Kurt Angle a 2017-es Hall of Fame Class első tagja

vms-cap-iltl82-655efaa5b07e891de960ba2e60865c3a

In-ring visszatérést vártunk, Hall of Fame lett belőle.

Minden bizonnyal a hónap legnagyobb hírét robbantotta tegnap este a WWE azzal, hogy a 2017-es Hall of Fame Class első beavatottja Kurt Angle, aki nem mellesleg a csipet-csapat vezető arca is lesz egyben a március 31-én tartandó eseményen.

“Hazatérek” – tweetelte a bejelentés után Angle, aki az ESPN-nek adott interjújában hatalmas megtiszteltetésként jellemezte a történteket, amik elmondása szerint nagyon meglepték, ugyanis azt állítja, hogy az elmúlt években még csak kapcsolatban sem állt a WWE-vel. Tavaly májusban értesült arról, hogy a szervezet szeretné felvenni a kontaktot néhény régi arccal, de ezt követően nem érkezett hozzá személy szerint megkeresés, amiből ő azt a következtetést vonta le, hogy vagy nem akarnak vele semmit sem kezdeni, vagy csak szimplán elfejtették.

Hétfő délután értesült a beavatásról

A Triple H-el folytatott beszélgetés során megnyugodhatott, hisz Hunter tudatta vele, hogy sosem felejtették el, valamint, hogy a beavatás az első amit tenni szeretnének.

Akarva-akaratlanul, de természetesen a fáma azon része is előkerült, hogy ringbe lép-e a jövőben. Angle erre azt mondta, hogy szerződése nem tartalmaz mérkőzést illető kötelezettséget, és egyelőre nem is tárgyaltak semmi ilyenről. Szerinte ez egyrészt a jövő zenéje, másrészt most a Hall of Fame ceremónia a legfontosabb dolog mindkét fél számára. Ettől függetlenül elárulta, hogy ha egy esetleges utolsó mérkőzésről lenne szó, szeretné azt Seth Rollins, vagy AJ Styles ellen vívni.

Reklámok

Kurt Angle a 2017-es Hall of Fame Class első tagja” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Ő suplex city igazi királya, Lesnar elbújhat mögötte.
    Ő a világ legjobbja, ha valaki, akkor ő tényleg megérdemli hogy beavassák.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s