Randy Orton

orton-183910

Randal Keith Orton 1980. április 1-jén született az amerikai Knoxville városában. Később elköltöztek, és már Saint Louisban nevelkedett fel. Anyját Elaine-nek, apját ifjabb Bob Ortonnak hívják. Igazi pankrációs családban nevelkedett, hisz nemcsak az apja volt pankrátor, hanem a nagyapja és a nagybátyja is. Rengeteg legendás pankrátor fodult meg a házukban, akikre mindig felnézett Randy. Húgát Beckynek, öccsét pedig Nathannek hívják. Hazelwood Central High Schoolban érettségizett 1998-ban. Az amatőr birkózást már az iskolában kezdte el.
Gimnázium elvégzése után bevonult az Egyesült Államok Tengerészgyalogos Alakulatába. Randy őrvezetői rangot szerzett. Ám az ott eltöltött idő alatt kétszer dezertált, illetve nem engedelmeskedett az egyik parancsnoknak. Emiatt katonai bíróság elé állították, és egy katonai börtönben 38 napot kellett eltöltenie büntetésképp.
Miután kiengedték hazaköltözött a szüleihez, és ott döntötte el, hogy a profi pankráció világát választja. Szülei eleinte nem akarták, hogy birkózzon, de ő elég makacs volt, és 2000-ben elérte, hogy a Mid-Missouri-i Wrestling Association-Southern Illinois Conference Wrestling-ben debütáljon. Ron Powers és apja Cowboy Bob Orton edzette.

WWE

2001-ben aláírta a WWE (World Wrestling Entertainment) szerződését, ahol korábban apja, és a nagyapja is dolgozott. Ők elküldték tanulni az OVW-be (Ohio Valley Wrestling), ahol Hardcore Champion lett. Itt ismerte meg John Cena-t, és Batista-t.

Első WWE (korábban WWF-nek hívták) mérkőzése 2002 április 25-én volt, ahol legyőzte Hardcore Hollyt. Itt még a jófiú karaktert játszotta. Egy súlyos vállsérülés miatt hosszú időre pihenni kényszerült. Miután visszatért csatlakozott az Evolution nevű csapathoz, ahol olyan legendák szerepeltek, mint Triple H, Ric Flair vagy Batista. Akkoriban ők uralták az egész WWF-t. Volt, amikor minden öv náluk volt. Az egyik rekord is Randy nevéhez kötődik. Elnyerte Rob Van Damme-tól az Interkontinentális övet, és 7 hónapig ő birtokolta. Erre az elmúlt 11 évben nem volt példa! Sokat segített Triple H-nek (2002-es SummerSlam-en Randy kiejtette Goldberg-et, és Triple H megszerezte a WHC övet.) Ekkor kezdte el magát Legend Killernek (Legenda Gyilkos) hívni magát. Rengeteg legendát “végzett ki”, többek közt Mick Foleyt (aki a hardcore meccseiről volt híres), Undertaker, Kamala vagy Hogant.

Randy egyik legendás, kemény mérkőzése Mick Foleyval volt. Mick az IC övért egy szögesdrót és rajzszöges meccset javasolt Randynek, amit elfogadott, és meg is nyert. Az övét a Vengeance nagyadáson Edge nyerte el. Ám nem bánkódott sokáig, mert Chris Benoit-val vívott meccsén megnyerte a WHC (Világ Nehézsúlyú Bajnok) övet. A meccs végén Benoit kezet nyújtott Randynek, és ő vonakodva eleinte, de ekezet rázott vele. Ekkor újabb rekordot állított fel, hisz ő lett a legfiatalabb nehézsúlyú bajnok.
Mikor Randy ünnepeltette magát az övvel, Triple H azt kérte tőle, hogy adja át az övét. Erre ő nemet mondott, majd a Triple H arcába köpött. A többiek megtámadták Ortont. Ezután folyamatos csata kezdődött az Evolution és Orton között, amit Randy legtöbbször elveszített.
2005-ben összejött a díva Stacy Keiblerrel, és még ebben az évben volt egy rövid viszálya Christiannel.
Bill Graham (pankrátor) az egyik adáson azt tanácsolta Ortonnak, hogy tegyen valamit, amire mindig emlékezni fognak az emberek. Ezt Randy meg is fogadta, és az egyik adás alkalmával, mikor kiment promózni a ringbe barátnőjével Stacyvel egyszer csak azt mondta, hogy “van egy üzenetem”, majd RKO-t adott a barátnőjének, aki percekig ájultan feküldt a ring közepén.

