CM Punk: “Soha, de soha” – videó –

cmpunknever

A Pankrációs Világ egyik legkiemelkedőbb karaktere, a rendkívül népszerű CM Punk már 6 hónapja inaktív a WWE-nél. Ezúttal egy interjú alkalmával feltették neki azt a kérdést, amire több millió ember kíváncsi: “Vissza fog-e térni Punk a ringbe” Erre a Szupersztár egyszerűen gondolkozás nélkül rávágta, hogy: “Soha, de soha”.

Az AP Music Award-ról jelentkeztek élőben 21.-én, ahol CM Punk is megjelent. A Vörös Szőnyegről készült egy interjú, amiben a Hangtalanok Hangja beszélt egy kicsit erről a zenei díjátadóról, valamint az elmúlt 6 hónapról kérdezték. Punk kijelentette, hogy nem igazán emlékszik, hogy mi is történt, egy valami viszont feledhetetlen volt számára, ami az AJ Lee-vel kötött házassága. Befejezésül feltették azt a kérdést CM Punk-nak, hogy tervezi-e a visszatérését, valamint, hogy erre sor fog-e kerülni…Punk gondolkozás nélkül rávágta, hogy soha, de soha.
Ezzel szemben azonban a WWE a Hivatalos weboldalán leközölt egy kisebb videót, aminek a főszereplője a Straight Edge Szupersztár volt. Ennek láttán egyből elindultak újabb találgatások, hogy vajon ez egy búcsúvideó volt, vagy pedig egy promo a lehetséges visszatérés beharangozása képpen. AJ Lee visszatérésével kétségtelenül megnőtt az esélye annak, hogy Punk-ot ismét viszont láthatjuk a szervezetnél, ám az interjúban elmondottak eléggé határozottnak és komolynak tűntek. Csak az idő kérdése, hogy CM Punk kijelentése a visszatérésével kapcsoltban csak a sztori részei voltak, amivel a cég megpróbálta félrevezetni a rajongókat, vagy pedig komolyan véget ért volna a Punk korszak…

2 comments on “CM Punk: “Soha, de soha” – videó –

  1. Őszintén remélem, hogy egyszer még láthatom a ringben harcolni. Az egyik nagy kedvencem, nélküle már nem ugyanolyan a WWE. Nem látok rá sok esélyt, de én még bízok abban, hogy megjelenik az egyik PPV-n. Mondjuk a SummerSlam-en, a Cena-Lesnar meccs után.
    A házasságához pedig innen is gratulálok neki, nagyon aranyosak Aprillel. 🙂

    Kedvelés

  2. csak azért nézem a WWE-t mert arra a pillanatra varok hogy visszatérjen. remélem hogy ez csak valami átverés és úgy tér vissza hogy senki sem gondolná hogy ismét a ringbe lesz. szerintem jönni fog, amikor már elfogy minden Punk rajongónak az utolsó reménye is.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s