja a lépcsőnek. Jönnek a Cannonball Senton-ok, amit követően alaposan megdolgozza Styles lábát. A feladásos fogásban AJ kitart, majd lehetetlennek tűnő helyzetből oszt ki egy Powerbomb-ot. Ezt követné a Forearm, de Styles lezuhan a kötélről. Owens reagál, felkapja ellenfelét, és DDT! A következő pillanatokban AJ a saroknál próbál újítani, ám Owens megragadja, és kioszt neki egy Super Fischerman Buster-t. Jönne a Frog Splash, de Styles a ring szélére gurul. Kevin így oda akar felmutatni valamit, de AJ addig-addig blokkolgat, hogy végül ő ad egy Suplex-et a szorító legkeményebb pontjára. A ringen kívüli harcból viszont megintcsak Owens keveredett ki jobban.. AJ lába beakadt az asztalba, majd a vezetékekbe, így esélye sem volt arra, hogy visszaérjen a ringbe. Kiszámolással Owensé a mérkőzés!

Luke Harper vs. Erick Rowan
Rowan a revans jegyében szállt ringbe, és ennek megfelelően is küzdött. A mérkőzés első részét dominálta, Harper-nek azonban számottevő válaszai voltak, és rendre komoly manőverekkel fogta meg korábbi Wyatt Family testvérét. A végjáték enyhén kivégzés szagú volt a Superkick-ekkel, amiket a Discus Clothesline követett.. Harper kopogtatott, és ezzel visszavágott a két hete elszenvedett vereségért.

Jinder Mahal vs. Randy Orton (C) – WWE Championship mérkőzés 
Orton még a gong előtt nekiesik Mahal-nak, és hatalmas verésben részesíti.. Jinder tehetetlen volt, miközben alaposan megfizetett az elmúlt hetek támadásaiért. Kezdetét veszi a mérkőzés, Randy nem lassít, tovább ostromolja kihívóját. Mahal továbbra is csak kellék, Orton megkísérli az RKO-t, de Jinder okosan kimenekül a ringből. Ezután jut egy pici momentum Mahal-nak, amivel élve rögtön átvenné az irányítást. Többé-kevésbé sikerül is, Orton viszont hamar megtalálja a nemsokkal korábban elhagyott fonalat. Mahal karra dolgozik, hogy később Randy-nek minél nehezebb dolga legyen az RKO kivitelezésénél. Dübörög a let’s go Jinder-Jinder sucks chant, Orton pedig a ringen kívül aprítja az indiait. Visszakeverednek a ringbe, ahol ismételten Mahal kerül fölénybe. Minden tőle telhető módon azon van, hogy megnehezítse Orton dolgát a mérkőzés legfontosabb szakaszára. Továbbr is Randy karjára dolgozik, ám a túlzott lendületben óvatlanná válik, így Orton ellépését követően nekirohan a póznának. Orton ezt kihasználva próbálkozik a Superplex-szel, ami végül össze is jön. Randy-nél marad az előny, pillanatokon belül villan a Powerslam, amit egy Fallaway Slam követ. Mahal súlyos mozdulatokat szenved el sorban, de egyelőre kitart. Sőt, kioszt egy Neckbreaker-t a semmiből. Sokra ezzel sem viszi, Randy szinte azonnal reagál a Backbreaker-rel, amit a klasszikus Orton-DDT követ. A Vipera jelzi az RKO-t, ám Mahal kimenekül a ringből. Orton útját a Singh tesók állják, de Randy elintézi őket. Jinder ismét támad, majd befejezné a meccset, de ekkor belenéz az RKO-ba. Orton viszont képtelen kopogtatni, ugyanis Mahal testőrei mentik neki a meccset. Randy bosszúból takarítani kezd.. A két pici ember odalesz – egyikük csúnyán nyakra esik, amit Orton vicces fejjel konstatál -, majd megkapják a DDT-t dupla dózisban. Jinder hátulról érkezik, elkapja a Bajnokot, kiosztja a Cobra Clutch-ot, és kopogtat. Új világbajnoka van a SmackDown-nak.

Folytatás kedden, immár a Money In The Bank PPV felé vezető út első felvonásával.

Reklámok

26 comments on “WWE Backlash 2017. – Eredmények és videók

  1. Ezt a Dolph gyereket kicsit sajnálom. Bárki érkezik ide, mindenkit neki kell felszopni. Nem lehet mindenki bajnok, de azért mégis. Nakamura kb semmit nem mutatott. A zenéje nagyon jó, alkalmas arra, hogy hangulatba hozza a közönséget. De ez a vonaglás olyan mintha, nem is tudom. Biztos jóban van Darren Young-gal…

    TT meccs… Ez vicc volt?

    Zayn valahogyan, valamikor, valakit le fog győzni? Attól tartok amíg valami sánta, félkegyelmű, hátrányos helyzetű pankrátora nem lesz a cégnek, addig ez itt senkit nem ver meg. Mire ezt leírtam meg is nyerte a meccset. Na, ez egy igazi meglepetés volt!

