Finn Bálor: Vissza akarok térni a WrestleMania-ra!

finn-balor-demon-debut

Finn Bálor júliusban debütált a Main Roster-en, nem is akárhogy. Első estéjén megnyert egy Fatal 4 Way mérkőzést, majd legyőzte Roman Reigns-t is, amivel kvalifikálta magát Seth Rollins ellen a SummerSlam-re. Itt a vadi új WWE Universal Bajnoki öv volt a tét, Bálor pedig ezt a csatát is behúzta alteregója segítségével. Menet közben viszont megsérült, így másnap leadni kényszerült a Bajnoki címet.

Azóta átesett a szükséges vállműtéten, s egyúttal minden olyan részt helyre raktak a karjában, ami eddig nem volt egészen egészséges. Nagy kérdés a rajongók a körében, hogy vajon mikor tér vissza övéért az Ír szupersztár, aki nemrég céljairól is beszélt Sam Roberts podcast műsorában. Bálor elmondta: egyértelmű célja, hogy visszatérjen a WrestleMania 33-ra. Az NXT történetének leghosszabban uralkodó bajnoka azt is elárulta, hogy keményen dolgozik a mielőbbi felépülésen – amihez napi 6 óra rehabilitáción vesz részt.

Ha ez így lesz, szinte garantált számára a Universal Bajnoki Címmérkőzés. A “Demon King” rajongói azonban továbbra se adják fel a reményt, hogy kedvencük akár már a Royal Rumble mérkőzésben is visszatérhet, ezáltal kiharcolva magának a visszavágó lehetőségét.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s