Kirúgták Simon Gotch-ot, vége a Vaudevillains-nek

Tegnap este érkezett a szűkszavű nyilatkozat a WWE részéről, hogy megváltak a korábbi NXT Tag Team Bajnok Vaudevillains egyik tagjától Simon Gotch-tól, akinek a jövőben természetesen minden jót kíván a szervezet.

A menesztését követően egy hosszas nyilatkozat kezdett terjengeni az interneten, mely azt taglalta, hogy Gotch-nak rendszeresen adódtak konfliktusai a kollégákkal, nagyképű volt, arrogáns, egy szintre képzelte magát a legnagyobb sztárokkal, a dolgok összességé pedig arra késztette Tag Team partnerét Aiden English-t, hogy elszeparálási kérelmet indítványozzon amiatt, hogy nehogy elveszítse állását Simon hibájából. A sorok szerint – állítólag – a WrestleMania 33 napján a két szupersztár verekedésbe keveredett backstage, ami tulajdonképp csak a hab volt a tortán.

A rajongók persze azonnal megszállták Gotch Twitterét a szóban forgó levéllel, melyet az elbocsátott szupersztár cáfolt, méghozzá az első szótól az utolsóig. Állítása szerint csak egy légből kapott mese és agyszülemény képzete a történet.

Mindazonáltal elkezdte fogadni a felkéréseket, amiket főként birkózásra és interjúkra vár, valószínűleg utóbbi esetében hallunk majd először konkrétumot, legalábbis Gotch szemszögéből.

Reklámok

Kirúgták Simon Gotch-ot, vége a Vaudevillains-nek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nekem személy szerint nem volt szimpatikus Gotch, Aiden English-ben viszont látom a potenciát, új kezdet lehet ez számára. (Szerintem őt amúgy sem akarták kirúgni mert Eddie Guerrero lányának a férje)

    Kedvelés

  2. Igen biztos kitalálták… 😀 Sin Carás verekedés és a Vaudevillains süllyesztés is csupán véletlen egybeesés volt. English mellé tegyék be Gallaghert és mehet tovább a tag-team, mert egyébként az NXT-ben nem voltak rosszak, SD-n meg gyorsan elvágták magukat Gotch miatt.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s