Hosszú viszálya volt Undertakerrel is. A WrestleMania 21-en ugyan kikapott tőle, ám a SummerSlam-en újra Ortonnak sikerül nyernie, ahol apjával Bob Ortonnal felgyújtották a Dead Man koporsóját. 2006 április 4-én Vince McMahon közölte Ortonnal, hogy 60 napra felfüggeszti szakszerűtlen viselkedés miatt. Visszatért, majd Edge-el megalakították a Rated RKO csapatot. Legfőbb céljuk az volt, hogy legyőzzék a DeGeneration X-et, aminek tagja Triple H és Shawn Michaels volt. November 27-én tag team bajnok lett a Rated RKO a Cyber Sunday-on. Triple H sérülése után Shawn összeállt John Cena-val. Ekkor folyamatosan vesztett a Rated RKO. A csapatjukon belül sokszor veszekedtek. Fel is oszlottak. Ekkor Randy új célpontja John Cena lett. Többször megtámadta őt, aminek a vége RKO lett. Majd újra Triple H-el feudoltak. A viszály vége az lett, hogy Randy a One Night Stand-en veszített Triple H-el szemben, ám közben eltörte a kulcscsontját. Az este érdekessége, hogy itt mutatta be az új bevonulózenéjét a Voicest, és itt már The Viperként (Vipera) küzdött.

Sérüléséből felgyógyulva megalakította a The Legacy formációt, melynek tagjai Ted DiBiase és Cody Rhodes volt. Az Unforgiven eseményen Randy és a Legacy a backstage-ben megtámadta CM Punk-ot, aki nem tudta megvédeni a WHC övét és címét. Megtámadták és legyőzték Batista-t, Shane McMahont és Triple H-t is. 2009-ben még a WWE főnökét Vince McMahont is fejberúgta, és a lányának Stephanie-nak adott egy RKO-t. Steph férje Triple H nem hagyhatta annyiban, és újra viszályt kezdett Ortonnal. Randy hol veszített, hol nyert.
2010 Royal Rumble végeztével Orton megtámadta a Legacyt. A WrestleMania 26-on legyőzte őket, ekkor a nézők kedvence lett. Innentől kezdve jófiú szerepében láthatjuk. A Night of Champions nagyadáson legyőzte John Cena-t, Chris Jericho-t, Wade Barrett-et, Edge-et és Sheamust, így hatodjára lett WWE bajnok. Ezt követően feudolt Sheamusszal Barrettel. A Survivor Series-en nyert Barrett ellen, ám akkor beváltotta a Money in the Bank táskáját a Miz, és a fáradt Ortont könnyen legyőzte. 2011 januárjában CM Punk a Nexussal viszályt kezdett Orton ellen. A WrestleMania 27-en sikeresen legyőzte Punk-ot. Ezt követően Christiannel folytatott egy rövidviszályt, majd jött Mark Henry, később Cody Rhodes és Wade Barrett. Wade 2011 decemberében az egyik adáson megtámadta Ortont, és lelökte a lépcsőn, aki emiatt rövid ideig pihenni kényszerült. Visszatért, majd győzelmet aratott felette. Volt egy rövid viszálya Daniel Bryannel, amibe beleszólt Big Show. Miután legyőzte, Kane újra viszályt kezdett Ortonnal, aki 2010-ben egy mérkőzésen kiejtette a nagy vörös szörnyet. 2012 április 1-én (születésnapján) összecsapott Kane-el a Wrestlemania 28-on, amit Kane nyert meg, amit a következő nagyadáson, az Extreme Rules-on meg is torolt. Egy remek mérkőzésen, Randy került ki  győztesen. Közben Randy viszájt kezdett Sheamusszal és Jerichoval is, amit az Over the Limiten rendeztek le, egy Fatal4Way meccs keretein belül, melynek még Albert Del Rio is a tagja volt.
2012 májusában a WWE kiadott egy közleményt, miszerint Orton megsértette a Wellness politikájukat, és 2 hónapig felfüggesztik a cégtől. Egy mexikói újság értesülése szerint pozitív lett a tesztje marihuánára illetve Dianabol tablettára. (Dianabol egy szájon bevehető szteroid tabletta) Miután büntetését letöltötte, vissza is tért a Raw 1001-ik adásán, ahol Heath Slaterrel küzdött meg egy rövid meccsen, ami Randy simán megnyert.

