WCPW – Loaded 4. rész / 2016.07.18.

A negyedik, s egyben utolsó WCPW adás a szervezet első különleges estéje, a Pusztításra Építve előtt. A helyszín ismét Newcastle, a kommentátorok köszöntenek minket. Újfent Ross és Adam, Simon továbbra is a pankrátori edzéseken vesz részt, melyekről beszámolókat is készít. A hangolódás  Adam Pacitti bevonulásával indul.

A General Manager nem tétovázik, azonnal bejelenti, hogy a mai főmérkőzés egy tag team összecsapás lesz, méghozzá Big Damo és Joe Coffey duója fog ringbe lépni Rampage és The Primate párosa ellen. Egybeköti a múltheti diszkvalifikációval zárult Coffey Primate elleni mérkőzéssel, hogy a kimenetel ne ismétlődjön meg a Pusztításra Építve adásán, a mérkőzésük No Holds Barred szabályokra módosul. Még épp el tud köszönni, mikor megszólal meg Prince Ameen zenéje. A herceg érkezik elöl, mintha csak ő szállna szembe Drake-kel, Kidd csendben követi, csak a felváltott pózolásnál mordul rá Ameen, mikor szolgálója nem meglepő módon nagyobb elismerést kap a nézőktől. A herceg ringbe érve mikrofont ragad, nehezményezi, hogy minden adás Pacittivel indul, miközben nem ő, hanem Ameen az, aki valójában fontos, jobban tenné a GM, ha most távozna, aki inkább szó nélkül így is tesz. Kifele menet a herceg azért még odaszól neki, semmi személyes, csak egy leckét meg kell tanítania Gabirel-nek. Azt szeretné Kidd-től, hogy ma legyen erőszakos, vérszomjas,  és kegyetlen ellenfelével szemben, aki nem más mint Drake.

Egyéni mérkőzés – Gabriel Kidd (Prince Ameen társaságában) vs. Drake

Érkezik is Drake, aki még mindig győzelem nélkül áll a WCPW mérlegén. Egyre inkább bizonyítani akar a Prospectnek, de még inkább magának. Ameen folyamatosan tanácsokkal látja el szolgálóját, akinek csak figyelmét sikerül többször is elvonnia ellenfeléről, így hozva őt minden alkalommal hátrányba. A sokadik alkalomkor Kidd inkább visszaszól a hercegnek, tudja mit csinál és fair körülmények közt fog nyerni, nem hajlandó csalásra. A bíró eközben a sarokból a felső kötélre mászó Drake-re figyel, mikor is Ameen egy jobb egyenest intéz Gabrielnek a visszaszólásért, aki elterül, majd feltápászkodva belefordul a kötélről ugró Drake Codebreakerébe. A mérkőzés nyertese Drake, aki igaz megtörte negatív rekordját, de nem tűnik különösen boldognak a kimenetel hogyanja végett. Ameen ezután a ringbe lép, elmondja Kidd-nek, hogy bizony ez történik, ha nem hallgat rá. Ekkor a GM szólal meg a háttérből, nem érti ezt az egész szolgálósdit, ezért kiír egy mérkőzést a Pusztításra Építve estéjére kettejük közt. A tét nem kevesebb, minthogy aki veszít, az lesz a nyertes szolgálója, ha Ameen tényleg olyan jó, mint mondja, akkor úgy is csak nyer vele, ha viszont Kidd bizonyul jobbnak, akkor a herceg állhat serpaszerepbe. Mindazonáltal örül, hogy a pankrátorfelszerelésében találta Ameent, mivel mára is van egy mérkőzése számára, méghozzá Ligero és Kirby párharcába kapcsolódhat be egy Triple Threat keretei közt.

