Luke Harper visszatért

luke_harper_bio

Most már kimondhatjuk: nem lesz Wyatt Family egyesülés. Nem csak azért mert a napokban Erick Rowan közel fél évre kidőlt, hanem sokkal inkább amiatt, hogy Luke Harper visszatért – méghozzá a RAW szupersztárjaként a tegnap esti Santiago-ban tartott Live event-en.

Harper egy Tag Team mérkőzésben vett részt Kevin Owens társaként Seth Rollins, valamint Sami Zayn ellen. Helyszíni jelentések szerint az este egyik legjobb mérkőzését szolgáltatták a publikumnak, akik végül Face győzelemnek örülhettek annak köszönhetően, hogy Rollins a Pedigree után kopogtatta Harper-t.

cuddxfnukaaj89l
Hosszú hónapok után tért vissza Harper egy súlyos térdsérülésből

Maga a visszatérés meglepően hathat ha így elsőre olvassa az ember, de már tegnap délután sejthető volt, miután a lelkes rajongók a reptéren fogadták az érkező szupersztárokat a hosszú utazást követően – Harper pedig, mint azt a képek és videók is alátámasztották, az elsők között hagyta el a Chile-i repülőteret. A WrestlingInc erre a hétre, egész pontosan a hétfői RAW-ra jósolta a visszatérést, egybekötve azzal, hogy Harper viszályba kezd Sami Zayn-nel. Erre most, hogy egy mérkőzésben szerepeltek minden esély megvan, de minden további csak a következő hetekben derül majd ki.

És hogy magáról a Live Event-ről is több szót ejtsünk, az elmúlt időszak történései kicsit átformálták a már jól megszokott Card-ot. Sasha Banks egyéni küzdelemben védte meg feladással a RAW Női bajnoki címét Charlotte ellen, Cesaro és Sheamus egy Triple Threat küzdelemben szerepelt ami a RAW Tag Team bajnoki címeiért zajlott, Bayley csapatba állt Alicia Fox-al, hogy megküzdjenek Nia Jax és Dana Brooke párosával, a főmérkőzésen pedig Roman Reigns védte meg a United States bajnoki címet egy Superman Punch & Spear kombinációt követően Rusev ellen.

Reklámok

Luke Harper visszatért” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Pedig a Wyattfamily az sd legnagyobb rémálma lehetett volna…szédszedni őket az egyik legrosszabb ötletvolt.Meghayhatták volna stabadúszónak és mindkét adásban feltűnt volna..

    Kedvelés

  2. Örülök h visszatért és felépült.Az egyik szemem sír mert nem lesz többé Wyatt family…a másik szemem örül mert megérdemli a normális ígyéni karriert,jó bajnok volt anno kár h tiszavirág életű volt..feud seth rogennal aztán mehetne kentaur ellen,de nyerni bem fog,félő h elveszik idővel a jobberek között..Ő visszatért vörike meg hónapokra kidőlt..a család elvan átkozva…

    Kedvelés

  3. Jöhetne face karakternek, mondjuk jövő héten Strowman ellen. 🙂 Én bírom, szerintem tehetséges, csak a karakterével kellene kezdeni valamit, mert ebben a formában soha nem lesz népszerű.

    Persze csak ha a családról lemondtak, pedig nagyon ütősek lehettek volna.

    Kedvelés

  4. Kellett a RAW-ra, mert keves a jobber? Tutira csak erre fogjak hasznalni. Nem vagyok a Wyatt Family rajongoja, de ettol az is jobb lenne, ha a family lezuzna a Smackdown-t…

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s