Menesztette Austin Aries-t a WWE

20170307_205_promo--fcfc87d0717595698c721ed0367e93d2.jpgMilyen péntek éjszaka volt ez?!

AJ Styles övnyerése előtt egy másik, ugyan sokkal, de sokkal negatívabb történés robbantotta az internetet. A WWE közleményben tudatta a rajongókkal, hogy Austin Aries-t felmentették a munkavégzés alól.
Pletykák szerint elégedetlen volt jelenlegi helyzetével a cégen belül, hozzállásán pedig cseppet sem javított, hogy az utóbbi időben sérüléssel bajlódva kellett szerepelnie. Annyi biztos, hogy elbocsátását követően Twitteren nagyon vidámán kommentálta a hírt. Állítása szerint gyönyörű nap virradt.

Aries 2016 tavaszán csatlakozott a legnagyobb wrestling promócióhoz. Az NXT-ben kezdte munkásságát egy Baron Corbin elleni viszállyal, azonban a várt áttörés nem akaródzott bekövetkezni. Nakamura elleni vereségét követően heel turn-t vett, majd legyőzte a TakeOver: Brooklyn-on No Way Jose-t. Ősszel megsérült egy live event-en, ami egyúttal véget vetett karrierjének a harmadik brand-nél. Hogy ne vesszen kárba karizmája, beültették társ-kommentátornak a 205 Live-ra. Ebből előbb-utóbb egyenesen következett az, hogy felépülését követően hozzácsapódik a divízióhoz. Rögtön Neville-lel, a Cruiserweight Bajnokkal feudolt. Háromszor is összecsaptak kezdve a WrestleMania-val, de Austin végül alulmaradt. Pár hete bejelentette, hogy sérüléssel küszködik. Ennek ellenére részt vett a szervezet múltheti ázsiai turnéján.
Ez volt az utolsó fellépése a WWE kötelei között.

Természetesen jómagunk is minden jót, és sikeres folytatást kívánunk számára!

Reklámok

Menesztette Austin Aries-t a WWE” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Nagyon sajnálom ezt a hírt. Mikor wrestlinget kezdtem nézni anno a TNA-ben is egyik legjobb volt mindene megvan ami pankrációhoz kell, de valami itt nem működött se az NXT-ben, jött a sérülés, aztán meg, hogy nem lett payoff a Neville elleni feudban és nem lett belőle CW bajnok. Mindent elmond, hogy milyen kapcsolata lehetett a szervezettel, hogy #f*ckyouwwe&cw hashtaggel búcsúzott. Nagy kár érte.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s