Kivel szerződött le valójában Goldberg?

Fény derült a hetek óta tartó találgatásokra, hogy miket is takarnak a WWE sejtelmes posztjai, amik a közösségi médiában keltettek nem kis érdeklődést. Szinte mindenki biztosra vette, hogy Bray Wyatt visszatérését jelképezik az üzenetek, azonban az eheti RAW egyik reklámszünetében lehullt a lepel a titokról, ami nem más, mint hogy a korábbi WWE Szupersztár, valamint egyszeres Nehézsúlyú Világbajnok, Bill Goldberg játszható karakter lesz a WWE 2k17-ben.

wwe2k17-728x409

Azonnal felreppentek a találgatások, hogy mire utalhat ez a bejelentés. Goldberg, csak úgy, mint a játék korábbi kiadásában Sting, Pre-order módon lesz elérhető. Akkor, Sting játékban való feltűnése egyben a ring béli visszatérést is jelentette, de Goldberg esetében úgy tűnik nem ez a helyzet. Ugyan rögtön feldobtak egy esetleges Brock Lesnar elleni mérkőzést, de mint kiderült, Goldberg egyelőre nem a WWE-vel, hanem a 2k-val szerződött csak le a játék kedvéért, ami egyben Vince McMahon kifejezett kérése volt. Ettől függetlenül persze nem kizárt, hogy a remek formában lévő veterán úgy dönt, újra felölti birkózó szerelését egy esetleges mérkőzés apropóján.

Reklámok

Kivel szerződött le valójában Goldberg?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nem értem, komolyan van olyan, aki várja vissza Goldberget bármilyen formában is? Amikor itt volt se csinált semmi érdekeset, igen tudom hogy sokáig veretlen volt meg WCW legenda, de nekem nagyon unalmas egy alak és erre még rátesz egy lapáttal, hogy a valóéletben akkora pofája van meg annyira hangoztatta mindig, hogy Ő így megverne mindenkit meg Rybacknek esélye nem lenne ellene stb.. Aha..érdekes visszatérni a világ minden pénzéért nem hajlandó valamilyen oknál fogva évek óta, de azért a játékhoz hozzáadja a nevét. Aranyos. Ráadásul ezt a Brock Lesnar elleni meccset meg főleg nem értem miért erőltetik. Megtörtént. Szar volt. 🙂

    Kedvelés

    • Azzal a résszel nem igazán értek veled egyet, hogy nem csinált semmi érdekeset. A spear-eket nagyon jól tudta osztani, meg debütálásakor, ahogy megtámadta a Sziklát, meg tett le azért néhány dolgot az asztalra, de 173-0 rekord… És ha tényleg ilyen bunkó ember, akkor megy a szégyenfalamra.

      Amúgy ezen a videón is azért lehet látni és hallgatni a közönség reakcióját:

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s