3-Way Elimination mérkőzés – El Ligero vs. Prince Ameen (Gabriel Kidd társaságában) vs. Martin Kirby

A ringben még veszekednek a hercegék, de már érkezik a mexikói szenzáció, El Ligero, majd pedig Martin. A kezdésben Kirby támadja le Ligerot, Ameen kimarad eleinte a csapásokból, majd gratulálni kezd Martinnak, hogy milyen okosan kezdte a mérkőzést, aki meg is rázza a kezét, de a herceg  meglepetésszerűen bevisz egy rúgást, elmondja, hogy pontosan ezért ő a legjobb a világon, majd rögtön kidobja a ringből őt Martin. Kirby támadná tovább a mexikóit, de az félreugrik, és kioszt egy Hurricanrana-t. Ameen közben visszatér a ringbe, nekifutna Ligeronak, aki félreszökken és a herceg Kirbyt találja el. A mexikói szenzáció érvényesíteni tudja gyorsaságát, Ameen csak sodródik a mozdulatok áradatával, egészen addig, míg Kirby meg nem akasztja a luchadort ringen kívülről lábát elkapva. Az elkövetkező percekben Ligero komoly verésben részesült egyszerre mindkét ellenfelétől, akik azon versengtek, hogy melyikük tudja a nagyobb kárt elszenvedtetni vele. Végül a kettejük veszekedéséből tudott előnyt kovácsolni Ligero, aki egy ugrással, European Uppercut párosokkal, majd egy DDT STO kombinációval mindkettejüket földre vitte. Innentől kezdve az esélyek pillanatról pillanatra változtak, míg Ameen el nem kapta Ligerot, és hívta be Gabrielt a ringbe, hogy tanítson neki egy leckét. A herceg azt szerette volna, ha szolgája megtámadja a mexikóit, de az a szabályokat figyelembe véve visszakozott. Ameen újból megütné Kidd-et, aki viszont ez alkalommal hárít, és oszt ki az indiainak egy pofont. A bírónak nincs ideje a diszkvalifikációra, mivel Martin egy fordítással kopogtatná is Gujarat várományosát, aki ki is esik a küzdelemből. Kirby győzelmi ugrálások közepette veszi tudomásul, hogy a WCPW Triple Threat egyben egy eliminációs mérkőzés is, így csak a résztvevők számát csökkentette, nem nyert még. Amint eljut a tudatáig mindez, máris elszenved Ligerotol egy második kötélről visszaugró Tornado DDT-t, majd veszti is el az összecsapást. A mérkőzés nyertese El Ligero.

Mindezek után Kirby mikrofont ragad, összezavartan ismétli, hogy ez nem számíthatott, már megnyerte. Nem érti mikor hozták be az eliminációs szabályokat. Elege van már Ligeroból, mindenki tudja, hogy ő jobb nála. Még egy meccset akar kettejüknek, hogy ezt be is bizonyítsa, mindezek tetejében mikor megnyeri a mérkőzést, letépi Ligero maszkját, hogy az egész világ láthassa arcát. A mexikóinak nem tetszik, nem egyezik bele. Martin nem hagyja annyiban, azt mondja, hogy neki minden mérkőzéstípus megfelelő, legyen az létrás, ketrec, Hell in a Cell, még azt is bevállalja, hogy ha veszít, leborotválja -az amúgy kopasz- fejét.  Ezek után a GM szakítja félbe őket, elege van ebből, de maga Kirby elképzelése tetszik neki, egy Maszk vs. Büszkeség mérkőzést ír ki kettejüknek a Pusztításra Építve adására. Martin győzelme után maszktépés, Ligeroé után egy speciális öltözékbe bújtatott Kirby lesz a jutalom. Pacitti a goergeous, tehát ragyogó szót használta, ami egyenesági következtetést ad egy Tyler Breeze fajta ruhára. Kirby ingerülten szól oda Ligeronak Adam távozása után, hogy mindenáron letépi a kisember maszkját, majd egy erőteljes Low Blowt oszt ki a mexikóinak, aki azonnal elterül.

Egyéni mérkőzés – Noam Dar vs. Joseph Conners

Egy apróbb kommentátori összegzés után már tekinthetjük is meg Joseph Conners bevonulását, őt követi újdonsült tag partnere, Joe Hendry, aki ismét a szükségesnél sokkal jobba elvonja Conners-ről a figyelmet -aki ez alkalommal nem is az aranyozott alsójában jelent meg, amit Joe-tól kapott-. Érkezik Joseph ellenfele is, egyenesen a WWE CWC-ről, Noam Dar. Egy barátságos kézfogással indul maga a mérkőzés. Az első percek kiegyenlített fordításokból álltak, majd mikor mindketten érezték, hogy fokozatot kell váltani, egy újabb kézfogással nyugtázták azt. Szorítások következnek, amikből ki be lépkednek – a szó szoros értelmében. A mérkőzés egyértelműen nem a közönség elkápráztatásáért történt highflyer mozdulatok tömkelegével, hanem egymás tudásának teszteléséért, melyikük a jobb az adott szegmensekben. A mellékelt mérkőzés alapján az egy lépéssel mindig előrébb járó Dar végül befogta feladásos fogásába Joseph-et, aki kénytelen volt kopogni. Így a győztes Noam Dar. Connerst Hendry próbálja vigasztalni.

