WWE NXT TakeOver: The End – Előzetes

20160603_NXT_TheEnd_TuneIn_tonight--c821cea8773cc134c42aaf0e27f60707

Magyar idő szerint holnap hajnalban kerül megrendezésre az NXT következő TakeOver adása, ami Triple H jóvoltából a ” The End ” elnevezést kapta. Öt összecsapást jelentettek be a gálára, köztük három címmérkőzést a két egyéni küzdelem mellé. Az este főmérkőzése igazán történelmi lesz, hiszen az NXT első Steel Cage mérkőzésére kerül sor, amikor is Samoa Joe-nak a ketrecben kell kockára tennie bajnoki címét Finn Bálor ellen. A Card-ot elnézve ma sem marad szem szárazon, de tekintsük is át jobban, hogy mi vár ránk abban a két órában, mikor a másodosztály legjobbjai fognak szórakoztatni minket.

American Alpha (C) vs Revival – NXT Tag Team bajnoki címmérkőzés 

CkYL5iFWkAA9atV

Jordan és Gable egy fantasztikus menetelés végére tettek pontot azzal, hogy a dallasi TakeOver-en megszerezték a Tag Team öveket Dawson, valamint Dash párosától. A trón fosztott uralkodók fogadalmat tettek, hogy nyomás alatt fogják tartani az NXT Roster-ét, amit követően visszaveszik azt, amit megilleti őket, jelen esetben a bajnoki címeket. Ha ez sikerül, Ők lesznek az első kétszeres NXT Tag Team bajnokok, de persze ehhez az American Alpha duóján vezet az út. Jason, illetve Chad mindennél jobban akarták a címeket, kemény küzdelmeik pedig végül kifizetődtek. Egy könnyen biztosan nem fogják adni az öveket, ami egy igazán parázs, lendületes, és izgalmas csatát ígér.

Asuka (C) vs Nia Jax – NXT Women’s bajnoki címmérkőzés 

CkNvrFuWUAAFtzK

Kissé váratlanul kapta meg a lehetőséget Jax, hiszen ez a mérkőzés voltaképp Bayley-t illetné meg. Igen ám, de történt nevezeten, hogy Nia valósággal átgázolt pár hete Bayley-n, aminek következményeképp a Hugger lányt egészségileg alkalmatlannak találták, hogy kiálljon Asuka ellen a TakeOver-en. Mr. Regal rögtönzött, és kiírt egy Triple Threat küzdelmet, aminek győztese elnyerhette a kihívói jogot. Ennek a bizonyos küzdelemnek a győztese lett Nia Jax, aki így második lehetőségét kapja a bajnoki cím megszerzésére. Legutóbb decemberben, Bayley ellen csatázhatott a címért, de akkor alulmaradt egy feladásos fogás következtében. Hasonlóra számíthat most is, hisz Asuka-nak minden típusú ellenfélre megvan az ellenszere. Hiába a méretkülönbség a két hölgy között, biztosak lehetünk benne, hogy a  japán hölgy alaposan felkészülve érkezik meg első címvédő mérkőzésére. Asuka veretlen az NXT-ben, aminek fényében Nia-ra élete eddigi legnehezebb feladata vár.. Képes lesz megállítani Asuka-t, vagy a bajnok újabb skalpot akaszt a többi közé?

Shinsuke Nakamura vs Austin Aries 

20160602_1920x1080_NXTTakeover_match_NakamuraAries--3bf76355431cc43ad276cebb769e0d13

Azt hiszem, különösebben egyik felem sem kell bemutatni. Két világhírű Szupersztár fog ma este egymásnak feszülni. Mindketten az április TakeOver-en debütáltak, de csak Nakamura volt képes komoly nyomot hagyni az NXT Univerzumában. Az Erőstílus Királya, sokak szerint máris kijelenthetően az év meccsét produkálta Sami Zayn ellen, miközben a surranópályán Austin Aries is győzedelmeskedni tudott, végső búcsút intve Baron Corbin számára. A két fél pár hete egymás oldalán küzdött az egyik heti adáson, ami igencsak felkeltette Mr. Regal érdeklődését. Erre a bizonyos mérkőzésre egy héttel, szemtől-szembe kerültek a srácok, hiszen mindketten célkeresztbe helyezték az NXT bajnoki címet. Ekkor érkezett William Regal, majd bejelentette, hogy Nakamura összecsap Aries-el a következő TakeOver-en. Kettejük összecsapásának győztese, várhatóan a következő kihívó státuszára is joggal pályázhat. Az este egyik legjobb mérkőzésére van kilátás, de a két szupersztár közül, valaki elfogja veszíteni veretlenségét.

