Brock Lesnar naptára sűrösödhet, de csak ősszel?

A Beast Incarnate egy hónapja tartja uralma alatt a RAW részlegét azáltal, hogy a WrestleMania 33-on elhódította a Universal Bajnoki övet Goldberg-től. Nagy reményeket fűztünk Brock világbajnoki futásához, főként azért, hogy hátha gyakrabban jelenik majd meg, mint 2015 tájékán.

Egyelőre ott tartunk, hogy első címvédő csatájára a július 9-én esedékes Great Balls Of Fire PPV-n kerülhet sor. Ezt követően a SummerSlam-en jelenhet meg, utána pedig ősszel sűrűsödhet a naptár. A Wrestling Observer továbbra is úgy tartja, hogy Lesnar több RAW exkluzív rendezvényen vesz majd részt, ami ősszel olyan gálákat takar, mint a Clash of Champions, vagy a Hell In A Cell. A lehetséges ellenfelekről is szó van, ők pedig a brand top karakterei, vagyis Strowman, Reigns, Bálor, illetve Rollins. Roman-t kivéve mindannyian egyértelműsítették már szándékaikat Lesnar-ra és övre vonatkozva, hamarosan pedig lehetőséghez is juthatnak.

Elsőként talán Strowman kaphatja meg a sanszot, de egy többszemélyes összecsapás is erősen a pakli tartozéka.

Reklámok

Brock Lesnar naptára sűrösödhet, de csak ősszel?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Van pár név,aki ellen odaáll az év második felében,odadobják elé őket… de ahogy nézem rajtamarad az öv New Orelansig…. S még az a vicc,hogy így jön a pénz(!???) ….Hát…nem is tudom…

    Kedvelés

  2. “A Beast Incarnate egy hónapja tartja uralma alatt a RAW részlegét”

    Ha még 8-10 évig elvadászgat otthon, és nem teszi a lábát WWE ringbe, ez lehet minden idők leghosszabb bajnoki uralkodása. 🙂

    Kedvelik 1 személy

  3. Extreme Ruleson aki nyer nagyjából az lehet az első kihívó, de igazából Reignsen kívül felőlem akármelyikük lehetne bajnok, mert ez, hogy nem is szerepel és azért ne legyünk álszentek naptár sűrítés ez max Brock szavaival élve naptár sűrítés 4 PPV és gondolom azok között se jönne el minden heti adásra. Roman is ha nincs sztori szerint Strowman támadása biztosak voltunk benne, hogy Ő Taker legyőzésével Lesnar ellen fog menni. Kíváncsi lennék mennyivel jutott előrébb a szervezet azzal, hogy megint ráadták Brockra az övet.

    Kedvelés

  4. Romannek semmi keresni valója egyelőre az öv körül.. Legalábbis ha Strowmant vesszük alapul mint lehetséges kihívó.
    Nem azt mondom, hogy nem kaphat jogot csak elég hülyén jönne ki , ha ilyen háború után egyszerre kapnának lehetőséget.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s