    Női meccs. Már Becky hajviseletén látszott, hogy ebből heel turn lesz… Hamarosan megnyeri a bajnoki címet és Charlottal mehetnek majd egymás ellen. Ezt is előre leírtam, de nem így alakult.

    A többivel már meg sem próbálkozom. Főként, hogy véletlenül elolvastam, hogy az kanadai indiai nyert valamit…Sok ember van indiában el kell adni az adást, biztos fizetnek is majd érte 9.99 rúpiát vagy akármit… Én többet nem nézek Smackdown-t, ha kedden nem nyeri vissza Randy a címet! Ez botrány.

    Kedvelés

  2. A PPV röviden összefoglalva.

    Tye-nak ideje lenne már adni valami normális ellenfélt, feudokba nyomatni, mert szerintem nagy reménység, és nem egy ilyen Aiden ellen kellene folyamatosan nyomatni.

    Nakamura győzelme várható volt, a WWE jövője ez az ember. Dolph-nak meg maradnak az ilyen lehetőséget adunk neked, de soha nem te fogsz belőle kijönni győztesen meccset. Ami szerintem kicsit vicc, már ha azt nézzük, hogy egy volt világbajnokról beszélünk.

    Uso-ék győzelme könyvelhető volt még azelőtt is, hogy megkapják az ellenfelüket, megjelenik a New Day azt jön a feud. Bár személyes véleményem szerint, a Smackdown TT szekciójával valamit kezdeni kéne, ugyanúgy mint a Raw szekciójával.

    Sami vs. Corbin – Szerintem ők pont két olyan karakter, akik már megérdemelnének egy címmeccset, ha nem is a WWE bajnoki övért, de megérdemelnék. Ez hogy folyamatosan veretik őket, ez nem pálya.

    A női szekció Charlotte érkezésével ugyanolyan katasztrófa, Tamina-val együtt nem hoznak csodát a női divízióba.

    Owens vs. AJ – Nagyon reméltem, hogy AJ elveri Owenst, számomra Owens nem szimpatikus, de a feud szerintem itt még nem ért véget, de remélem kiköt AJ-nél az öv, és nem egy ilyen próbálok kibúvót találni, hogy bajnok maradjak embernél lesz.

    Harper Rowan meccs hát azt nagyon sajnálom, hogy Harper-t ennyire letették a létrán, szerintem benne is nagyon nagy a potenciál, bajnoknak is elnézném, míg a Wyatt-es szitu volt addig jó volt őt látni,mostmár épphogy csak felbukkan. Rowan karakterével nem tudom mit akarnak kezdeni, számomra ő egy nagy kérdőjel maradt.

    Na és a főmeccs….Itt sokaknak bebizonyosodott (bocsánat a kifejezésért),hogy a drágalátos Vince McMahon egy pénzéhes vén fasz. Én értem hogy terjeszteni akarja az Univerzumot, de ezt nem úgy kéne megoldani szerintem, hogy egy össze-vissza mindenkivel megveretett embert, no teljesítménnyel, no kiérdemeltséggel, magyarul LÓFASZ TELJESÍTMÉNNYEL, egy hónap alatt felépítve neki egy olyan karaktert, aki “verhetetlen”. Gusztustalan húzás, semmi másról nem szól már a WWE csak a pénzről. Van egy olyan érzésem, hogy Jinder addig lesz bajnok, amíg a WWE komázik az Indiaiaknak, vagy esetleg addig míg nem jönnek valami Indiai no name senkik, akik beövezik az egész univerzumot, és akkor Jinder-ről is lekerül az öv. El is képzelem már most, hogy egy Summerslam-en a WWE bajnoki címmecs Jinder Mahal vs. Mojo, a RAW-n meg egy karfiolfülű Lesnar,aki néha megjelen, kiosztja a szokásos Suplexeit meg az F5-öt azt ennyi ez is értelemes nagyon. 😀 kész vicc…..megláttam, hogy Jinder nyer majdnem hánytam. Ezek után ha valaki elveri akkor meg az lesz a baj? India felhívja Vini bácsit, hogy hallja Vince, mi az hogy Jinder kikapott, nem erről volt szó! Remélem, bár nem kéne, hogy ez a vén róka kitalál valamit, mert a WWE ilyen kudarc még sose volt, amióta követem.

    Kedvelés

  3. Annyira kár, hogy a Fashion Police nem nyerte meg a TT öveket. Két nagyon szarul használt pankrátor egy viccgimmicket tesz overré, végre megkaphatnának valami elismerésfélét amit mindketten megérdemelnének, erre az Usok nyernek. Ők is toltak persze egy fasza a promót: 12 days…, de a győzelem FP-é kellett volna legyen. Vagy valami diszkvalifikáció, vagy legalább csalás árán kaptak volna ki.

