22 comments on “Felrobbant a Twitter a WrestleMania 33 hivatalos plakátja után

  1. El tudok képzelni egy öv vs öv meccset is ide, de tény hogy szegényes a poszterfelhozatal. De basszammeg, hogy Roman Reigns elöl, édes jó istenem még éppen, hogy csak midcarder lett és jobban reagál rá a közönség, de hogy máris középen. Plusz még túl sok a raw tag kevesebb a smack down. Az is előfordulhat, hogy a fenti emberekből kerül valaki át majd a smack down-ba. Az 5 a 2-höz túl nagy arány. Bár az lenne a minimum, hogy mindkét brand egyenlő mértékben van prezentálva. És roman reign istenem, miért köpi szemen a pankrációt a wwe amikor csak teheti. KO nagyon-nagyon remélem akkor sem veszít övet. Tavalyi Wm-s reakcióját szeretem azóta is visszanézni, az egyik legnagyobb reakcióját kapta, erre most nincs a plakáton. De legalább Roman itt van. Középen. Remélem uncsitesó the Rock megint jön majd RR-n vagy valamikor, hogy puncsoljon az uncsijának Romannek.

    Kedvelés

  2. Bálor pont alkalmas Lesnar, AZ Underteker WrestleMania streakjét megtörő (szomorú időszak:/ ), azóta veretlen emberke ellen… Rühellem Brockot, unalmas már, de ha Bálor veri meg az számomra felér egy érvágással, ha Démon ha nem…
    Az lenne a legtisztább ha Goldberg elintézné azt cs… De ez úgysem történik meg.

    Kedvelés

    • Ha Balor veri meg, akkor a WWE szemen hugyozza magát. Démon ide, démon oda, egy háromszor akkora méretű harci gépet elintéztetni vele írózatosan hiteltelen lenne.

      Kedvelés

      • Tetszik vagy sem Finn Bálor 1 hónap alatt világbajnok lett.
        Egyértelmű hogy nagyot terveznek vele, bár szerintem elkapkodják (nagyon de nagyon), de szerintem meg fogják lépni.
        Ő lesz az aki kifekteti Brockot, hitel ide vagy oda.

        Kedvelés

  3. KO megy a levesbe:(
    Sajnos tényleg csak “cserebajnok”,ha Finn nem sérül le lehet hogy az életben nem kap övet.
    Ez azért elég szánalmas, szerencsétlen 2 éve a main rosterben van mégsem kapott semmi nagyot, Finn Bálor meg 1 hónap alatt felért a csúcsra, ha nem sérül le KO nem lenne sehol sem.

    De nézzünk szembe a tényekkel Owens nagyon unalmas bajnok, nem vele van a baj, hanem a storyval, egyszerűen unalmas.
    Pedig olyan bajnok lehetne istenem…
    De én már látom hogy mi fog történni, a Rumbleon odadobják Brock nak, bukja a visszavágót, Bálor meg viszi az övet a WM en és ezzel volt KO-nincs KO.

    Kedvelés

    • Írtam is korábban,hogy Jericho ott van vele végig,segít neki és még így is unalmas bajnok ko..egyedül..nem lett volna még ennyit sem bajnok..kár érte..
      Nem lesz itt ko vs bálorka feud az övért…

      Kedvelés

  4. L O L

    Undertaker sehol…de simán kinézem h müzlivel meccsel mégis,csak meglepinek szánják..
    ko megy a levesbe..sajnos csak csere bajnok volt…
    békapofa jó h nincs,kurv..unalmas már
    Kane…hagyjuk..tudjuk miért nincs
    Na,de Wyatt se???Azonnali magyarázatot követelek a wwe től!!!

    A plakát közepén ki más feszítene mint a kutya…pffff ez komoly?zsinórban 3 x?Ja,de visszaveszik a pusht..ekkor már valszeg valahogy bajnok lesz,simán kinézem a wwe ből,h ő veszi el ko tol az övet…
    müzli..minek?..ja mert müzli..
    aj..valeszeg együtt majomkodnak megint mert még nem unalmas az sem..
    bálorka..visszatér és megveri lesnart?Ez kajakra komoly?Undertaker és most goldberg is kikap majd a dögtöl,de ez a kis izé megveri tisztán? L O L
    És júdás..ergo 4 en vannak 1 övre..remek lesz ez…

    Asszem kihagyom a wm et..

