Eric Bischoff szerint Roman Reigns kiváló Heel lesz

Bischoff On Wrestling podcast legutóbbi kiadásában került porondra a Roman Reigns nevével fémjelzett témakör, mellyel kapcsolatban Mr. Bischoff nagyon pozitívan és elismerően nyiltakozott a háromszoros világbajnok szupersztárról.

Mint mondta – nagy rajongója Reigns munkásságának, mindig jól szórakozik rajta, és véleménye szerint egy nap a legkiválóbb Heel karakter lesz a srácból. Úgy tartják továbbá, hogy Roman hosszútávon sokat profitálhat majd abból az ellenséges hangulatból, ami már hosszú ideje körbeveszi.

Azt egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy mikor és egyáltalán történik-e majd tényleges Turn. Ami biztos az az, hogy Roman jelenleg a #1 szupersztár, ami a termékeladásokat illeti, torony-magasan vezeti a listát a kollégákkal szemben. Legalábbis akik Full-time dolgoznak a szervezetnél, ugyanis John Cena rendelkezik a legjobb mutatókkal ezen a téren, őt viszont szűk értelemben nem kell idevenni, hisz hivatalosan is Part-timer-nek minősül.

Sokáig emlékezetes marad a hétfői RAW, ahol olyan mértékű utálat, megvetés és gyűlölet fogadta Reigns-t, mint amilyenre nagyon rég nem volt példa, talán csak 2006-ban az ominózus Cena vs. RVD – ECW eseményen.
Bubba Ray Dudley történetesen végig csüngött a RAW-on, a nyitószegmensen pedig hihetetlenül jól szórakozott. Tweetelt is utána, miszerint Roman hegedűs módjára játszott az Amway Centerben helyet foglaló 15.000 rajongóval.

Roman maga is élvezte, állítása szerint kint lett volna még 15 percet. Így is addig húzta azt az egy mondatot, amíg csak a szegmens előre kiszabott ideje engedte.

Brock Lesnar távolléte a Payback-ről azt eredményezheti, hogy a PPV-n Reigns és Strowman az első számú kihívói jogért csap majd össze, de biztosat csak a következő hetekben tudunk majd, annál is inkább mert a Shake-up alaposan boríthatja a harcállásokat.

Reklámok

Eric Bischoff szerint Roman Reigns kiváló Heel lesz” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Azt érzem, mint a korábbi magyarázkodásoknál… megpróbálják eladni, hogy Roman elmúlt másfél éve nem egy totálisan félresikerült, reménytelen történet, hanem egy tudatosan felépített, hosszú heel turn. Kamu, még akkor is, ha a végén tényleg belekényszerülnek egy heel turnbe.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s