Charlotte megnyugtat mindenkit: rendben van a hétfőn történtek után

A hétfő esti RAW-n vívta búcsúmeccsét a vörösök kötelékében a négyszeres bajnok Nature Girl, Charlotte Flair. Ellenfele Nia Jax volt, aki a csata közben kétszer is hibázott, aminek következményeképp Charlotte feje nem egészen rendeltetésszerűen csapódott a szőnyegbe.

A történtek után Dave Meltzer éles kritikával illette Nia-t, aki egyébként a való életben Charlotte egyik legjobb barátnője.
A Flair csemete a USA Today-nek nyilatkozott a rosszul sikerült manőverekről. Elmondta, hogy nem igazán volt hatással rá a csata folytatásában, valamint, hogy nem volt annyira vészes, mint amilyennek a felvételeken tűnt. Charlotte egyértelműsítette, hogy nem sérült meg, és állítása szerint ennél azért kicsit többre van szükség ahhoz, hogy parkolópályára kerüljön. Lekopogja a helyzetet, de nem sérült meg, nem kell kihagynia egy eseményt se, fizikai állapota pedig továbbra is kiváló.

Szavait múlt éjszaka tettekkel is alátámasztotta, hisz Providence-ben ringbe lépett a WrestleMania visszavágójaként is értelmezhető Fatal 4 Way mérkőzésen Sasha, Bayley, illetve Nia ellen.

 

Reklámok

Charlotte megnyugtat mindenkit: rendben van a hétfőn történtek után” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s