WWE Tough Enough – 2015. június 30. – A második rész

te_102_025

A Tough Enough 2015. június 30-án a 6. szezon 2. adásával jelentkezett, ahol ismét komoly kihívásokkal és próbatételekkel találták szemben magukat a fiatal versenyzők. A hibákat és bakikat nem tűrő edzők és a bírók ismét rendesen odafigyeltek a résztvevőkre és egy cseppet sem kímélték őket…Emellett pedig megjelent egy WWE Szupersztár is a TE ringjében, aki pár mondattal próbálta felkészíteni és felspannolni a játékosokat.

Legelőször Renee Young és Chris Jericho köszöntenek minket, akik elmondják, hogy a második adást is megtekinthetik a nézők, szokásos módon a USA Network-ön, amit követően bemutatja a közönségnek a zsűri tagjait. Daniel Bryan, Hulk Hogan és Paige újra azt várják, hogy a fiatal reménységek lenyűgözzék őket akaraterejükkel, kitartásukkal és keménységükkel.
Ahogy azt láthattuk az első adásból is, újra nagy volt a feszültség a résztvevők között, hiszen mindannyian egy cél miatt érkeztek ide, ebbe a valóságshowba, viszont mindössze csak 2 embernek fog megadatni az a lehetőség, hogy a WWE szerződést ajánljon neki…Azonban ezek az összetűzések nem fogják visszatartani őket attól, hogy mindent megtegyenek a kitervelt céljuk elérése érdekében. Így láttak neki az első próbatételüknek, amit egyből egy tó partjáról kezdtek.

1. Feladat

Booker T, Billy Gun és Lita elmagyarázták a férfiaknak és hölgyeknek, hogy milyen komoly dologról is lesz most szó, tehát mindenki hozza a legjobb formáját a saját biztonságának megőrzése érdekében. Egy aligátort engedtek be a tóba, ami végig úszkált a kisebb hullámok között. A résztvevőknek nem más lesz a feladatuk, mint ebben a vízben elúszni egy hajóig, amin WWE NXT övek vannak elhelyezve. Miután képesek voltak teljesíteni ezt a távot, a Bajnoki címekkel a derekukon visszaúszni a kiindulási ponthoz.
Ezt a rendkívül emberpróbáló feladatot legjobban egy hölgy teljesítette, aki nem más volt, mint Dianna. Elmondta, hogy nagyon félt a sötét vizektől, valamint a vizekben elő veszélyes élőlényektől. Valószínűleg ez adott neki akkora energiát és adrenalinlöketet, hogy mindenkinél gyorsabban leússza a távot…Azonban a szép teljesítmények mellett voltak olyanok is, akik nem voltak képesek teljesíteni a kihívást, mint Alex és Patrick, akiknek ez egy meglehetősen rossz kezdés volt a második adásban.

2. Feladat

Ezt követően Roman Reigns jelent meg sztárvendégként, aki elmondta, hogy a pankráció világában nagyon sokszor kell egy embernek a hátára esnie a mozdulatkoordinációk következében. Ebből kifolyólag pedig minden egyes tagnak, aki belép a WWE ringjébe teljesen felkészültnek kell lennie ebből a szempontból, hiszen mindenki, aki valaha figyelte vagy kipróbálta a pankrációt tudja, hogy nagyon könnyű komoly sérüléseket összeszedni.
A versenyzőknek a feladatuk, hogy egy fejvédővel a buksijukon hanyatt kell vágniuk magukat, hogy az érkezés minél látványosabb és profibb legyen. Itt is voltak olyanok, akik nem igazán merték bevállalni az eséseket, valamint olyanok is, akik kiemelkedtek a mezőnyből a vakmerőségükkel.
Amikor mindenki teljesítette ezt a feladatot a felső sarok került főszerepbe, hiszen onnan kellett háttal leesniük a résztvevőknek egyenesen a padlóra. Lita itt elmondta, hogy csak azok vállalják be ezt a mutatványt, akik biztosak a képességeikben és eléggé vakmerők ahhoz, hogy elengedjék magukat olyan magasból. A díva legenda így már törte el nyakcsigolyáját és rendkívüli komolysággal ezt elmondta a játékosoknak…Szépen egymás után bevállalták az eséseket, amiben az 1. Feladat egyik leggyengébben muzsikáló Patrick-je lett a legjobban teljesítő fiatal.

Ahogy az első adásban is, ezúttal is egymásnak estek a hölgyek, akik közül Diara-nak volt a problémája, hogy Dianna és Gabi elvonultak a többi versenyzőtől és Diara-ék szobájában kezdték el kibeszélni a többieket. Ebből egy jókora vita alakult ki, amit a srácok mosollyal az arcukon hallgattak végig az ajtón kívülről.

Az adás végén elérkezett a szavazás időpontja, ami eldönti, hogy ki is fogja elhagyni a Tough Enough mezőnyét. Az utolsó három ember Dianna, Sara Lee és Alex lettek, akiknek a sorsáról a nézők döntöttek. Végül a voksok alapján ismét egy férfinak, azaz Alex-nek kellett távoznia.

Ezzel zárult a TE adása 2015. június 30-án, amit követően a hölgyek mezőnye még mindig teljes, azonban már két férfi búcsúzott a show-tól. Egy hét múlva várhatjuk, hogy az edzők milyen feladatokat szánnak a játékosoknak, valamint, hogy ki lesz a következő fiatal, aki nem eléggé kemény ehhez a bizniszhez.

Reklámok

WWE Tough Enough – 2015. június 30. – A második rész” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Én azon akadtam ki hogy Amerikában tényleg ilyen kibaszott nehéz megtanulni úszni?
    X darab testépítőről beszélünk sportolókról akik kibaszottul büszkék magukra és nem tudnak úszni ráadásul ennyire? Nem gondolom hogy mindenkinek világbajnok úszónak kéne lennie de könyörgöm ha már ilyen helyre készülsz vagy készülnek ezek legalább tanuljanak meg úszni mert
    ezt szánalmasnak tartom… A második feladat meg hogy essek el? Ez vicc? Komolyan ennyire “kemény” feladatot kapnak hogy egy kipárnázott szarra le kell vetődni és valakinek ez sem megy hát komolyan ha kapnék egy ilyen “lehetőséget, oda vissza aláznám a kedves versenyző gárdát…

    Kedvelés

  2. Ez egy kibaszott valóságshow, amiből egy csomó pénzt kaszál a WWE. Bármelyikük lehetne pankrátor, ez messze nem arról szól, hogy ki kerül be és ki nem.

    Kedvelés

      • Firefoxon nézzétek, az kiszed minden reklámot. Adblocker hiába van Chromon is fent, ott bejön megállításkor/10 percenként az aktuális agyhalál. Meg amúgy sem ér ez a műsor annyit. Semmi karaktere senkinek. A felük kb soha nem látott pankrációt se szerintem csak aktuális izomfejek vagy testépítők. Az összeset a wwe válogathatta ki pontos műsortervvel. Dehát ha arra van kereslet, hogy megjelenik Reigns és a lányok nedvesednek és még le is nyilatkozzák, akkor csak tessék.

        Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s