Big Show: Nincs szükségük rám jelenleg

hhbvzmqqxrxjgzusnpmp34-650-80

A Világ Legnagyobb Sportolója lassan karrierje végére ér, de vár még rá egy utolsó nagy csata. Bár talán nevezhetjük ezt attrakcióként, úgy, mint ahogyan Ő maga írja le jelenlegi helyzetét a cégen belül. Szerződésének hála már nem kell annyit szerepelnie, utaznia, ezáltal pedig több időt tölthet a családdal, valamint olyan dolgokkal amikre az elmúlt évtizedekben nem igazán jutott idő. Show nemrég egy interjú erejéig a Game Radar vendége volt, fő feladata pedig a WWE 2K17 promótálása volt, de persze kitértek jelenlegi szerepkörére is.

Mint mondta, a WWE-nek jelenleg nincs szüksége rá, hiszen fel kívánják építeni a szupersztárokat, mint Corbin, Cass, vagy épp Strowman. Show reméli, hogy Erick Rowan is kap egy esélyt a jövőben a bizonyításra, mert mint azt az óriás elismerte – nagy rajongója a korábbi Wyatt Family tagnak. Saját maga karrierjét úgy jellemezte, hogy már mindent megtett amit csak lehetett, a jövőre nézve pedig hamarosan visszatér (január körül, talán Royal Rumble), hisz a WrestleMania-n nagy szerepe lesz Shaq-el (várhatóan a búcsúmérkőzés, ami félig-meddig már hivatalos). Elismerte, hogy jelenleg egyfajta attrakcióként kezeli őt a WWE.

Tévés adáson július óta nem láthattuk Show-t, aki legutóbb a szervezet ázsiai turnéján lépett ringbe két alkalommal John Cena ellen, és szolgáltatta a legviccesebb pillanatot azzal, hogy leszakadt alatta a kötél, miközben készült kilapítani ellenfelét. Sokan fanyalognak, hogy miért pont Shaq ellen akarja szögre akasztani a csizmákat, de bízzunk ebben a szerethető óriásban – hisz mint azt minden alkalommal előszeretettel elmondja, mindig úgy cselekszik, hogy azzal a legjobbat tegye az üzletnek.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s