Daniel Bryan érdekes kijelentése a Talking Smack-ben!

20161108_sd_miz_logo-3d7b3296e03c8f2c66c21a5dfa5abcba-1478669243-800

A SmackDown Live-ot szokás szerint a Talking Smack követte, ami elöljárójához hasonlóan ezen a héten felvételről futott. A 25 perces adás fővendégei Maryse, valamint The Miz voltak. A beszélgetés során pedig Bryan egy érdekes kijelentéssel fűszerezte az elkövetkező időszakot.

kepkivagasA SmackDown-on Bryan bejelentette, hogy a jövő heti 900. adáson The Miz megkapja a visszavágóját Dolph Ziggler ellen az Interkontinentális bajnoki címért. Ezt a bejelentést fejtette ki kicsit a GM a Talking Smack-ben, amikor is azt mondta, hogy ha Miz nem lesz képes visszaszerezni a bajnoki címet, Bryan szeretné Őt (és vele együtt Maryse-t) átadni a RAW-nak egy csere keretein belül. Kijelentését azzal indokolta, hogy Miz legutóbb (és már sokadszorra) meghátrált a Ziggler elleni csata elől, neki viszont kimondva kimondatlanul nincs ilyen emberre szüksége. Daniel már azzal a gondolattal is eljátszott, hogy kire cserélné Miz-t: ezen a ponton Cesaro-t és Sami Zayn-t említette meg.

Fonton kiemelni, hogy The Miz természetesen nem fogja visszaszerezni a bajnoki címet jövő héten, hiszen ez felülírná a Survivor Series-re már hivatalosított Ziggler kontra Zayn csatát. Ugyanakkor az is nehezen feltételezhető, hogy Bryan elcserélné azt az embert, akivel jelenleg a legnagyobb esélye van még egy meccset birkózni, és akivel hosszú hetek óta tartó viszálya van arra az esetre, hogy ha Vince McMahon rábólint a meccsre, pontosabban arra, hogy Bryan újra birkózzon.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s