WWE NXT 2015. március 4. – Visszavágó: Női Címmérkőzés

20150303_NXT_Divas_2

Az NXT élő képein William Regal és Alex Riley tűnnek fel. A kommentátor emlékezteti a GM-et rangjára, majd arra kéri, adjon neki egy lehetőséget szembenézni Owens-szel, hogy visszavághasson a múltkoriért. Regal-nek nem tetszik az ötlet. Bár Alex-nek valóban lenne még több éve, hogy bizonyítsa milyen jó birkózó, ezt a kommentálás mellett nem lehet csinálni. Választania kell, mit is akar.

Tyler Breeze vs Adam Rose

Két olyan karakter állt egymással szemben, akik sokak számára nem túl szimpatikusak. Ennek ellenére a mérkőzés nem volt olyan rossz. Mindenki Adam győzelmére számított, aki egy ideig irányított is, majd a semmiből jött egy Beauty Shot, és Breeze szerezte meg a győzelmet.

Blake & Murphy vs Angelo Dawkins & Sawyer Fulton

A bajnokok tulajdonképp amatőrökkel álltak ki, így a végeredmény kitalálható könnyedén. A mérkőzés előtt Enzo-ék ígérték meg, hogy le fogják győzni Murphy-éket, akiktől Carmella továbbra is undorodik.

A backstage-ben Charlotte és Bayley beszélget. Bár az utóbbi időben nem voltak túl jobban, láthatóan békülnek. Bayley sok sikert kíván a mai meccshez. Rick Flair lánya szerint azonban Sasha-nak lesz szüksége a szerencsére.

Baron Corbin vs Tony Briggs

Itt sem kell sokat találgatni, hogy ki is nyerhetett. A mérkőzés Briggs “végnapjait” jelentette. Sokkal érdekesebb volt ami a kommentátoroknál történt: K.O. jelent meg Alex mögött a meccs alatt. A meccs után is ott maradt, Riley farkasszemet nézett vele, azonban Tensai figyelmeztette a William-mel való beszélgetésre. Kevin viszont tovább feszítette a hurkot, mikor elvette a kommentátor vízét és beleivott, majd a többit Alex fejére is öntötte. Ekkor a kommentátor felpattant, talán bunyó is lett volna – amihez kedve volt a közönséget -, de Tensai állt közéjük.

Sami, aki sajnos nem tud itt lenni, videóban üzen. Montrealban van, abban a városban, ahol együtt indultak Owens-szel. Sajnálja, hogy nem lehet ott, mikor ennyi minden változott az NXT-ben, de más dolga van. Azonban megígéri a mihamarabbi visszatérést.

A GM épp irodájában beszélget CJ-jel, mikor az indulatos Riley rontott rájuk. Harcolni szeretne K.O.-val. William ezt nem engedheti meg, míg nem érzi úgy, a kommentátor eléggé felkészült. Parker is közbe szól, mire Alex közli, vele fogja kezdeni a készülést, mikor jövőhéten valagba billenti.

Solomon Crowe vs Bull Dempsey

Akár ez a küzdelem is kiérdemelhette volna, hogy a főmérkőzés legyen, ahol az ex-CZW-s az emberi vasgolyóval nézett szembe. Izgalmas meccs volt, ahol Crowe sajátos stílusával képes volt győzelmet aratni.

Sasha Banks vs Charlotte (NXT Women’s Championship)

A Bo$$ pár hete, a Rival-ön szerezte meg a címet, a volt bajnok pedig most kap lehetőséget annak visszaszerzésére. A közönség felváltva skandálta mindkét díva nevét. A bajnok nehezen vette fel a tempót, meg is futamodott egyszer, azonban Charlotte visszalökte a ringhez. Nem sokkal később jött a Figure 4 Leglock, ám Sasha szerencsére el tudta érni a kötelet. A szünet után viszont már ő dominált : “Like a Bo$$!”. Jött a feladásos fogás, majd kopogtatta volna ellenfelét, azonban Rick Flair lánya nem könnyű ellenfél. Charlotte egy Crucifix-be fordítaná át a helyzetet, ami eldönthette volna a cím sorsát, ehelyett sima slam lett belőle. Ekkor a Top Rope-ról ugrott volna, de árnyékra vetődött, a következő szaltónál pedig Sasha felemelte a térdét, így a kihívó ismét a padlón. “Sasha got the knees up”- hangzott egyszerre a kommentátoroktól. Még több fordítást láthattunk, majd a közönség is kifejezte véleményét: “This is wrestling!”. A győzelmet végül a Bo$$ szerezte meg, aki így továbbra is az NXT női részlegének bajnoka.

