WWE NXT 2016. szeptember 14. – Nakamura súlyosan megsérül

20160916_nxt_shinsukeattack-cf51a061c848ade6a3294a772fa0b9b9

Kemény verést szenvedett el a címvédő

Történelmi események és bejelentések övezték az NXT-t az elmúlt hetekben. A jelentősen átalakult “másodosztály” következő TakeOver adására a novemberi Survivor Series hétvégéjén kerül sor, erre kezdődnek el lassan szövődni a történetszálak. Sok mindent nem lehet sejteni, leszámítva Nakamura és Joe visszavágóját, valamint Bobby Rhode-ot, aki hazai közönsége előtt (Kanada) biztosan egy komoly mérkőzésben kap majd szerepet. Mindez viszont még a jövő zenéje, lássuk először, hogy mi történt ezen a héten a Full Sail arénájában. Az adás nyitányán Samoa Joe érkezik, hogy beszédet intézzen az NXT Univerzumhoz.

0891d7051662b434e916d5243b82ff80_crop_northNéha, mikor minden tapasztalatod ellenére elbuksz, tükörbe nézel és meglátod mivé lettél – mondja Joe. Egy olyan embernek tartja magát, aki beismeri ha téved és megérti, hogyha túlzásba esik. Beismeri ha hibát követ el, így azt is beismeri, hogy rászolgált arra, amit az emberek mondanak. Hiszen szégyenteljes volt, miközben a bajnoki címet birtokolta. Előtte pedig mikor vadászott rá, nem érdekelte semmi, lefojtotta az ellenségeit, és darabokra törte a barátságait (utalva Finn Bálor-ra). Belül ugyan megbánta mindezt, mégsem kért elnézést soha. Egész egyszerűen azért, mert bajnok akart lenni a WWE Univerzum legtüzesebb brandjén, az NXT-n. Ő akart alapul szolgálni mindannak, amit az NXT képvisel – hiszen mint azt Joe mondja: valljuk meg, mi vagyunk a legjobbak. Úgy szól most Shinsuke Nakamura-hoz, mint a férfi a férfihoz. Arra kéri a bajnokot, hogy jöjjön ki hozzá ebbe a ringbe, mert addig nem tágít, míg ez meg nem történik.. Az aréna elsötétül, felhangzik a Rising Sun, és már érkezik is a Japán szupersztár, az NXT jelenlegi abszolút Top sráca. Nakamura bevonul a ringbe Joe mellé, aki így folytatja is mondandóját.. Egyetlen dolog miatt hívta most ide a bajnokot férfiként. Bármit mond, azt komolyan is gondolja, továbbra is tartja azokat, amiket Brooklyn előtt mondott. 16.000 ember előtt szabályos háborút vívtak akkor este, az NXT történetének legnagyobb műsorán. Joe azért van most itt, mert mindettől függetlenül komolyan gondolta azon szavakat, melyekkel méltatlannak nevezte arra Shinsuke-t, hogy kihívja Őt Brooklynban. Így viszont, hogy itt áll előtte – már látja mindennek az ellenkezőjét.. Nakamura érdemes a bajnoki címre. Tehát, mint méltó bajnok és mint Joe szerint egy tiszteletre méltó személy, megadja neki azt a tiszteletet, amit Nakamura nem tett meg akkor, mikor fordított helyzetben voltak. Joe végül kijelenti, hogy életbe lépteti visszavágó mérkőzését Shinsuke Nakamura ellen az NXT bajnoki címért! Nakamura visszakérdezett, hogy visszavágó? Majd lassan, de biztosan közölte Joe-val, hogy megkapja amit akar.. Joe ezzel letudta, amit akart, megindult kifelé, de végül meggondolta magát és először is kezet nyújtott a bajnoknak. Nakamura vonakodva bár, de elfogadta ezt.. Joe elhagyta az arénát, Nakamura pózolt még egy kicsit, majd a bejáratnál még egyszer utoljára meghajolt. Ekkor azonban Joe rontott rá oldalról.. Leütötte a bajnokot, majd egészen a ringig pofozta. Nekivágta az acéllépcsőnek, amire aztán egy kemény Side Slam-et is kiosztott a King of Strong Style-nak.. A bajnokhoz orvosok érkeztek, Joe-t pedig a bírók tartották távol Nakamura-tól. A címvédőt gondos alapossággal helyezték a hordágyra, miközben Mr. Regal dühösen indult vissza a backstage-be, hogy megtalálja Joe-t.

Liv Morgan vs Rachael Fazio

005_nxt_08252016ca_1805-8f199e7086791fcd9e448e8555db2bcb

Liv Morgan célkeresztbe veszi az NXT Women’s bajnoki címet

Liv elég nagy lendületre tett szert az elmúlt hetekben ahhoz, hogy hamarosan nagyobb célokat tűzzön ki maga elé annál, mint amiket jelenleg teljesít. Aktuális ellenfele, Fazio kisasszony számára a mérkőzés legnagyobb pozitívuma az volt, hogy bevonulást kapott a csatához. Morgan nem sokat lacafacázott, egy feladásos helyzetben kopogásra késztette ellenfelét.. Az elején említett nagyobb céloknak pedig hangot is adott, hiszen mikrofont fogott majd elmondta, hogy akarja az NXT Women’s bajnoki címet. Ehhez nem kisebb akadály hárul elé, mint a mindez idáig veretlen címvédő, Asuka.

Hideo Itami vs Drew Gulak

20160916_nxt_itamigulak-4ef739c16e20660248ef0457a0a3cc20

Itami továbbra is megállíthatatlan

Hideo ellenfele egy korábbi CWC résztvevő Drew Gulak volt, aki egészen jól helytállt ebben a küzdelemben. Itami végül nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, majd engedett a közönség óhajának, akik egyöntetűen a GTS-t szerették volna látni. A Japán szupersztár kiosztotta a mozdulatot, majd kopogtatta Gulak-ot. Austin Aries biztosan gondolkodóba esett amennyiben figyelte ezt a mérkőzést, hogy vajon milyen módszerrel hatástalanítsa majd ezt a bizonyos térdest.

The Authors of Pain vs Chris Payne & Doug Sessa

017_nxt_08252016ca_2035-7dd97009faa0e7bcff4fa9caa271a5ab

Az AoP dominálja az NXT-t jelenleg

Paul Ellering “tanítványai” újabb elsöprő győzelmet arattak. Igazából nagy kérdés, hogy mit is akarnak kezdeni velük valójában. Ha a bajnoki cím irányába mozdítani, akkor a Revival-nak záros határidőn belül Face Turn-t kell venni – akár a következő Gargano & Ciampa elleni csata után. Vagy a másik megoldás, hogy feltolják Őket mihamarabb a főműsorra.

Bobby Roode vs No Way Jose

20160916_nxt_joseroode-0a02ea6a75190a010fac77a18f2c3f21Roode dicsőséges bevonulása után belevágott első Full Sail-es mérkőzésébe. Jose derekasan küzdött, de a korábbi TNA Világbajnok bezsebelte a győzelmet egy DDT-t követően.

 

One comment on “WWE NXT 2016. szeptember 14. – Nakamura súlyosan megsérül

  1. A 2 pain olyan mint amilyennek a clubnak lennie kellett volna..Ők feljöhetnének minél hamarabb.Egyből dominálnának,nem úgy mint a ratyi tallér kopasz club délutánosak ha ha

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s