Dean Ambrose: Én akarok lenni a legjobb gazember

dean-ambrose130913Már jól megismerhettük a Shield United States Bajnokát, aki nem más, mint az NXT-ből feltörő Dean Ambrose. Őt egy interjúban kérdezték meg arról, hogy mégis milyen tervei vannak a WWE-ben, valamint, hogy mik a céljai. Erre pedig eléggé egyenesen válaszolt.

A WWE United States Bajnoka éppen Cincinnati városában járt, ahol a CityBeat.com riporterének sikerült összetalálkoznia vele és egy kisebb beszélgetést lebonyolítania. Ebben az interjúban azt a kérdést kapta meg Dean, hogy mégis mik a jövőbeli céljai a szervezet tagjaként. Ambrose azt felelte: “Nem vagyok túl nagyra vágyó, nincsen szükségem arra, hogy a WWE Bajnoki övért harcolhassak, nekem csak annyi lenne a fontos, hogy én legyek a legjobb gazember a cégnél.

A rövid társalgást követően a pankrátor felszállt egy repülőre, ahonnan egyenesen Detroit-ba vette az irányt, hiszen ott fogják megrendezni a Night Of Champions-ot. Erre a PPV-re Dean Dolph Ziggler-t kapta meg ellenfeléül, hiszen vele folytat az aktuális sztori szerint konfliktust. A szervezet az utolsó pillanatban jelentette be ezt az összecsapást, bár számítani lehetett arra, hogy a PPV nem fog elmaradni US címmeccs nélkül.

Dean szavai eléggé egyenesek voltak, azt pedig el kell ismerni, hogy eléggé jó irányba halad afelé, hogy ő lehessen a top heel személyiség, ám ott van mellette Seth Rollins és Roman Reigns, akik szintén kiérdemelnék ezt a címet.

One comment on “Dean Ambrose: Én akarok lenni a legjobb gazember

  1. Seth a paraszt nem ,hülye csiska nyalogassa Stephanie punciat és szopogassa HHH farkát! 😀

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s