WWE NXT 2016. augusztus 10. – Szerződés a TakeOver-re

20160809_nxt_1920x1080_contract_2--7a028f32bee6d41e80473667cca4c4d6

Full Sail egyetem, Orlando. Igazán bőséges adást készített nekünk Triple H erre a hétre, hiszen 10 nappal a TakeOver előtt – az esemény minden fontos szereplője megmutatkozik. Bobby Roode-al indul az adás, aki hálálkodva lép ki Mr. Regal irodájából. A GM elindul az arénába, hogy lebonyolítsák a szerződés aláírást a Női mérkőzésre, Roode pedig elégedetten dörzsöli tenyerét, de hogy mire az csak később derül ki.

Regal úr már a ringben, ami a jól megszokott módon van berendezve a kontraktus hivatalosításához. A GM azzal kezdi, hogy két hét múlva a TakeOver-en, a korábbi bajnok Bayley kihívja a jelenlegi bajnok Asuka-t, aki korábban legyőzte Őt. Regal szerint ez a csata egyike lesz az NXT történelmének legnagyobb visszavágóinak, de ehhez alá kell írni az asztalon lévő szerződést. Elsőként szólítja a kihívót: Bayley-t! Érkezik a Hugger lány, akinek ez a szituáció közel sem ismeretlen. Tavaly ugyanekkor, ugyanebben a köntösben járt. Kihívó volt a brooklyni TakeOver-re Sasha ellen. Aláírta a kontraktust, amivel győzelemre szerződött, de képes lehet erre idén is? Bayley kezet ráz a GM-el, de mosolygós hangulata hamar tovaszáll.. Regal felkonferálja a címvédő, valamint veretlen NXT Női bajnokot, Asuka-t. Miután a bajnok beért a ringbe, William Bayley-hez fordul – mondván hosszú ideje akarja ezt a mérkőzést, egészen a dallasi TakeOver óta, ezért arra kéri a hölgyet, hogy írja alá a szerződést. Bayley nem írja alá, inkább felkapja a mikrofont. Mint mondja már három és fél éve, hogy harcol ezért. Ezalatt az idő alatt megküzdött a legsikeresebbekkel, és minden esetben Ő volt az esélytelenebb. Egészen addig, míg az esélytelenebb tavaly Brooklynban bajnok lett. A bajnoki cím a részévé vált. Ha Brooklyn volt az álma, akkor Dallas volt a rémálom. Nem volt felkészülve rá, hogy az a meccs ilyen kemény lesz. Most viszont készen áll. Elismeri a bajnoknak, hogy Ő a legkeményebb a ringben, de az Asuka misztikum eltűnik. Elmegy Brooklynba, és azt fogja tenni, amit még soha senki. Legyőzi Asuka-t, és ezzel kétszeres NXT Női bajnok lesz! Bayley aláírja a szerződést, amit követően Asuka vesz magához mikrofont. A bajnok szerint Bayley-nek nincs mit veszíteni, de ugyanakkor tiszteli Őt. Asuka kezet nyújt, de Bayley ismét felszólal. Ő is tiszteli Asuka-t, de mikor a bajnok legutóbb írt alá szerződést, ott hagyták a ringben mint egy lábtörlőt ( Nia Jax Powerbombolta Asuka-t a TakeOver: End előtti szerződés aláíráson – a szerk. ) szóval ha nem akarja, hogy a történelem megismételje önmagát, inkább írja alá a szerződést. Asuka-t ez kissé felbosszantja, s azzal a lendülettel ráfirkantja nevét a papírra. Regal hivatalosítja a meccset, Asuka újra kezet nyújt, de Bayley ellöki azt, majd kifelé menet vállal arrébb löki a bajnokot. Kimászik a ringből, de pár pillanat múlva ismét ott találja magát, amikor is farkas szemet néz a címvédővel… Parázs csata várható jövő szombaton.

The Authors Of Pain vs Rob Ryzin & Adrian Nails – Tag Team mérkőzés 

Paul Ellering pártfogoltjai megállíthatatlanok, egy újabb gyors győzelemmel vétették észre magukat.

Nakamura interjú a backstage-ben, amikor is arról kérdezik a Japánt, hogy mi a véleménye Joe fenyegetéseiről. Shinsuke elmondja, hogy Őt nem nehéz megtalálni. Meg fogja találni Joe-t akkor, amikor akarja.