Reklámok

6 comments on “WWE NXT 2015. március 4. – Visszavágó: Női Címmérkőzés

  1. A csajok meccse izgatott a legjobban. Charolotte volt a favoritom de tudtam hogy the Bitch’sB0$$ nyer -.-

    Kedvelés

  2. Kérdeznék tőletek valamit skacok. Ha Corbin felkerül a Main Rosterbe, akkor ti melyik övet adnátok neki oda először. Én az Iterkontit.

    Kedvelés

  3. Szégyen hogy Rose előbb felkerült main rosterbe mint Zayn vagy Neville, de fogadjunk hogy Breeze is előbb felkerül.

    Kedvelés

  4. Rövid leszek, mert lényegében most csak Crowe meccse érdekelt, ami sajna elég vérszegényre sikeredett. Bár eddig nem láttam Bull elleni jó meccset nxt-ben, szóval igen,,, Solomon ennél egy tucatszor többet tud ezért nagyon remélem engedik is neki az alkotást. Egy új finisher mondjuk kezdésnek jó lenne, és a splash meg -amit amúgy imádok- signaturenak. Nagyjából most részemről ennyi is, remélem hamarosan ódákat zenghetek a halálgépezetről, mondjuk egy Bálor elleni meccs után.

    Talán még annyi, hogy Zayn videója kimondottan szomorúra sikeredett. Nem hiszem, hogy papírról olvasta volna, bár ha még arról is volt egye fene, jól eladta. Sajna belőle tényleg kinézem, hogy ha még egy évet nxt-ben kell töltenie, akkor teljesen leépül mentálisan,,,,,

    Kevin pedig még mindig top 3-as heel jelenleg az egész szervezetben. Egyszerűen tökéletesen csinálja azt, amit csinál. Talán most őt szükségelteti igazán a legjobban a main roster ,,,hiába, Ambrose a turn közelében sincs, pedig új csillag születhetne,,,,

    Kedvelés

    • Olyan jó lenne Crowe-ot minél hamarabb main-be tenni. Egy jó sztorival Dean ellen küldeni, s hosszú idő után láthatnánk a WWE-ben egy valódi hardcore meccset. Olyan CZW-set sajnos nem, mert sok a gyerek néző. De attól lehet oldschool.

      Kedvelés

      • Szintén szomorú, hogy bele is lehetne építeni Ambrose történetébe. Mivel mint tudjuk a húgát elvitte a gyámügy mikor az apjukat lecsukták, vagyis pontosan nem tudom, hogy akkor-e, lényeg hogy eltudnák ők játszani (Dean mindig saját magából merít a pankrációs karakteréhez, el is mondta, hogy olyat nem tudna eljátszani, aki egyáltalán nem hasonlítana rá), hogy Crowe Dean öccse -akire amúgy egész indys időszaka alatt úgy is tekintett-, és hogy cserbenhagyta őt anno, meg nem is segített neki felkerülni mainba és meg is vagyunk. Pár hónap feud és atomzúzás meccs után összeborulás ás tádá Switchblade Conspiracy reforged. Azután kő kövön nem maradna,,,,

        Amúgy egész sok pankrátor van most wwe-ben, akik a pár meccs és a hat éves intervallum között megfordultak a kombat zónában, Ambrose, Crowe, Cesaro, Harper, Zayn,,,azokat nem is számolva, akik még belemennének hardcore meccsekbe, mint pl Kevin és…sajna teljesen őszintén nem tudnék most mást mondani, akiről el is hinném, hogy lenne vér a pucájában, talán még Rollins, de nem ezzel a karakterrel.

        Azt pedig támogatom, hogy Crowenak sincs semmi keresnivalója nxt-ben. Ő (is) kész csomag, úgy mint Owens, ők ketten akik MINDEN téren készen állnak. Bálor, Sami és Neville a szinte tökéletesek, nekik csak több karakter kellene mikrofonba -lényegtelen most, hogy a main rosteres arcokhoz képest, hogy állnak valójában, ne az legyen az etalon-. Legalábbis szeretném azt hinni, hogy Crowe készen áll, nagy álma ez az egész, többször abba akarta hagyni az egész pankrálkodást, remélem nem az ajtóban fog összeesni, mindenesetre hiszek benne, és jobban, mint Romanben.

        Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s