Andrade “Cien” Almas vs Tye Dillinger 

20160602_1920x1080_NXTTakeover_match_TyeDillinger--ea0b2d1a9ade9f2f1ce58d424bc7a3bd

Andrade személyében egy debütáló szupersztárt láthatunk majd a sárga kötelek között. Első próbatétele akadályaként ” Perfect 10 ” lesz az ellenfele, aki az utóbbi időben nyújtott teljesítménye fényében kérte a lehetőséget Mr. Regal-től, hogy szerephez juthasson a TakeOver-en. Ezt megkapta, hiszen be is jelentették mérkőzését Almas ellen, aki azonban nem feltett kézzel fog ringbe lépni első WWE-s mérkőzésén. Mindketten bizonyítani szeretnének, Andrade azt, hogy szerződtetése nem volt hiábavaló, Tye pedig azt, hogy megérett a komolyabb lehetőségekre is. Kíváncsian várhatjuk, hogy kettejük közül ki lesz képes megragadni a kiugrás lehetőségét..

Samoa Joe (C) vs Finn Bálor – Steel Cage mérkőzés az NXT bajnoki címért 

CkD8c3aW0AEtdSs

Kettejük története igen hosszú múltra tekint vissza, aminek kezdete, valamint vége is egyazon helyszín: A Full Sail. Társakként itt nyerték meg a Dusty Rhodes emlékére létrehozott Tag Team versenysorozatot, majd itt támadta meg Joe a bajnokot, egyértelmű üzenetet címezve. TakeOver: London, TakeOver: Dallas. Két esemény, két kíméletlen címmérkőzés a felek között, de Bálor mindkétszer túlélte a háborút.. Hiába szalasztott el két lehetőséget is a címre, mindenki tudta, beleértve Bálor-t is, hogy Joe nem fog leállni. Ezt követően történt a legváratlanabb esemény.. Önmagában nem is lenne meglepő, hogy egy bajnok elveszti a címet, de Finn Bálor egy Live Event-en maradt alul Joe-val szemben, amivel a samoai harcos véget vetett Finn, 292 napos egyeduralmának. Az NXT leghosszabban uralkodó bajnoka számára április 21.-e jelentette a napot, amikor Joe beváltotta az ígéretét, nevezetesen, hogy átgázol riválisán. Szinte azonnal bejelentették a TakeOver főeseményét, de ekkor még csak azt tudtuk, hogy a háború utolsó fejezetének helyszíne ott lesz, ahol minden elindult. A felek szerződés aláírásán az is kiderült, hogy az NXT történetének első Steel Cage mérkőzésén fognak ringbe lépni. A ketrec lesz majd a háború utolsó felvonásának színtere, ahol az NXT legdicsőbb öve lesz a tét, többek között. Egyszer, s mindenkorra tisztázásra kerülnek a vélt, vagy valós sérelmek. Minden eddiginél jobban fognak felszínre törni az indulatok, amit a ketrec rácsai próbálnak majd meg kordában tartani.. Bálor rendre a Demon segítségére szorult, ha győztes csatát kívánt lehozni Joe ellen.. Ez a bizonyos Demon, kétszer már kisegítette a szorult helyzetből.. Kérdés, hogy harmadszor is sikerülhet-e.. Kérdés, hogy ott lesz-e ma este a Demon.. Kérdés, hogy képes lesz-e megújulni Finn Bálor, felülkerekedve ezzel élete eddigi legnagyobb riválisán..

NXT TakeOver: The End

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s