Andrade Almas vs Angelo Dawkins

Andrade is gyors győzelemmel tudta le a kötelezőt, miután a Downward Spiral DDT-vel kopogtatta Dawkins-t.

Ekkor mindenki meglepetésére Bobby Roode zenéje szólalt meg, amit követően Roode a ringbe vonult. Mikrofont fogott, gratulált Andrade-nak, de nem a győzelemhez. Lenyűgöző volt, ugyanakkor kicsit hanyag és durva, de győzött. Roode itt van, hogy gratuláljon Almas-nak, valami egészen máshoz. Bobby beszélt William Regal-al, és elmondta neki, hogy a TakeOver-nek szüksége van még egy kis pluszra. 15.000 ember a Barclays Centerben, ennek szüksége van valamire. Szüksége van a dicsőségre. William egyetértett vele, egy Almas elleni mérkőzéssel. Bobby gratulál Andrade-nak és mivel tudja, hogy problémái vannak az angollal, lassan fogja neki mondani. Azok az emberek Brooklynban nem azért fizetnek, hogy Almas-t lássák, hanem azért, hogy Őt. A TakeOver estéje pedig dicsőséges lesz – fejezi be Roode, amivel megkapunk egy újabb csatát jövő szombatra.

Austin Aries sérelmezi Mr. Regal irodájában azt, hogy nincs mérkőzése a TakeOver-re. Mr. Regal átgondolja a helyzetet, és ad egy csatát Aries-nek, méghozzá No Way Jose ellen.

Billie Kay vs Liv Morgan

A hölgyek csatájában végül Billie került ki győztesen.

Ismét a GM-et láthatjuk, aki ezúttal a Gargano & Ciampa párost méltatja a múlt heti CWC mérkőzésük végett. Megkérdezi a srácokat, hogy ez a csata befolyásolja-e a csapatmunkájukat, mert a TakeOver-en a Revival-al néznek szembe. A páros minden kétséget eloszlat, fogadalmuk értelmében legyőzik a Revival-t, mellyel Ők lesznek az Új Tag Team bajnokok.

Tucker Knight and Patrick Clark vs Tommaso Ciampa and Johnny Gargano

Szavaikat rögtön tettekkel kellett alátámasztani a soron következő csatában. Hatékonyan, dinamikusan, és meggyőzően teljesítettek, amihez győzelem társult.

Samoa Joe vs Mojo Rawley

Mojo mindent megtett utolsó NXT-s mérkőzésén, de a bajnok egy fojtással bezsebelte a győzelmet.

Joe tovább támadta Mojo-t, ekkor azonban Nakamura zenéje szólalt meg. A címvédő azonnal talpra ugrott, s érkezett is Shinsuke. Közeledett a ring felé, de ekkor biztonsági emberek rohantak el mellette – egyenesen a ringbe. Elállták Joe útját, Nakamura a ringbe lépett, majd heccelni kezdte leendő ellenfelét, akit tucatnyi ember is csak nagy nehezen tudott visszafogni.


Végezetül nézzük, hogy mit is láthatunk jövő szombaton a TakeOver-en :

Ember Moon debütál 

nxt348_ember_moon--5cdf63f8e7c48a6b0a2e71d60389153d

No Way Jose vs Austin Aries 

20170809_Takeover_Brooklyn_josearies--8351f168acb4e323ccaa3e36542e4070

Andrade “Cien” Almas vs Bobby Roode 

20160809_Takeover_Brooklyn_andraderoode--878a1669cb05014a6f64096f484c0a27

The Revival (C) vs Gargano & Ciampa – Tag Team bajnoki címmérkőzés 

20170809_Takeover_Brooklyn_tag--a2c1b3389ba391d290ac0b691261fab3

Asuka (C) vs Bayley – NXT Women’s bajnoki címmérkőzés 

20160809_Takeover_Brooklyn_bayleyasuka--249450583afe7c1a60214a614b90ac64

Samoa Joe (C) vs Shinsuke Nakamura – NXT bajnoki címmérkőzés 

_match_Takeover_Brooklyn_samoanakamura--a19c4adce274ddcbdc05c53c977c7746

Folytatás jövő héten, immár az utolsó adással a TakeOver előtt.

3 comments on “WWE NXT 2016. augusztus 10. – Szerződés a TakeOver-re

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s