WWE NXT 2015. november 11. – “Tettem, amit tennem kellett!”

019_NXT_10222015ej_4225-698103535A helyszín szokás szerint Orlando, Florida. Igazán érdekes és fordulatos adás elé nézünk ma, nem mellesleg ismét közelebb kerülünk a következő TakeOver-hez. Vajon miként alakulnak a dolgok, miután Samoa Joe múlt héten támadást intézett barátja, és egyben az NXT bajnok Finn Bálor ellen? Hogyan reagál az elveszített lehetőségre Apollo Crews? Lássuk is.

Tye Dillinger vs Baron Corbin
A mérkőzés el sem kezdődött, hiszen azonnal érkezett a bosszúra éhes Apollo Crews, és megtámadta Corbin-t. Apollo földre vitte, és keményen csépelte Corbin-t, aki ugyan próbált menekülni, de hiába. Ment még egy kicsit az adok-kapok, végül Baron Corbin jobbnak látta kereket oldani. Apollo zihálva meredt utána, miközben harsogott az ” Apollo, Apollo, Apollo ” chant. Vajon ez a két Superstar összecsap a londoni TakeOver-en? A következő hetekben kiderül!

A kommentátorok Samoa Joe múlt heti támadásáról beszélnek, majd látjuk, hogy Joe itt lesz ma este, hogy választ adjon tettére. Terítéken lesznek a Tag Team övek is, a címvédő VaudeVillains összecsap Dash és Dawson csapatával.

Bayley & Hype Bros vs Alexa Bliss & Blake&Murphy – 6 Man Mixed Tag Team Match
A közel tíz perces összecsapást, végül a Face csapat tagjai nyerték. Alexa Bliss elrohant a bajnoki címmel, magára hagyva társait. Bayley ezután kiosztotta a Bayley Suplex-et Murphy-nek, majd Bliss után rohant. A Hype Bross ezután értékesítette Tag Team Finisher-ét Murphy-n, Zack Ryder pedig behúzta a győzelmet csapatának.

Nia Jax vs helybéli kihívó
Ezúttal sem láttuk a tehetség legkisebb szikráját sem The Rock unokatestvérében, de a győzelmet természetesen megszerezte.

A kép a Backstage-be vált, ahol Bayley üldözi Bliss-t. Meglátja a lányt, aki épp a bajnoki övvel fotóztatja magát. Rákiállt, Bliss ledobja az övet, majd elfut. Bayley vállára helyezi az övet, de ekkor szembe találja magát Nia Jax-el. A bajnok a címre néz, de ekkor Alexa Bliss, hátulról leüti. Bayley elterül, Nia Jax felveszi az elejtett övet, és ezen a ponton Alexa jobbnak látja távozni. Nia Jax megnézi magának a címet, majd odaadja a földön fekvő Bayley-nek, aki nyugtalanul tekint körbe. Alakulóban egy Triple Threat mérkőzés a TakeOver-re?

Dash & Dawson vs VaudeVillains – NXT Tag Team bajnoki címmérkőzés
Dash és Dawson remek teljesítményt nyújtottak, és ragyogó csapatmunkájuk gyümölcse lett a Tag Team bajnoki cím ezen az estén. Eddig tartott tehát a VaudeVillains uralkodása, de a korábbi bajnokoknak biztosan járni fog egy visszavágó.

A kommentátorok beharangozzák, hogy a jövő heti adás főmérkőzésén Bayley és Alexa Bliss csapnak össze, a tét pedig, az NXT Women’s Championship lesz.

Elérkezett az adás főeseménye. Megszólal Samoa Joe zenéje, és elérkezett a pillanat, amire egy hete vár a publikum. Joe a ringbe sétál, és mikrofont ragad. Elmondja, hogy az emberek csak azt kérdezik, miért? miért? miért? A közönség azonnal rákezd : “Why Joe Why?!” Joe azzal folytatja, hogy most elmondja miért! Az embereket két dolog határozza meg, folytatja. A döntés amit hozunk, és a tettek a döntések mögött. Joe elmondja, hogy Finn megkérte, legyen a társa a Dusty Rhodes Tag Team Classic-on! Ő döntést hozott, és emögé cselekedeteket is tett. A hátára vette Bálor-t, átvitte az NXT legjobb dolgain, és ezt mindenki akarta. Ezért nem kapott semmilyen ünneplést, de a testvéreként tisztelte őt. Ezután megkérte, hogy Finn hozzon egy döntést. Adjon neki egy lehetőséget az NXT öv megszerzésére. Hozzáteszi, hogy Finn jó döntést hozott. Megadta neki a lehetőséget, de emögött nem volt cselekedet. Szerepelt a Battle Royal-ban, de tudta, hogy felesleges, mert végül így is, úgy is övé lesz az a bizonyos lehetőség. Mióta csak idejött, az NXT bajnoki címét akarja. Folytatná, de ekkor megszólal a bajnok zenéje. Finn Bálor érkezik, de ebben a pillanatban bírók rohannak a ringbe. A bajnok a kötelek közé lép, de a bírók útját állják, csak úgy mint Joe-nak. Az NXT Univerzuma harcot követel azonnal, bíztatják Bálor-t, de végül úgy tűnik nem kerül sor ütésváltásra. Joe mond még valamit egyfajta figyelem elterelésként, majd meglöki az egyik bírót Bálor felé. Nekiront a bajnoknak, majd pár pillanat múlva Sleep-be fogja a ring közepén. Bálor szabadulna, de végül elájul. Joe elereszti, majd talpra állva magasba emeli az övet, amit végül az eszméletlen bajnokra helyez. Kimászik a kötelek közül, hátrálni kezd a rámpán, de közben Bálor-t figyeli, aki lassan, köhögve, ködös tekintettel felül. Joe után pillant, és tekintetében kiolvasható, hogy nem tudja, miként jutott idáig kettejük története.

Ezekkel a képekkel zárul az adás, ami voltaképp bebiztosította a decemberi TakeOver főmérkőzését. Minden bizonnyal Finn Bálor, Samoa Joe ellen védi meg az övét London-ban! Kíváncsian várjuk, miként szövődnek tovább a cselekményszálak a következő hetekben!

M. Gina írása

Az adás videótartalma itt érhető el: http://watchwrestling.to/video/watch-wwe-nxt-111115/ (Tipp: a Cloudy videók a leggyorsabbak.)

Reklámok

7 comments on “WWE NXT 2015. november 11. – “Tettem, amit tennem kellett!”

  1. Bálor hamarosan bukja az övet, és Joe lesz a bajnok, mert Finn megy föl, hogy Vince őt is jól elb@ssza, és meggyalázza a karrierjét. Sajnos ez néz ki Japán és Európa egyik legnépszerűbb pankrátorának.

    Kedvelés

  2. Mi az hogy máshol érhetők el a vidik és nem itt? Na meg a SmackDown-hoz is csak részleteket raktatok ki? ez most már mindig így lesz, mert nem valami jó

    Kedvelés

    • Mindig is máshol voltak elérhetők a videók, csak eddig direktbe voltak beágyazva, attól függetlenül nem ők töltötték fel. Olyan időszakok pedig mindig is voltak mikor hamarabb lekapták a nemhivatalos videókat netről, legközelebb máshogy lesz.

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s