Az adás első színfalak mögötti promója Drake-hez kötődik. Elmondja, a Prospect menedzseréhez, Kennedyhez célozva, megtette, amit kért, legyőzte Gabriel Kidd-et. Ez viszont nem elég neki, meg fogja gyilkolni -a szerepe ugye a Szerepgyilkoló [Gimmick Killer]-. Majd egy Macho Man féle Oh Yeah! felkiáltással távozik.

A kommentátorok szummázzák, Joe Hendry egy egyemberes banda, vele nem lehet tag teamben érvényesülni, még akkor sem, ha nincs a ringben.  Adam elköszön, mivel dolga van a főmérkőzésen. Majd egy promóvideót tekinthetünk meg, melyben az augusztus 24-i adás vendég GM-je van hirdetve, aki nem más, mint az egykori WCW, WWE és TNA legenda, Eric Bischoff.

Tag Team mérkőzés – Big Damo (Jack társaságában) & Joe Coffey vs. Rampage (Adam Blampied társaságában) & The Primate (Suzie társaságában)

Elsőnek érkezik az előember, majd Rampage, mindketten a saját menedzserükkel természetesen. A face csapatból először a vasember, Joe Coffey érkezik, majd Belfast szörnye, Big Damo Jack-kel az oldalán. Látszólag még mindig nincsenek teljesen kibékülve egymással, de most már a bevonulás alatt is a Pacitti Club feliratú pólóban jelenik meg Damo. A kezdés előtt Joe és Primate szólalkozik össze, majd látszólag mindkét csapat valamiféle taktikát beszél meg. Coffey és Rampage indítja a mérkőzést. Egymásnak ütközések követik egymást, hogy kiderüljön ki az erősebb. Mivel nem bírnak egymással Coffey egy Dropkick-et oszt ki Rampage-nek. Közben dupla csere történik, ahol Damo tud érvényesülni, hiába, Primate nem gyakran találkozik nála erősebb pankrátorral. A face oldalról újabb taggelést követően még kap egy Big Splasht Damo-tól, majd egy Flying Crossbodyt Joe-tól a második kötélről ugorva. Kezdenek elszabadulni az indulatok, a bíró megzavarásából Rampage kioszt Joe-nak pár ütést, majd be is cseréli őt Primate. A Rampage és Primate duója kezd el dominálni, nem engedik Coffeyt menekülni. Damo egyre többször próbál beszállni a meccsbe, de nem jutnak el a taggeléshez, a bíró viszont mindig tetten éri a belfasti szörny próbálkozásait, amit továbbra is a heel csapat tud kihasználni. Adam eközben többször utasítja menedzseltjét, hogy használja a Piledrivert, de Rampage hezitál, tisztában van a következményekkel. Ennek köszönhetően Joe végül képes cserélni, Damo kezdi a pusztítást. A bíró egyre kevésbé tudja kordában tartani a négy résztvevőt, mikor már mindegyikük a ringen belül csépeli egymást, végül Rampage-nek köszönhetően meg is sérül. Blampied embere segítségére sietne, de Jack is közrelép, akit Adam végül lefog, hogy Suzie osszon ki neki pár pofont. Jack viszont a csattanás előtt pont elhajol és Blampied kapja a pofont, aki ki is gurul a ringből. Érkeznek a pótbírók, de tehetetlenek. Nem kell sok és érkezik a roster maradéka, kisvártatva mindenki püföl mindenkit a ringen kívül. Belülre keveredik Alex Damoval. A belfasti szörny felkapja a hozzá képest fele akkora pankrátort, Power Bomb-ra készül, de nem a ringen belül, hanem a kinti tömegre dobja rá Graciet. Ezzel a káosszal zárul a Loaded negyedik adása, az utolsó a Pusztításra Építve előtt.

A teljes adás lejátszási listában:

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s