WWE Main Event 2016. szeptember 29. – Kane a főseményben, de amúgy szégyelld magad WWE

hdc2otj

Egészen frissen szállítjuk a Main Event eheti adását, amit szokás szerint a SmackDown előtt vettek fel. A tegnap esti eseményre két mérkőzés fért be a visszatekintő videók mellé. Láthatjuk az utóbbi hetekben csak jobberként használt Apollo Crews-t Tyler Breeze ellen, valamint a Big Red Machine Kane-t egy az egyben Baron Corbin ellen. Erre a bizonyos csatára értettem a címet, számomra érthetetlen, hogy egy ilyen párosítás hogyan szorulhat egy Main Event adásra, miközben a SmackDown egyik fő feudját is adhatná jelenleg.

Apollo Crews vs Tyler Breeze 

Egész jó csatát hoztak össze a srácok, de ez kettejük múltját figyelembe véve nem is annyira meglepő. Ahogy az sem, hogy végül Apollo húzta be a győzelmet a Spin-Out Powerbomb-ot követően.

Reigns és Rusev hétfői csatájából szemezgethetünk a következő anyagban. A Bolgár Bestia igyekezett visszaszerezni a bajnoki címet, de nem nagyon bírtak egymással – így jobb híján a ringen kívül folytatták a bunyót. A dupla kiszámolással véget ért címmérkőzés után még egy kis székes spot is belefért, Roman maradt talpon mindezek után, Rusev pedig kénytelen lesz egy új stratégiát kitalálni a jövőre vonatkozóan.

Kane vs Baron Corbin 

Jóval rövidebb küzdelem volt az elsőnél, és nem is sikerült győztest hirdetni tiszta körülmények között. Corbin egy székkel támadt Kane-re, ami miatt a bíró azonnal beszüntette az összecsapást. A feleket ez nem nagyon érdekelte, leginkább Corbin-t, de újabb csapásokra nem volt képes, hiszen Kane magához térve megpróbálkozott egy Chokeslam-mel, ebből viszont a LoneWolf kiugrott, majd azzal a lendülettel menekülőre is fogta a dolgot.

Végezetül a RAW főeseményére tekinthetünk vissza, ahol Enzo és Cass párosa csapott össze Jericho-val és Owens-el. A Heel duó bezsebelte a győzelmet hála Owens-nek, aki ezen az estén megúszta a verést Rollins-tól – azóta viszont az Architect jelezte Twitteren, hogy jövő héten LA-ben készen fog állni a harcra.

3 comments on “WWE Main Event 2016. szeptember 29. – Kane a főseményben, de amúgy szégyelld magad WWE

  1. Ebben a formában nem probléma, hogy nem főadáson került sor a Kane vs Corbin-ra. Viszont szerintem várható egy feud kettejük között, akár több PPV-s.

    Kedvelés

  2. Elképesztő.corbint felhozzák azért h ne kezdjenek vele semmit..ezzel a meneküléssel teljesen hiteltelenné vállt..
    Kane egy igazi szörnyeteg..még mindig.
    Corbinnak nagyot dobna a karrierjén egy kemény feud Kane ellen az sd ben,rendísen,nem így..nem értem a wwet..

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s