Életre szóló kitiltás az újságírónak, aki kiszivárogtatta Brock Lesnar visszatérését!

Ariel-HelwaniAz MMA körökben ismert újságírót, Ariel Helwani-t egy életre kitiltották a UFC eseményeiről, miután kiderült, hogy neki köszönhetően terjedt el idő előtt a hír, mely szerint egy meccs erejéig visszatér a nyolcszögbe a korábbi Nehézsúlyú Világbajnok, Brock Lesnar. Mint az azóta kiderült, a WWE, valamint a UFC közös megegyezése nyomán a ma hajnalban esedékes UFC 199-en akarták hivatalosan bejelenteni Lesnar mérkőzését a júliusi UFC 200-ra, de Helwani pár órával a gála előtt kiszivárogtatta a hírt, ami ezt követően pillanatok alatt elárasztotta a közösségi média felületeit. Ettől függetlenül leadták a UFC 200 promó videóanyagát ma hajnalban a 199 közben, de az utolsó pillanatokban látható Brock Lesnar feltűnése, így már cseppet sem hatott a meglepetés erejével. 

indexBrock leendő ellenfelét ugyanakkor teljes homály fedi, ha egyáltalán megvan az ellenfele. A lehetséges nevek között felmerült Mark Hunt, de volt olyan is, aki egyenesen hadat üzent a visszatérő ” Bestia “ irányába. Lesnar korábbi ellenfele Shane Carwin, akivel 2010-ben már összecsaptak a UFC 116-on, azt üzente az ex bajnoknak, hogy bárhol, bármikor készen áll a harcra, kiütést jósolva az esetleges mérkőzésre. Kérdés persze, hogy mennyire kap majd ” nagy falatot ” Lesnar, hiszen ha ez a bizonyos falat túl rágós lesz, és esetleg kiütik a ” Hódítót “, az adott esetben komoly lenyomattal lehetne jelenleg betöltött szerepére a WWE-ben, hiszen akármennyire is nem összehasonlítható a két műfaj, nem biztos, hogy el lehetne adni a továbbiakban a legyőzhetetlen karaktert birkózó karrierjében.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s