AJ Styles jobb előadónak tartja magánál John Cena-t

2016 Phenomenal év volt a Phenomenal One számára. AJ Styles számos fontos, és nagy tétre menő csatát vívott, amik mellett az esztendő egyik legjobb rivalizálását hozta le napjaink másik gigásza: John Cena társaságában. AJ nemrég James Delow-val beszélgetett a Gorilla Position Podcast legfrissebb kiadásában, mely alatt számos témát érintettek felek. Egy volt ezek közül John Cena, valamint kettejük párharca.

Azon túl, hogy AJ méltatta John-t – elárulta, hogy nem jelentett számára problémát a tény elfogadása, miszerint John Cena jobb nála. Kijelentette, hogy rengeteget tanult John-tól a rivalizálásuk során, mérkőzéseik magas színvonala pedig részben azon egyszerű okon alapszik, hogy John sok kisebb, ugyanakkor okos dolgot cselekedett a ringben, ami így végül egy olyan egésszé állt össze, melytől a csata látványossá vált. Ugyanakkor Styles megjegyezte, hogy a Cena által javasolt spotok némelyikében bizonytalan volt, később viszont meggyőződött arról, hogy helyesen cselekedtek. Beszélt arról is, hogy voltaképp végig egy időben ténykedtek a bizniszben, Cena mégis messze kiemelkedett a nagy meccsek által, amiket a korszakos sztárok ellen vívott.

A dícséret persze nem csak egyirányú, párharcuk lezárása óta Cena is számtalanszor magasztalta Styles-t, mind a WWE-ben, mind a szervezeten kívül. Több klasszis felvonása volt a történetüknek, amit látva azt hiszem nincs okunk a panaszra. A stafétabot átadásra került, afelől pedig senkinek se legyen kétsége, hogy AJ Styles a következő évek – messze – legnagyobb és legelismertebb sztárjává fogja kinőni magát a WWE kötelékében.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s