Brock Lesnar megvédte a Universal Bajnoki övet Samoa Joe-val szemben

Tegnap éjjel megrendezésre került az utolsó WWE-s rendezvény a Detroit-i Joe Louis arénában. Az eseményen kötelek közé lépett a RAW címvédő Universal Bajnoka, aki Samoa Joe-nak adott egy az egy elleni visszavágót.

Az összecsapás ugyanúgy kezdődött, mint a PPV-n. Joe hamar letámadta Lesnar-t, majd körbepofozta a harctéren. Folyamatos nyomás alá tudta helyezni, míg nem jött az első Suplex. Ezt követte a második, a harmadik, majd a negyedik. Joe erőt vett magán, és megpróbálkozott a Clutch-csal. Elsőre nem jött be, másodikra viszont befogta Lesnart-t, s le is tudta vinni őt a fogásban. A bajnok küzdött, végül pedig nagy nehezen elérte a köteleket lábbal. A kihívó következő offenzívája elhamarkododottra sikerült, így villant az ötödik Suplex, amit a mindent eldöntő F5 követett!

Brock Lesnar továbbra is Universal Bajnok!
Érdekesség, hogy a párhuzamosan futó UFC 2014 főmeccsét megnyerő Jon Jones, a mérkőzést követően kihívást intézett Lesnar-hoz. Vajon létrejön a pletykált ütközet?

Lesnar-t legközelebb a hétfői RAW-on láthatjuk.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s