Chris Jericho a 2017-es Royal Rumble mérkőzés favoritja?

jericho-5-696x392

Szűk két hónap van a 2017-es esztendő első PPV adásáig, ami 20 év után tér vissza a San Antonio-i, 65.000 férőhelyes Alamodome-ba. A gála csúcspontja, mint szinte mindig a Royal Rumble mérkőzés lesz, melynek győztese megváltja jegyét a WrestleMania 33 főmeccsére ahol egy címmérkőzést vívhat Brand-jének aktuális világbajnokával.

Viszonyítási alapunk már most van, hogy mégis ki lehet a meccs legnagyobb esélyese. Ennek értelmében ez a személy nem más, mint a hatszoros világ, és kilencszeres Interkontinentális bajnok – Chris Jericho. Y2J jelenleg karrierjének legnagyobb futásában van, karaktere minden eddiginél szórakoztatóbb, nem mellesleg pedig a veterán szupersztár az egyik legnagyobb húzóneve a Monday Night RAW-nak napjainkban.. Chris jelenlegi szerződése az év végéig szól, tehát a folytatás csak azon múlik, hogy miben állapodik meg Vince McMahon-nal. A rajongók többsége látni akarja a Jericho vs. Owens összecsapást, amit ha eddig nem léptek meg – most már nem is nagyon lenne érdemes egészen a WrestleMania-ig. Erre értelemszerűen úgy kerülhetne sor, hogy Jericho megnyeri a Rumble meccset (karrierje során először), amivel automatikusan Owens kihívójává válna. Szép lassan érik a pillanat, mikor a legjobb barátok egymás ellen fordulnak.

Nem csak azért lehet Jericho a legnagyobb esélyes mert megérdemli, hanem mert ez az egyik olyan dolog (Rumble győzelem), amivel maradásra bírhatja őt Vince. És valójában az egyetlen ember, akinek jelenleg értelme lenne sztorivonalak alapján Rumble győzelmet adni. A Reigns, Ambrose, Rollins, Lesnar négyest alapból kivehetjük az esélyesek kalapjából, amiben így Jericho mellett csak John Cena marad, aki szintén egy Rumble győzelemmel célozhatja meg a 16. világbajnoki cím megszerzését. Goldberg-et valószínűleg Lesnar miatt nem kell számításba venni (ugyanis szinte biztos a harmadik a meccs, amit a WWE weboldalán található szavazás értelmében a rajongók is látni akarnak).

Reklámok

Chris Jericho a 2017-es Royal Rumble mérkőzés favoritja?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Érdekes cikk, de nem értek egyet vele több ponton sem. Pl
    – Goldberg csak akkor kerül ki a képből, ha Lesnar addig nem lesz bajnok valamilyen úton. Mivel 2-0 Goldbergnek, kevésbé ordítana a money meccs a párosról, ha a címért menne. Persze sem Lesnarra, sem Goldbergre nincs értelme címet adni már, így valószínűbb, hogy azért lesz 3. meccs, mert Lesnar bekavar a Rumble-en, de ez meg túl egyértelmű.
    – Nem csak Y2J-nek van értelme sztori szempontból megnyerni a Rumble-et. Egyrészt addig még bármi alakulhat, másrészt ott a SD is, ahol Wyatt-ék vagy egy feltörekvő is vihetné. Eleve, ha tolni akarják még a kék brandet, akkor a WM főmeccs jobb, ha az SD címért megy. (Mondjuk valószínűleg többszörös main event lesz ott is.)
    – Jön vissza Balor, NXT-ből is hozhatnak fel embereket, lehet meglepetés visszatérő, stb, a RR lényege pont a kiszámíthatatlanság lenne. (Ezt az utolsó kettőn kilőtték, 2 évvel ezelőtt ordított róla, hogy Roman nyeri, egy éve meg biztos volt, hogy nem. 🙂 )
    – Cena is ott ólálkodik valahol majd a forgatások után

    Persze ezektől még nyerhet Y2J, csak nem érzem őt valószínűbbnek egyelőre, mint a többi opciót.

    Kedvelés

  2. Kaneell már senki sem számol..
    Remélem Jericho nyeri,nagyon megérdemelné.A jelenlegi a legnagyobbfutása??nem dehogy..Amikor ő lett az 1.vitathatatlan bajnok,na az volt a legnagyobb futása!
    A mostani a legszórakoztatóbb.Magától jobber,segít a cégnek és a tehetséges fiataloknak.Sokáig csak feláldozható boxzsák vokt1-2 jobb villanással,de hónapok óta ő viszi el a hátán a rawot a listájával.Imádom. Nagyòoooon sokat köszönhet neki a cég.ko meg..unalmas ratyi bajnűk..Jerrichonélkül SEMMI lenne..Remélem megnyeri a rr t és bajnok lesz utolhára.Kár h sose nyert tkc t..pedig ő találta ki..ezzel meg kéne őt ajándékozni a végéren

    Kedvelés

  3. Kérdés egyáltalán marad-e Jericho… Én úgy tudom jövőre már új lemezt adnának ki a Fozzyval ami egy kis galibát okoz… Ha Goldbergnek címlehetőséget adnak akkor szinte biztos, hogy nyeri ha csak nem ejtik ki egymás valahogy Brockkal ami miatt ott az ok WM 33-ra még egy meccsükhöz. Takerrel kérdés mi lesz, Bálor is jön vissza szóval nehéz lesz meggyőzni Jerichot, hogy maradjon és szerintem már az újabb Fozzyzás után lesz Jericho vs Owens.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s