Készül az álomcsata a WrestleMania XXX-ra – HHH lehetséges ellenfele?

A WWE már azon töri a fejét, hogy mégis milyen viszályokat tudna kialakítani a pankrációs világ legnagyobb eseményének 30. évfordulójára. A cég fontosnak tartja, hogy Triple H ringbe szálljon ezen a jeles eseményen, már csak az a kérdés, hogy mégis ki lehetne az ellenfele.

Emlékezhetünk arra, hogy a WrestleMania XXVII.-en valamint a WrestleMania XXVIII.-on The Game csatába szállt Undertaker ellen, ám mindkét alkalommal vereséggel távozott. Végül 2013-ban a WM-en Brock Lesnar-t győzte le és a rajongókat képes volt egytől-egyig talpra állítani az arénában. Nem maradhat el a 30. évfordulós adás úgy, hogy ne lépjen Triple H a szorítóba, ám a fejfájást az okozza leginkább, hogy kellene egy olyan karakter, akinek megvan a rajongótábora, a tekintélye, valamint a kellő múltja.
Mivel mostanában sok konfliktus éleződik ki Stephanie és Vince McMahon között a szervezet boldogan belemenne egy HHH vs Chairman ütközetbe, ám amikor a COO-t kérdezték erről csak annyit mondott: Nem szívesen emelne kezet az apósára, úgy sem, hogy tisztában van azzal, hogy az egész csak a show része lenne. Amint már egy korábbi hírünkben taglaltuk Vince nem egy mai srác, aki képes lenne egy kemény és vérre menő ütközetben helyt állni, bár véleményem szerint mindenki szívesen megnézne egy olyan harcot, amilyeneket még a RAW is War adásokban produkált.
McMahon kihúzva, ezért is volt pár nagy kiszemelt, mint például The Rock, vagy pedig HHH egykori csapattársa és barátja, Shawn Michaels. Az egykori DX-es srácok már harcoltak egymás ellen, ezúttal is egy kemény konfliktust kihozhatnának belőle, ám ez nem tudna véget érni egyetlen egy PPV alatt. Jelentősebb, hosszabb és komplikáltabb lenne, mint egy WrestleMania-n vívott csata. Ezért is megszületett a hatalmas ötlet, hogy azt a pankrátort, illetve legendát kéne ringbe állítani Triple H ellen, aki valósággal gyűlöli McMahon-t és korábban már bonyolódott a főnökkel viszályokba. Ez az ember pedig ki más lenne, mint a Texasi Csörgőkígyó, azaz Stone Colt Steve Austin. Azt figyelembe kell venni, hogy a legenda már átment pár komolyabb sérülésen, valamint nem szívesen látná azt senki, hogy a visszatérése után ismét bajlódik a kórházi ágyon.
A kreativitást és az adódó lehetőségeket nézve egy jó döntés lenne, hiszen a szervezet, ha megegyezik Stone Cold-al, akkor kicsit újraélhetnénk az 90-es években történteket, ám ezúttal McMahon mellett feltűnne a veje is. Minden bizonnyal jó párosítás lenne, már csak az a kérdés, hogyha Steve Austin-t The Game-mel akarják viszályba sodorni, akkor ki lenne Undertaker ellenfele a WrestleMania XXX-on?

One comment on “Készül az álomcsata a WrestleMania XXX-ra – HHH lehetséges ellenfele?

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s