Jót tenne a SmackDown Tag Team divízójának Harper és Rowan egyesülése?

A választ, mindannyian meg tudjuk adni a pillanatnyi erőviszonyok alapján.

Luke Harper és Eric Rowan története a Wyatt Family-ben gyökeredzik. A páros korábban állt már nagyon közel a Tag Team Bajnoki övekhez, ám akkor Rowan sérülése gátat szabott annak, hogy meg is szerezzék. Később Harper is megsérült, a család pedig a brand split következtében atomjaira hullott. A szóban forgó Szupersztárok nemigen voltak egyidőben bevethetőek, így mikor mindketten harcképessé váltak, inkább egymás útját keresztezték.
Mostanában viszont, csak elvétve jutnak szóhoz. Tengődnek, néha napján felrakják őket jobbolni a kártyára, de semmi érdemleges. A helyzet megváltoztatásához kitűnő alap lehetne, ha ismét egy csapatot alkotnának. Jót tenne nekik, és jót tenne a SmackDown Tag Team divízójának is, ami napjainkban több sebből vérzik. Hiába érkezett meg a Shake-up után a New Day, nemrég feloszlatták az American Alpha-t, s jó eséllyel előbb-utóbb a Hype Bros is erre a sorsra jut.
A jelenleg uralkodó New Day-nek az Uso ikreket követően is heel riválisra van szükség. Ebből momentán egy van (Ascension), de ők sincsenek – közel sem – arra a szintre bookolva.

Eljött az egykor tökéletes összhangban működő testvérek ideje?

Reklámok

Jót tenne a SmackDown Tag Team divízójának Harper és Rowan egyesülése?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Ha nem ostobák a WWE SD kreatívok (elvileg ugye nem) akkor elvileg ők szivatják a Fashion Policet. Egyéniben nem tudnak kitörni erre Harper tökéletes példa aki, majdnem első számú kihívóból most már megint sehol nincs. Tag-teamben viszont baromi jók két hústorony, SD-re nagyon ráférne, hogy újra összeálljanak. 😀

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s