    Kedvelés

    • Úgy se bírod ki hogy ne nézd meg :DD:P amúgy igen, Bálor Rollins mellett is eltörpült és bírom Bálort mert tehetséges és karakterileg is nagyon adja de legyünk reálisak , Show, Henry mind szana szét lettek verve Lesnar ellen majd Bálor megveri ? nee Démon ide vagy oda ezt NEM, Lesnart egy Joe fizikumu embernek kell megvernie, bár Nakamura is opció mert Joe meg Nakamuraval számolni fognak ez holt biztos….

      Kedvelés

      • Ha nem lesz Taker,se Wyatt Kane-ről nem is beszélve,minek nézzem meg?
        müzli,lesnar,kentaur miatt?Akik valszeg győznek..bálorka meg már most hiteltelen azonnali uni bajnok lol haggyuk már…pont ő veri el lesnart..vicc az egész
        Csori ko-t meg is sajnálom a végén,h csak erre volt jó..helyettesíteni bálorkát..
        lesnar ellen minek ment volna amúgy?Kikapni???azért felesleges..
        Fizikailag lesnart ryback szanaszét tépte volna..jelnelg Goldberg az aki hiteles ellene..de bálorka???
        lol

        orton sincs sehol,ő is ennyit ér a wwe ben?…

        Kedvelés

        • joe jó panki,de ha fel is jön a wwe be,ő lesz a 2.ko,majd meglátod..
          Nem nézek nxt-t de ko meccseiből párat visszanéztem és amit ott ko leművelt az valami brutál,itt meg..le%olták rendesen és menekülös pincsi lett..Ki gondolta volna,hogy ko ból ez lesz?ezt csinálják???senki…
          joe is egy állat,de ugyan az a sors vár rá,majd meglátod..mert ő se trendi modell kis nyikhaj mint bálorka..

          Kedvelés

  5. Még mindig tartom magam ahhoz hogy csak is Joe tudná legyőzni Lesnart, Goldberggel nem fogják megverettetni ha a pletyka igaz Bálor meg lehet Démon formában számomra még úgy sem hiteles Lesnar legyőzője ként, Joe az egyetlen és a legjobb döntés!

    Kedvelés

    • 1 gondolat.lesnar előbb vagy utóbb,de inkább előbb..bukni fog,tisztán,lehet tétmeccsen,övért folyó,védő stb,lehet sima meccsen.
      Aki a jelenlegi legnagyobb skalpot begyűjti..az olyan ember lehet csak akivel a wwe hosszútávra tervez..ezért esik ki Goldberg..és ezért esélyes bálorka,de még kentaurt is esélyesnek tartom..szal előbb vagy utóbb kiderül ki skalpolja meg Undertaker legyőzőjét…
      bálorka vagy kentaur..egyik hiteltelenebb mint a másik…

      wwe
      akkor
      most
      örökké?..nem..

      Kedvelés

    • Nem csak Rumble győzelemmel lehet WrestleMania főmeccsben szerepelni. Tökéletes példa erre a Cena vs Rock I. Amennyiben van egy olyan money meccs Reigns számára, ami túlnő egy világbajnoki címmérkőzést, simán kaphat főmeccset.

      Kedvelés

  6. “az alteregóval nagyon is lenne esélye..”
    Na most menjetek már a …
    Ez egy girhes, lányok szépe, manöken fiú ráadásul a mikrofonnal is gyenge.. És lenne azellen esélye aki legyőzte Triple H-t, Ortont, John Cenát tönkreverte, ő az egyetlen…, Legyőzte Ambroset, Reignst, Rollinst? Vagy éppen Punkot? És most megy Goldberg ellen !? Igen… Bálornak biztos van esélye.. grat..

    Kedvelés

    • Köszönjük, de attól hogy az ellenvéleményed elé odabiggyesztettél egy “Na most menjetek már a…”-ot, nem lettél nagyobb fiú. Egyébként pedig személyes véleményként van feltüntetve az általad kiemelt mondat, szóval nem értem milyen alapon veszed egyáltalán a lendületet, hogy ilyen stílusban reagálj. Legközelebb, ha nem megy normálisan – inkább kíméld meg az embereket a hasonló ostobaságtól.

      Kedvelés

      • Igazad van, nem gondoltam amúgy olyan rossz dolgokra mint hiszed, de visszaolvasva valóban agresszívnek tűnik.
        A személyes véleményemet pedig szerintem eléggé megalapozza az általam leírtak. Nem mondom amúgy, hogy Bálor olyan gyenge csak na…. Suplex citybe küldeni!?!?

        Kedvelés

  7. nem vonnék le nagy következtetés erről, KO fix és szerintem Taker is, de szerintem a főmeccset vagy Bálor v AJ fogja nyomni szerintem🙂

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s