2013-ban megnyerte a Money in the Bank Raw táskáját, legyőzve Christiant, CM Punkot, Daniel Bryant, Rob Van Damme-ot, és Sheamust egy létrameccsen. Később, egy műsorban közölte, hogy olyan hirtelen fogja beváltani a táskát, hogy mindenki meg fog lepődni. Kijelentését be is váltotta, ugyanis a nyári SummerSlam gála főmeccsén mérkőzött meg először John Cena és Daniel Bryan a WWE bajnoki övért, és amit meg is nyert Daniel nehéz küzdelemben, ahol Triple H volt a vendégbiró. Ám éppenhogy vége lett a küzdelemnek, beszaladt Randy, és egy rövid küzdelme után bevitte az RKO-t, amit Triple H le is kopogott 3-szor, tehát a nap végére új WWE bajnokot avattak Randy Orton személyében. Daniel Bryan ellen elvesztette az övet a Night of Champions gálán, ám később, a Hell in a Cell mérkőzésen visszanyerte, ahol a vendégbíró Shawn Michaels volt. A TLC-n Randy John Cena ellen állt ki egy övegyesítő mérkőzésen (WWE Championshippel egyesítették a World Heavyweight Championshippel) , és ott legyőzte őt is, így ő lett az utolsó World Heavyweight Champion.

A 30-ik Wrestlemanián Daniel Bryannel és Dave Batistával mérkőzött meg egy Triple Threat meccsen. Április 14-én egy Monday Night Raw adásban Randy, Triple H és Batista közreműködésével, majd csatlakozott több szupersztár, megtámadták a Shieldet, és a támadás végén felcsendült az Evolution zenéje. Az új Evolution többször megmérkőzött a Shielddel. Többek közt a Payback és az Extreme Rules PPV-n.A Hell in a Cell mérkőpzésen újra John Cena ellen egy HiaC mérkőzésen vesztett el egy mérkőzést. 2015-ben Seth Rollins-al, valamint Sheamus-el rivalizált, amit követően vállműtét miatt hosszú kihagyásra kényszerült.

FILM:
2009-ben megkapta volna a The Marine 2 főszerepét, de akkoriban szerzett kulcscsonttörést, így erről le kellett mondania, és a helyét Ted DiBiase vette át.
2011-ben játszott a That’s What I am című drámában, melyben Orton egy konzervatív apát alakított. A film főszereplője Ed Harris volt, aki sokat segített Randynek a forgatás közben.
2012 március 28-án kiderült, hogy főszereplő lesz a Marine: Homefront című akciójában. Forgatás júniusban kezdődött, de időközben a tengerészgyalogság szót emelt azellen, hogy olyan ember legyen a főszereplő, aki botrányosan távozott tőlük, ezért a film főszereplője Mike Miznanin lett végül is. Ehelyett a 12 Rounds: Reloaded akció filmben kapott főszerepet. A film 2013. nyarán debütált.
2014-ben szerepet kapott a The Condemned 2: Desert Pray filmben, ami 2015-ben vetítettek. A főszereplő Will Tanner szerepében volt látható, mint fejvadász.

MAGÁNÉLET:
2005 novemberében eljegyezte barátnőjét Samantha Speno-t. 2007 szeptember 21-én házasodtak össze. Még azév decemberében kiderült, hogy Sam terhes. Lányuk, Alanna Marie Orton 2008 július 12-én született. 2013 júniusban elvált Samanthától. Barátnője Kim Marie Kessler, egy háromgyerekes anya, akit 2015 júniusában eljegyzett. November 14-én megtartották a lagzit is.

ÉRDEKESSÉG:
– Több tetoválása is van. Bal karján található egy USMC rövidítés (United States Marine Corporation),
– Samantha megmentette az életét. Egy este kimaradt Randy légzése, és a felesége lélekjelenlétének köszönhetően elsősegélyben részesítette a mentők érkezéséig.
– Szabadidejében imád videó játékkal játszani. Nemcsak otthon, de a turnébuszban is Xbox-szal foglalja le magát.