    Kedvelés

      • Igen, meg előzetesen várható is volt. Hozzáteszem nekem személy szerint nincs bajom a New Day csapattal, sőt én szeretem is amit csinálnak. Úgy érzem az FP esetében, hogy sikerült valamit összehozni egy halálra ítélt gimmickből, ami miatt úgy érzem, ez egy itt és most lehetőség lett volna arra, hogy nyerhessenek. Kíváncsian várom mit kezdenek velük a közeljövőben.

        Kedvelés

        • Én tegnap nagyon jól szórakoztam rajtuk. Valószínű, hogy most megint elvesznek. Tekintve, hogy állítólag a New Day holnap érkezik meg a SD-ra.

          Kedvelés

          • Hátha kapunk valamilyen Fashion Police szegmenst, amilyenek eddig is voltak

            Kedvelés

  4. Nekem amúgy semmi bajom Jinderrel.
    Örülök, hogy végre kinéz valahogy szteroidok ide vagy oda, mindenki tolja, ez nyílt titok.
    Azzal van bajom hogy milyen karriert futott az elmúlt 6 évben a wwe-nél.
    A jobberek jobbere volt, pont, mint slater, szerintem, és nem nem túlzok szerintem a két kezemen megtudnám számolni, hogy hány meccset nyert össz-vissz a push előtt.
    Mindenkivel megverették de tényleg mindenkivel.
    A visszatérése után sem változott semmi, ugyanúgy jobbolt tovább.
    Erre mikor leesik nekik, hogy van biznisz az indiai terjeszkedésben egy hónap leforgása alatt main event szintű sztárt csinálnak belőle.
    Ezt így senki sem veszi be.

    Kedvelés

  5. Azért azt láttátok hogy Orton össze-vissza dobálta Mahalt…de Mahal alig bírta belökni a ringbe….ez azért elég átlátszó 😦 akkor most Rusev legyen bajnok de ő legalább normális bajnok

    Kedvelés

  6. Azt hiszem most süllyedt arra a szintre a WWE, amikor függetlenül attól, hogy mióta nézem és szeretem, ideje elengedni ezt a témát és szünetet tartani. Hosszú idő után az elmúlt hetekben az SD adásait már meg sem néztem, a Raw nagy részét pedig pörgettem. Ezt még megnéztem, mert kíváncsi voltam, hogy Vince-nek a pofájára fér-e bajnokot csinálni ebből a kokszos senkiből és kiderült, hogy sajnos igen. Pénzért már tényleg bármit.

    Mahal-lal nem csak az a baj, hogy bajnok lett (Slater is az lett TT-ben), hanem az oka, módja és menete. Sem sztori, sem teljesítmény, sem semmi más nincs mögötte, csak az indiai piac és a mérhetetlen pénzéhség.

    Ezek a kékek. A Rawn meg a láthatatlan bajnok és az orrvérzésig nyomott Reigns, akit lassan már a saját családja is kitagad, de pusholni kell még feljebb, mert fogynak a pólók. Szintén csak a pénzről szól, ami persze eddig is így volt, csak nem ennyire pofátlanul, nézőket hülyének néző módon. (Roman-nel pedig nem is lenne különösebb bajom.)

    Kedvelés

  7. Jinder jól elpicsázta Ortont ideje volt már hogy új bajnok legyen. De hogy pont Jinder? 😀 Ortonnak ezen övön aluli de amúgy is rohadt unalmas volt Orton bajnoki pályafutása.

    Kedvelés

  8. Mekkora vicc ez, hogy a ropilábú Mahal lett a bajnok… 😀 Ettől majd biztos beindul az üzlet Indiában… 😀

    Kedvelés

  9. Én örülök Jinder győzelmének, Orton nagyon unalmas faceként, meg most ez az uralkodása alapon gyenge volt, Ortonnak inkább valami jó heel szerep kéne, mint régen is a legacy-val pl, sokkal jobb volt. Kíváncsi leszek Jinder feudjaira amúgy, érdekes lesz látni végre egy új ember a címmel.

    Kedvelés

  10. Az érzés amikor nem tudod melyik a jobb. Hogy van bajnokotok aki Jobber King vagy ha nincs bajnokotok már hónapok óta :DD :”D

    Kedvelés

  11. Ez azért egy kicsit vicces.
    Pár hónapja Rusev, Show, Sami, de nem is olyan rég Mojo is lenyomta, pár éve még el torito is.
    Most meg egy hónap alatt nemcsak hogy legyőzhetetlen lesz, de bajnokot csinálnak belőle?

    Kedvelés

  12. Maga a PPV se és a fő meccs eredménye aztán meg pláne nem győzőtt Jinder bajnok lett nem tudom hány évig meccset nem nyerő jobberből a WWE arca lett egy időre ami félelmetes XDDD Orton – AJ helyett a nyárra Jinder – AJ remek, köszönöm WWE 😀

    Kedvelés

  13. istenem…… már várom hogy Titus O’Neil bemenjen a 5-man meccsbe amiből 6-man lesz és megnyerje a universal övet

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s